Budapestinfó: a Főváros nem fogja szó nélkül hagyni a margitszigeti fakivágásokat

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) aláírt megállapodás alapján az M3-as metró 20 állomása közül 18 lesz akadálymentesen megközelíthető. A csillaghegyi öblözet árvízvédelme ügyében a főpolgármester által összehívott tudós társaság május 22-én ülésezik legközelebb, a kerítések vonalában húzódó nyomvonal-változatról pedig szakvélemény készül, amely a közgyűlés elé fog kerülni. A Főváros nem fogja szó nélkül hagyni a margitszigeti teniszstadionnál történt, engedély nélküli fakivágásokat, lesznek szankciók - mondta Tarlós István főpolgármester a Budapestinfón.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével (MEOSZ) aláírt megállapodás alapján az M3-as metró 20 állomása közül 18 lesz akadálymentesen megközelíthető, öt belvárosi mélyállomáson ferdepályás lift épül, a Dózsa György úti megállónál 2020 szeptember végéig készül el az akadálymentesítés. Az Ecseri úti és a Pöttyös utcai megállóknál ideiglenesen korlátlift épül, a végleges megoldást – amellyel a MEOSZ is egyetért – 2023 végéig alakítják ki – jelentette be szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, a Budapestinfón Tarlós István főpolgármester.

Emlékeztetett rá, hogy 2014-ben döntöttek az M3-as metró infrastruktúrájának és járműparkjának megújításáról. 2015 előtt nem tudtak erre kötelezettséget vállalni, mert a kormány akkor vállalta át a BKV korábban felhalmozódott adósságállományát. A főpolgármester kiemelte, hogy az akadálymentesítésről már a felújítás előkészítése során készültek koncepciótervek, folytak egyeztetések, „azok sokkal korábban megkezdődtek, mint az MSZP elég ügyetlen, kudarcba fulladt népszavazási kezdeményezése, ami nem értékelhető másként, mint igen sikertelen politikai performansz”. Tarlós István elmondta: 12 állomást már eredetileg is akadálymentesítéssel terveztek meg. Ezeken felül, hosszadalmas egyeztetések után a főváros további 6 állomás akadálymentesítését vállalja, a projekten kívül, de azzal párhuzamosan és egy időben. – Elődeink az M2-es metrónál mindössze két állomást akadálymentesítettek, mi az M3-asnál mind a 20 állomást – jegyezte meg.

A csillaghegyi öblözet árvízvédelme ügyében a főpolgármester által összehívott tudós társaság május 22-én ülésezik legközelebb, a kerítések vonalában húzódó nyomvonal-változatról pedig szakvélemény készül, amely a közgyűlés elé fog kerülni – jelentette be a főpolgármester. Hozzátette: az ügyben a politikai döntést a Fővárosi Közgyűlés fogja meghozni, de szakmai vélemények alapján.

A főpolgármester bírálta az MSZP-t, amely közleményben tudatta: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a civilek visszavonták a Római-parti védmű ügyében a népszavazási kezdeményezésüket. A közleményben úgy fogalmaztak, hogy a Duna mellé tervezett mobilvédmű megvalósítása tönkretenné a partszakasz természeti értékeit, és nem felel meg a szakma, a környéken élők, a civilek és a kerületi önkormányzat elvárásainak sem. Azt is írták, hogy a parttól 200 méterre feljebb húzódó árvízvédelmi vonalat kell megerősíteni, annak a part mellé való áthelyezése kizárólag az ingatlanfejlesztő befektetők érdekét szolgálná.

Tarlós István emlékeztetett rá, hogy ezt a közleményt ugyanazok írták alá – többek között Gy. Németh Erzsébet, Horváth Csaba és Szabadai Viktor –, akik 2009-ben közgyűlési képviselőként megszavazták azt az előterjesztést, amely part menti változatot tartalmazott, előnyként rögzítette, hogy ezzel a hullámtér fejleszthető területté válik, a parti ingatlanok értéke pedig növekszik. A főpolgármester hangsúlyozta, hogy ezt a határozatot az akkori ellenzéki Fideszből senki nem szavazta meg. „Rakják össze a történetet, kínos, nem? Ne nézzék teljesen hülyének a budapestieket! Ha már nem csináltak semmit és nem akarnak segíteni, legalább a közvélemény előtt ne csináljanak bohócot magukból, és viselkedhetnének szerényebben” – fogalmazott a főpolgármester.

Kitért rá, hogy az Aranyhegyi-árok védelme e ciklusban biztosan elkészül, „több mint valószínű” a pünkösdfürdői védműmagasítás, az Országos Vízügyi Főigazgatóság pedig megépítteti a Barát-patak torkolati műtárgyát. A csillaghegyi öblözet árvízvédelmét biztosító négy elemből így három ügyében megvan a konszenzus. Ha a negyedik elemről, a part menti változatról is „teremthető konszenzus, örülünk neki, ha nem, már azt is felvetették a Városházán, hogy védekezni kötelező, új védművet építeni viszont nem kötelességünk”. Ha továbbra is fennmaradt a Római-parton „a példátlan, sokáig kezelhetetlennek tűnő állapot”, akkor a tervezett négy árvízvédelmi elem közül csak három épül meg, a Nánási út-Királyok útja vonalán „pedig úgy védekezünk, ahogy eddig tudtunk” – jegyezte meg. Elmondta, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek felmérése szerint a budapesti árvízvédelmi létesítmények körülbelül 80%-a nem felel meg a jogszabályban meghatározott MÁSZ-nak, azaz a mértékadó árvízszintnek. A Római-parti védműre szánt pénzt „fel tudjuk használni máshol Budapesten, ahol örülnek neki, Újpesten, Angyalföldön, a Batthyány téren vagy akár a Margit-szigeten, nem akarunk senkit hergelni, bosszantani” – tette hozzá.

A Főváros nem fogja szó nélkül hagyni a margitszigeti teniszstadionnál történt, engedély nélküli fakivágásokat – hangsúlyozta Tarlós István. Hozzátette: a fakivágások híréről külföldi látogatása során értesült, és azonnal írásbeli jelentést kért a Főkerttől. E szerint a kivitelező érvényes, jogerős fővárosi fakivágási engedély nélkül, a főváros tulajdonosi hozzájárulásában megfogalmazott feltételek és kikötések be nem tartásával végezte a fakivágási munkálatokat, „eléggé el nem ítélhető módon”. A Főkert jelentése szerint a területen kertészeti szempontból kiemelt értékű fát nem vágták ki, viszont kivágtak 6 db 30 centiméternél nagyobb átmérőjű, valamint 98 darab 10-30 centiméter átmérőjű fát. A bontás környezetében lévő fákat védőpalánkkal és kerítéssel kellett volna védeni, ez sem történt meg. – Akik ezeket a fakivágásokat eszközölték, a lehető legnagyobb szabálytalanságot követték el – fogalmazott a főpolgármester, hozzátéve, hogy a Főváros ezt nem fogja lenyelni szó nélkül, lesznek szankciók.

Május 18-tól sűrítik a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között közlekedő 100E járatot, a buszok 30 helyett 20 percenként fognak közlekedni – jelentette be Tarlós István. A Főváros és a Budapest Airport között született megegyezés révén a járat üzemideje is meghosszabbodik, az első busz a Deák térről indul hajnali 3:40 órakor, az utolsó pedig 1:20 órakor indul vissza a reptérről. Hozzátette: a nyár első felétől a Kőbánya-Kispest és a reptér között közlekedő 200E járatot a BKK 0-24 órában fogja üzemeltetni.

Kérdésre válaszolva Tarlós István úgy fogalmazott: a miniszterelnök által a kormányban végrehajtott személyi változások a Főváros és a főpolgármester szempontjából rendkívül előnyösek. Mint mondta, a Miniszterelnökség várható átalakításával a Fővárost sokkal jobban be fogják vonni a kiemelt állami fejlesztésekbe, az együttműködés az eddigieknél sokkal szorosabb és operatívabb lesz.

Szintén kérdésre válaszolva közölte: ha nem marad a közvetlen főpolgármester-választás jövőre, biztosan nem vállalja a jelöltséget. „Jó hangulatú egyeztetések folynak a miniszterelnökkel és a leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, nem lenne korrekt, ha most visszavonhatatlan, végleges választ adnék. Bizonyos feltételek teljesülése szükséges ahhoz, hogy komolyan elgondolkodjak. Ami biztosan kizáró ok, az a közvetlen választás elmaradása” – fogalmazott.

Hírek

RSS megtekintés