Reagálás az Egyesület a Római-partért nyílt levelére

Az Egyesület a Római-partért nehezen értelmezhető nyílt levelére reagálva mellékelten kitesszük a Budapest Portálra a Fővárosi Csatornázási Művek vezérigazgatójának írásos nyilatkozatát. (A dokumentum itt tölthető le.) Megjegyezzük egyben, hogy az amúgy is felületesen összeállított nyílt levélben felemlített hangulatkeltő mondatrész – miszerint „bármekkora vizet képesek vagyunk megtartani a Nánási út – Királyok útja nyomvonalon található védmű megerősítésével" – értelmetlen, túlzó fogalmazástechnikai kísérlet, ami így soha nem hangzott el.

Ami elhangzott, az az, hogy az FCSM az eddigiekhez hasonló módon, a patakok levédésével és a Nánási úti földmű ideiglenes megerősítésével (agyagmagos megtámasztás) továbbra is képes védekezni.

Barokkos túlzások nem viszik az ügyet előrébb, továbbá az FCSM-vezérigazgató homályos és zavaros megfenyegetése sem. Nem beszélve arról, hogy amire céloznak, miszerint a parttal párhuzamos védműelem soha nem is épül meg, csak egy elméleti alternatíva, ilyen döntés egyelőre egyáltalán nem született. Lejárt annak az ideje, hogy a fővárosiakat akár szándékosan, akár pontatlanságból eredően elferdített idézetekkel hecceljék.

Szűcs Somlyó Mária

kommunikációs igazgató