Megújult a Csömöri út Körvasút sor és József utca között szakasza

Befejeződött a XVI. kerületi Csömöri út Körvasút sor és József utca között szakaszának felújítása. Az elvégzett munkáknak köszönhetően egy teljesen felújított útburkolattal rendelkező utat és annak megújult környezetét használhatják az arra közlekedők és a környéken élők.

A felújítás során a Csömöri úti felüljáró mellett és alatt a buszfordulónál a meglévő felület marása után az útra új aszfaltréteg került, illetve a teljes pályaszerkezet cserélése mellett kiszélesítették a felüljáró és a Pálya utca közötti útszakaszt mindkét oldalon. A József és a Pálya utca közötti szakaszon új pályaszerkezet épült, valamint a korábban felújított szakaszon az aszfalt kopórétegének cseréjét is elvégezték.

A járdáknál és kapubehajtóknál a teljes meglévő szerkezetet elbontották, majd azokat egységesen, 5 méter szélesen, térkővel építették vissza. Feltöltötték az út páros oldalán lévő árkokat, illetve elbontották a meglévő szalagkorlátokat.

A közösségi közlekedési járatok megfelelő haladásának biztosítása érdekében, a Rákóczi utca és a felüljáró közötti szakaszon buszsávot alakítottak ki. A Rákóczi utca és a József utca közötti szakaszon szintén megújult az aszfaltburkolat, a meglévő süllyesztett szegélyek helyett – az út megfelelő vízelvezetése érdekében – kiemelt szegélyeket építettek.

A parkolás rendezett kialakítása érdekében jelentős mennyiségű parkolóhely épült, melyeket 60 fokos és párhuzamos parkolóként alakítottak ki.

A Csömöri úton a Körvasútsori felüljáró és a József utca között megújult a közvilágítási hálózat is. A korábban befüggesztett lámpák helyett a páratlan oldalon új kandelábereket helyeztek ki.

Az érintett szakaszokon több jelzőlámpás forgalomirányítás kiépítésére is sor került, mely során a Csömöri út – Pálya utca, a Csömöri út – Rózsa utca, a Csömöri út – Rákóczi út, illetve a Csömöri út – József utca kereszteződésében építettek ki jelzőlámpás rendszert.

 

Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóság

Budapesti Közlekedési Központ