Elismeréseket adott át a főpolgármester a Főváros napján

Tarlós István, Budapest főpolgármestere beszédet mond a főváros napja alkalmából az Újvárosháza dísztermében tartott ünnepségen

Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének legsikeresebb korszakát élheti meg - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, a Főváros napján tartott díjátadási ünnepségen, az Újvárosházán. A kormánnyal kötött megállapodásnak köszönhetően a Főváros forrásbiztosítási lehetőségei előremozdulnak, választott főpolgármesterének és köztestületének jelentősebb befolyása lehet Budapest fejlődésére, mint az elmúlt 70 év során bármikor – fogalmazott beszédében Tarlós István főpolgármester. Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából átadták a fővárosi elismerő címeket.

A miniszterelnökkel az imént írtunk alá egy tekintélyes horderejű és széleskörű megállapodást a Főváros és a Kormány együttműködéséről, melynek eredményeképpen a Főváros forrásbiztosítási lehetőségei előremozdulnak, továbbá választott főpolgármesterének és köztestületének jelentős befolyása lehet Budapest fejlődésére, jelentősebb, mint az elmúlt 70 év során bármikor – mondta a Főváros napja alkalmából tartott ünnepségen Tarlós István főpolgármester.

Hozzátette: ha megfeleltethetően értelmezzük, és kihasználjuk a benne rejlő lehetőségeket, akkor akár az Andrássy–Podmaniczky-korszakhoz hasonló fejlődés elé nézhet a főváros. A kormány és a főváros közötti megállapodás 15 pontból áll, csak az egyik eleme a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása – fűzte hozzá. (A megállapodás szövege itt olvasható.)

Tarlós István: az egyesített főváros a magyar nemzetteremtés része, egyik fontos eredménye

A főpolgármester úgy fogalmazott: Budapest mint egyesített főváros a magyar nemzetteremtés része és egyik fontos eredménye, „fővárosunk viharos történelme mindenféle drámai eseményt túlélt, de a teremtő akarat eredményeként újra és újra megerősödött”.

Tarlós István kijelentette: az utóbbi években ismét markánsabban látszik a város vitalitása. „Ez az életképesség, ez az erő és fejlődni akarás, és az ehhez kapcsolódó hol látványos, hol szerényen megbújó, de mindannyiszor nagyszerű, kivételes eredmények nem kis mértékben a mai nap díjazottjainak is köszönhetőek” – emelte ki.

„Az egységes főváros megalakulásának 145. évfordulóján a Pro Urbe és a Budapestért díjak kitüntetettjei az esélyegyenlőségért, a kultúráért, a közbiztonságért és a kiváló sportteljesítményekért adott elismerések birtokosai minden bizonnyal ebben az ünnepi pillanatban is átérzik azt a felelősséget, amit munkásságuk magában hordoz. Ők mindannyian Budapest érdekében önként vállalták, hogy szorgalmukkal, tehetségükkel, morális mércéjükkel a Főváros közösségét szolgálják, mintát mutatnak az új generációknak. Értelmet adnak a bonum honestumnak, helyesen értelmezik azt az igazságon keresztül megvalósuló szabadságot, ami nem pusztán szeszélyek előtti akadályok eltakarítását jelenti, hanem azt, amit az ember elvégzendő feladatként kap. Napjaink egyre inkább elbizonytalanodó értékrendjének világában szükség van követhető és követendő egyéniségekre, akik személyükben hitelesítenek értékeket, életcélokat. Számunkra Önök, Budapest legújabb kitüntetettjei ilyen személyiségek” – fogalmazott ünnepi beszédében a főpolgármester. (Tarlós István teljes beszéde itt olvasható.)

Orbán Viktor: Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll

Budapest ma óriási fejlődés kapujában áll, a következő évtizedben a város történetének legsikeresebb korszakát élheti meg - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Főváros napján tartott budapesti ünnepségen. 2030-ra Budapest lehet az egyik legélhetőbb nagyváros Európában, a kontinens magas életminőségű és legbiztonságosabb fővárosa - hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: ehhez a városvezetés és a kormány részéről is jól szervezett, kemény, közösen végzett munkára lesz szükség, ezért hozták létre Tarlós István főpolgármesterrel egyetértésben a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsát.

