Budapesti vízimentés összefogással

A február 21-24. között megrendezett Budapest Boat Show-n mutatkozik be először az a mentőhajó, amely a Fővárosi Vízművek és a Wein János Alapítvány, valamint a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata együttműködésének köszönhetően hamarosan a Dunán tölt majd be a balatoni vízimentéshez hasonló mentési, balesetmegelőzési szerepet.  

A Vizimentők szakszolgálata szakértelmére támaszkodva, a Fővárosi Vízművek anyagi támogatásával megvásárolt és átalakított hajó már menetkészen várja, hogy a Főváros ivóvízbázisainak helyet adó északi és déli Duna-szakaszon megkezdhesse szolgálatát. Kezdetben csak nappal, majd ezt követően már nyújtott műszakban üzemel majd a Szentendrei-sziget déli csúcsától a Csepel-sziget északi csúcsáig, a későbbiekben kiterjesztve az útvonalat a Szentendrei-sziget kis-dunai oldalára, és végül a Szentendrei-sziget nagy-dunai oldalára is. 

Az ötlet gazdái és megvalósítói most azzal a nem titkolt szándékkal mutatják be a járművet a legrangosabb hazai tematikus kiállításon, hogy további támogatókat, szponzorokat állítsanak e nemes cél szolgálatába. Szándékaik szerint újabb járművek beszerzésével és a vízimentési szolgálat fejlesztésével segítik elő a folyót használók, a Duna kijelölt szakaszain fürdőzők, illetve a vízisportokat űzők nagyobb biztonságát.

A közreműködni, csatlakozni szándékozókat a Wein János Alapítvány Kuratóriuma várja a weinalapitvany@gmail.com e-mail címen. További információk a www.weinalapitvany.org weboldalon.

Fővárosi Vízművek

Wein János Alapítvány

Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata