Átadták a villamosforgalomnak az átépített Budafok kocsiszínt

Befejeződött az 1-es villamos vonalán és a budai fonódó villamoshálózaton közlekedő járművek kiadását, üzemszüneti tárolását és karbantartását szolgáló Budafok kocsiszín felújítása, 2018. május 12-től üzemszerű használatba vette a BKV Zrt. a remízt. A rekonstrukció során a kocsiszín új külsőt kapott, új vágányhálózat, új csarnokok és irodaház is épült, ezáltal korszerű, a mai elvárásoknak megfelelő színvonalú infrastruktúra biztosítja a villamosok megfelelő működését és működtetését. A kocsiszín körüli villamosmegállókat is akadálymentesítették, azok részben fedetté is váltak, a Fehérvári út és a Mezőkövesd utca kereszteződésében pedig jelzőlámpákat helyeztek el a gyalogos közlekedés megkönnyítésére. A beruházás 99,44 százalékos európai uniós és 0,56 százalékos állami támogatás felhasználásával, mintegy 5.966 millió forintból valósult meg.

A fővárosi közösségi közlekedés gerincét adó kötöttpályás hálózat jelentősen fejlődött az elmúlt években. Villamospályák újultak meg, megépült a budai fonódó villamoshálózat, a kifejezetten budapesti közösségi közlekedés igényeire szabott CAF villamosokkal pedig kényelmessé és akadálymentessé vált a közlekedés. Ahhoz, hogy a járművek megfelelően üzemeljenek, folyamatos karbantartást igényelnek, ezáltal halaszthatatlanná vált az elmúlt évtizedek alatt elavult Budafok kocsiszín felújítása. A 2016 nyarán kezdődött átépítés során teljesen új vágányhálózat, új járműcsarnokok és irodaház épült. A villamosok a jövőben a Fehérvári útról annak két pontján is ki- és beállhatnak a telepre, a villamosok már irányváltás nélkül tudnak végighaladni rajta. A járművek javítására és a napi vizsgálatok lebonyolítására két külön modern, korszerűen felszerelt csarnok épült, ezek között kaptak helyet a műhelyek és a raktárak. A felsővezeték nélküli javítócsarnokokban már két vágányon lehet megemelni a járműveket, egy további vágányon pedig a villamos valamennyi részén el lehet végezni a szükséges alkatrészcseréket, javításokat. A lehető legkorszerűbb, oldal- és homlokfali mosást is lehetővé tévő mosóberendezést építettek, amely a keletkező szennyvizet szinte teljes egészében újrahasznosítja. Új fényezőkonténer létesült, mellyel a BKV munkatársai elvégezhetik a sérült alkatrészek felületkezelését. A megújult Budafok kocsiszín 2018. május 12-től az 1-es vonalon és a budai fonódó villamoshálózaton közlekedő járművek – nagyrészt a korszerű CAF és a Tatra villamosok – kiadására, tárolására, karbantartására szolgál.

Megújultak a kocsiszín vasúti infrastruktúrájának elemei is, így a telephelyi- és a fővonalhoz csatlakozó vágányhálózaton 33 új kitérő épült, megújult a felsővezeték és kábelhálózat, amely a járművekhez szükséges vontatási energia eljutását biztosítja. A kocsiszínben új, energiatakarékos világítási rendszer épült ki. Emellett két jelzőberendezés is helyet kapott, egyik a kocsiszíni delta vágánynál, a másik pedig a Savoya Park elágazásnál, ezzel is növelve a biztonságos közlekedés feltételeit. Ezek a modern elektronikus berendezések a kor magas műszaki színvonalát képviselik. A Budafok áramátalakító esetében részleges felújítás történt, új távvezérlő berendezés, új segédüzemi berendezések, új vontatási kábelek és kábelfogadók épültek.

A felújítással párhuzamosan a kocsiszín környezete és a közeli villamosmegálló is megújult, valamint kapcsolódó beruházásként jelzőlámpás forgalomirányítási rendszert alakítottak ki a Mezőkövesd utca és a Fehérvári út kereszteződésénél, ezáltal a gyalogosok és a kerékpárosok átvezetése jelentősen biztonságosabbá vált. A telep és a villamosmegálló tervezésekor kiemelt figyelmet fordítottak a zajvédelemre. Annak érdekében, hogy a kocsiszín környezete is szebb külsőt kapjon, élhetőbb legyen, rendezték a környék zöldfelületeit is, amelynek keretében növényeket és fákat ültettek.

A „Budafok kocsiszín fejlesztésének kivitelezése és kiegészítő tervezése” mint a Fővárosi Önkormányzat és a BKK kiemelt közlekedésfejlesztési beruházása a Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés I. ütem (IKOP-3.1.0-15-2016-00005) tárgyú projekt része. A teljes projektet az Európai Unió részben a Közlekedésfejlesztési Operatív Programból, részben pedig az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból a Széchenyi 2020 keretében támogatja. A járműbeszerzési projekt 99,44%-os európai uniós támogatás és 0,56%-os Magyar Állam Központi Költségvetése által nyújtott támogatás felhasználásával valósult meg, összesen 46.550.000.000 forint értékben. Ebből a Budafok kocsiszínre jutó projektrész összege nettó 5.966.469.093 forint.

Hírek

RSS megtekintés