2010 óta "hétmérföldes csizmával haladunk előre" - fogalmazott a miniszterelnök, aki az elért budapesti eredmények között említette a 4-es metró befejezését, a fonódó villamoshálózatot, az Országház, a Kossuth tér, a Zeneakadémia, a Budai Vigadó, az Erkel Színház, a Szépművészeti Múzeum, a Ludovika megújítását, valamint több sportberuházást, például a Duna Arénát és az új stadionokat.

Folyamatban van továbbá a Városliget rekonstrukciója, az Operaház, az Iparművészeti Múzeum és a 3-as metró felújítása is. Emellett a közfejlesztési tanácsnak hamarosan döntenie kell az új nemzeti öttusaközpontról, sorra nyerik vissza régi fényüket a budai várnegyed történelmi épületei, és rövidesen megkezdődik az új dél-budai súlyponti kórház építése is - sorolta a miniszterelnök. "Óriási feladat az, amire vállalkozunk, ezermilliárdos nagyságrendben és évtizedes távlatban gondolkodunk" - mondta Orbán Viktor, a 2030-ig szóló tervezéssel kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a korabeli Steindl- és Hauszmann-tervek is hozzávetőlegesen 15 év alatt valósultak meg.

A kormányfő kiemelte: a mai nap Budapest születésnapja, Budapest a magyaroknak az örök város, "a város, amely minden magyaré", bármely pontján is éljen a világnak. Budapest nemzeti alkotás, nemzeti teljesítmény, nemzeti siker, "igazi nemzeti kincs" - hangoztatta, a főváros felépítését pedig az újkori történelmünk talán legnagyobb magyar közösségi teljesítményének nevezte.

Azt is mondta, hogy Budapest a magyar nemzet szíve, a nemzet fővárosa és egyben a budapestiek otthona. A budapestiek otthonaként a fővárosnak jól működőnek, rendezettnek, tisztának és szépnek kell lennie, ami a főpolgármester és a városvezetés feladata - közölte. Hozzáfűzte: a nemzet fővárosaként pedig Budapestnek méltóságot, büszkeséget, nagyszerűséget kell sugároznia, ami a kormány és Budapest vezetésének közös feladata. Szerinte ha Budapest e két minőségében egyre jobban teljesít, akkor a Kárpát-medence természetes központjaként is működik nyilvánvaló földrajzi, méretbeli, gazdasági, szellemi és kulturális okokból.

"A Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozásával újrakötjük azt a szövetséget a kormány és a budapestiek között, amely egyszer már bevált" - mondta Orbán Viktor, szavait azzal zárva, hogy az erős Magyarországnak szüksége van emelkedő és gyarapodó Budapestre, a régi nagyságát visszanyerni akaró Budapestnek pedig szüksége van egész Magyarország erejére és támogatására.

A díjazottak
Pro Urbe Budapest díj

Deák Sándor, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott főigazgató-helyettese, gazdasági-műszaki igazgatója

a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban végzett három és fél évtizedes eredményes munkájáért

Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő, színházi rendező, Érdemes Művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Kultúra Nagykövete, a Vígszínház igazgatója

a magyar színház- és filmművészetben nyújtott felejthetetlen alakításaiért, a Vígszínház művészeti tevékenységének sikeres megújításáért végzett vezetői és rendezői munkásságáért (a díjat átvette édesanyja, Eszenyi Lajosné).

Dr. Halzl József gépészmérnök, egyetemi tanár, a Rákóczi Szövetség tiszteletbeli elnöke

a nemzeti örökség és a kulturális értékek megismertetéséért, megőrzéséért, a határon túli magyarság megmaradásáért végzett kiemelkedő munkája és nem utolsó sorban az 1956-os forradalomban betöltött szerepe elismeréseként

Dr. Szegvári Péter önkormányzati főtanácsadó

a főváros érdekében kimagasló színvonalon és hivatástudattal végzett konstruktív közigazgatási munkája elismeréseként

Dr. Vékás Lajos Széchenyi-díjas jogtudós, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke

a magyar polgári jog, az összehasonlító polgári jog és a nemzetközi magánjog területén végzett kutatásaiért, kiemelkedő oktatói és vezetői munkájáért

Vidnyánszky Attila Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Budapest kulturális és művészeti életét gazdagító sokoldalú rendezői és vezetői tevékenységéért.

Budapestért díj

Barts J. Balázs, Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatója

a Fővárosi Önkormányzat vagyonkezelésével kapcsolatos feladatainak magas színvonalú ellátásáért, sikeres szakmai és vezetői munkája elismeréseként.

Borbás Mária, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett szerkesztő-műsorvezető

Magyarországot és a határon túli magyarlakta területeket közvetlen és természetes módon bemutató, műfajteremtő alkotásaiért.

Buncsák Piroska, az Óbudai Árpád Gimnázium könyvtárostanára, gyermekvédelmi felelőse

kreatív, értékteremtő és hagyományokat ápoló, hosszú éveken át emberséggel és magas színvonalon végzett pedagógusi, szakmai munkája elismeréseként.

Dr. Csonkás István, a Fővárosi Önkormányzat és a Főpolgármesteri Hivatal doajenje, a Főpolgármesteri Hivatal Szervezési Főosztályának volt vezetője

példaértékű hivatástudattal végzett közigazgatási munkájáért, köztisztviselői életpályája elismeréseként.

Dr. Folyovich András PhD, a Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak Neurológiai Osztály – Stroke Centrumának osztályvezető főorvosa

több évtizeden át magas színvonalon végzett gyógyító munkája, valamint kiemelkedő tudományos kutatási eredményei és példaértékű szakmai közéleti szerepvállalása elismeréseként.

Dr. Greschik Gyula PhD okleveles mérnök, a műszaki tudományok kandidátusa, egyetemi magántanár

kiemelkedő tudományos munkásságáért, a magyar mérnökképzésben végzett több évtizedes, magas szintű oktatói tevékenysége elismeréseként.

Hampel Katalin viselettervező

a régi magyar viseleti hagyományokat ápoló és újraértelmező kreatív munkája elismeréseként.

Hűvösvölgyi Ildikó Kossuth-díjas színművésznő

páratlanul gazdag színművészi pályafutásáért, színpadi és filmes szerepeiben nyújtott felejthetetlen alakításaiért.

Kenessey László, az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia karnagya, a Szent Péter és Pál Katolikus Általános Iskola alapítója és volt igazgatója, zenepedagógus

négy évtizedes közösségteremtő zenepedagógusi munkájáért, az óbudai egyházzenei élet és egyházi oktatás újraindításában végzett fáradhatatlan és áldozatos tevékenysége elismeréseként.

Dr. Komáromi György, a Radnóti Miklós Színház gazdasági igazgatója, a Budapesti Gazdasági Egyetem docense

a Színházak Éjszakája projektvezetőjeként Budapest színházi életét felpezsdítő és a fővárosi színházakat népszerűsítő szerepe elismeréseként.

Marék Veronika József Attila-díjas író, grafikus

a magyar gyermekirodalom kiemelkedő jelentőségű alkotójaként felnőtteket és gyermekeket egyaránt magával ragadó, több mint hat évtizedes írói munkássága elismeréseként.

Németh László, a Főpolgármesteri Hivatal Városigazgatóság Főosztályának vezetője

a főváros érdekében kimagasló színvonalon, nagy szakmai elkötelezettséggel végzett közigazgatási és vezetői tevékenysége elismeréseként.

Pap Zoltán, a BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. ügyvezetője

Budapest közvilágítási hálózatának fejlesztésében és az „okos város" megvalósításához kapcsolódó közvilágítási szolgáltatások kiépítésében nyújtott vezetői munkája elismeréseként.

Radnainé Dr. Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje

a nemzeti sírkertek bemutatása, megújítása, továbbá a színvonalasabb kegyeleti kultúra megvalósulása érdekében végzett elkötelezett munkájáért, kiemelkedő jelentőségű társadalmi szerepvállalásáért.

Raduly József, a Magyar Művészeti Akadémia köztestületi tagja, a Magyar Kultúra Lovagja, volt fővárosi képviselő

a cigányzene presztízsének helyreállításában, a cigány kultúra és oktatás fejlesztésében, valamint a társadalmi felzárkóztatás érdekében kifejtett önzetlen és példaértékű tevékenységéért.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője, újságíró

a családközpontú szemlélet és a tudatos gyermekvállalás hangsúlyossá tételéért végzett elkötelezett tevékenysége, társadalmi szerepvállalása elismeréseként.

Szacsvay László a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas színművész, Érdemes és Kiváló Művész

fél évszázados színművészi pályafutása során nyújtott emlékezetes alakításaiért, egyedülállóan sajátos szerepmegformálásaiért.

Szidor László, az Old Boys zenekar vezetője

a nemzetközi zenetörténelem több évtizedes gyöngyszemeit megszólaltató, repertoárjában mindig megújuló együttes vezetőjeként a magyar könnyűzene világában betöltött emblematikus szerepéért.

Szőke Gábor Miklós képzőművész, a kortárs képzőművészet hazai és nemzetközi elismerést hozó képviselője

Budapest városképét meghatározó és stílusteremtő monumentális köztéri alkotásai elismeréseként.

Szűcs Somlyó Mária, kommunikációs igazgató, önkormányzati főtanácsadó

Budapest lakosságának hiteles és magas színvonalú tájékoztatásáért, a fővárosi sajtóesemények megszervezéséért és a Fővárosi Önkormányzatnál folyó munka közvéleménnyel történő folyamatos megismertetéséért.

Tamás Ilona, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ igazgatója

kiemelkedő szakmai és vezetői munkájáért, a „Tankerhír" elektronikus folyóirat létrehozásában és az egészséges táplálkozást előtérbe helyező, új szemléletű iskolabüfé-program megvalósításában vállalt szerepe elismeréseként.

Dr. Tomkó László, az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia diakónusa

áldozatos szociális és közösségépítő tevékenységéért, több mint két évtizedes egyházi szolgálata, valamint hosszú, eredményes orvosi, gyógyító munkája elismeréseként.

Túry Árpád díszítő faszobrász, az eredeti Liversing együttes énekese

a 60-as évek egyik legmarkánsabb, a kommunista hatalom által üldözött zenei formációjában nyújtott felejthetetlen előadásaiért, Budapest könnyűzenei életében betöltött korai meghatározó szerepe elismeréseként.

Véghné Reményi Mária Matild, a Nyugdíjasok Budapesti Szövetsége elnöke, igazságügyi mérnök szakértő

az aktív időskor meghosszabbításáért, a nyugdíjas korosztály megfelelő életkörülményeinek biztosításáért és a rászorulók élethelyzetének javításáért végzett áldozatos munkája elismeréseként.

Zoób Kati, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett alkotóművész, Magyarország kulturális nagykövete, a magyar divatszakma ikonikus képviselője

hazai és nemzetközi elismerést szerző, egyedi stílusú tervező- és alkotómunkájáért.

Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálat

a budapesti járóbeteg-ellátás területén kiemelkedő szakmai tudással és technikai felszereltséggel húsz éven át végzett gyógyító és egészségmegőrző tevékenységéért. (A díjat átvette: dr. Birtalan Lajos főigazgató)

Zalabai Gábor díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért díj

Katolikus Karitász – Caritas Hungarica

a hátrányos helyzetben élő és krízishelyzetbe került emberek megsegítése érdekében végzett nélkülözhetetlen és példamutató tevékenységéért. (A díjat átvette: Écsy Gábor országos karitász igazgató)

Kőbányai Gesztenye Óvoda

az autizmus spektrumzavarral élő gyermekek integrációja, fejlesztése érdekében végzett kiemelkedően magas színvonalú szakmai munkájáért. (A díjat átvette: Fenyvesiné Huller Tímea óvodavezető)

Rákosmenti Adományház Egyesület

a nehéz szociális helyzetben élő emberek életfeltételeinek javítása érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért. (A díjat átvette: Szabó Tiborné)

Fővárosért Emlékzászló díj

 

Rákosmenti Mezei Őrszolgálat

Budapest természetvédelmi értékeinek védelme, biztonsága érdekében nyújtott példaértékű tevékenysége elismeréseként. (A díjat átvette: Oláh Csaba intézményvezető)

Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díj

Fábián-Brocskó Márta, a Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelet vezetője, közbiztonsági referens

a főváros, különösen a XIII. kerület közbiztonságának fenntartása és javítása érdekében végzett elkötelezett szakmai tevékenységéért.

Káli Sándor rendőr őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának megbízott vezetője

a Főváros közbiztonsága érdekében humánigazgatási területen végzett munkája, különösen az állomány megtartása, illetve a rendőri utánpótlás területén és a toborzási tevékenységben elért eredményei elismeréseként.

Sonjic László rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Bűnügyi Főosztálya vezetője

a Főváros közbiztonságának fenntartása érdekében bűnügyi szakterületen végzett kimagasló vezetői munkájáért.

Szabó Ottó, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság Fővárosi Ügyeleti és Irányító Központjának szolgálatvezetője

a Főváros közterületi rendje, biztonsága és tisztasága megőrzésének szolgálatában eltöltött több mint két évtizedes munkája elismeréseként.

Székely Péter Csaba Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata közbiztonsági referense

a XVIII. kerület közbiztonságának javítása érdekében, valamint katasztrófavédelmi területen végzett kiemelkedő munkájáért.

Papp László Budapest-Sportdíj

Dr. Gulyás Miklós sebész főorvos

több sportág versenyein végzett egészség-felügyeleti tevékenységéért, kitűnő sportorvosi munkája elismeréseként.

Jakab János Esterházy Miksa-díjas sportszakember, labdarúgó edző, a Budafoki MTE tiszteletbeli elnöke

a lakosság fizikai és erkölcsi állapotának fejlesztésében, valamint a budafoki labdarúgás újraélesztésében végzett kiemelkedő tevékenységéért.

Dr. Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes vívó, orvos, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke

a tőr- és párbajtőrvívásban elért versenyeredményei elismeréseként, valamint sportvezetőként végzett kiemelkedő diplomáciai munkájáért.

Dr. Kiss István, a Budapesti Elektromos Sportegyesület ügyvezetője, a Magyar Kézilabda Szövetség tiszteletbeli elnöke

a kézilabda sportágban szerzett elévülhetetlen érdemeiért, a sportvezetésben és az Elektromos Egyesület vezetésében nyújtott kiemelkedő tevékenységéért.

Simayné Bóbis Ildikó háromszoros olimpiai ezüst- és egyszeres bronzérmes, háromszoros világbajnok tőrvívó

a vívás sportágban csapatban és egyéniben elért kiemelkedő eredményei, valamint példaértékű sportpályafutása elismeréseként.

Főváros Szolgálatáért díj

dr. Boros Erzsébet Marianne, az Adó Főosztály ellenőrzési és hatósági osztályvezetője

az adóigazgatásban ellenőrzési és hatósági területen több mint két évtizeden át végzett kiemelkedő munkájáért.

dr. Kormány-Krivács Zita, a Főjegyzői Iroda adatvédelmi tisztviselő-helyettese

elkötelezett közigazgatási tevékenységéért, valamint adatvédelmi területen kiemelkedő szakmai felkészültséggel folytatott feladatellátása elismeréseként.

Lőcse Mónika, a Városigazgatóság Főosztály közterület-használati osztályvezetője

közterület-igazgatási, hatósági területen kimagasló színvonalon, nagy szakmai elkötelezettséggel végzett tevékenysége elismeréséül.

Szabó László Miklós, a Városigazgatóság Főosztály kommunális szakreferense

közel három évtizedes, kommunális területen végzett eredményes szakmai munkája elismeréseként.

dr. Tóth Tamás, a Humán Erőforrás Menedzsment Főosztály munkaügyi osztályvezetője

a munkaügyi feladatok ellátása terén nagy szakmai felkészültséggel végzett vezetői és közigazgatási munkája elismeréseként.

Kapcsolódó cikk

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester aláírja a kormány és a főváros közötti megállapodást az Újvárosházán, a Főváros Napján, 2018. november 17-én
​Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester szombaton, a Főváros napján, az Újvárosházán aláírta a főváros és a kormány együttműködéséről szóló, 15 pontból álló megállapodást, amelynek része a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának létrehozása.

Hírek

RSS megtekintés