Jókai Anna időtálló életművet hagyott hátra, amellyel a magyar irodalomtörténet része lett - erről beszélt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Tarlós István főpolgármester is a Kossuth Nagydíjas író, a nemzet művésze búcsúztatásán hétfőn a Magyar Szentek Templomában, Budapesten.
Balog Zoltán elmondása szerint Jókai Anna akár politikus is lehetett volna, nőként is válhatott volna belőle államférfi. Az a féltés, az az aktuális jelenlét ugyanis, amellyel a közélet, a világpolitika minden rezdülését követte, homo politicusszá tette Jókai Annát - fogalmazott. Mint az emberi erőforrások minisztere hozzátette, Jókai Anna ezért tudott beleszólni a közéletbe, beszédeket tartani, előlépni vagy visszahúzódni; erejét az a szilárd meggyőződés adta, hogy amit mond, amit ír, az rábízatott, azt "a legmagasabb létezőtől kapta". Balog Zoltán emlékeztetett arra, hogy Jókai Anna Átvilágítás című, utolsó könyvének megjelenése szinte egybeesik az író halálával. Az utókor feladata, hogy ne engedje elhallgattatni Jókai Annát, aki immár része lett a 20-21. század irodalomtörténetének - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere.
Tarlós István búcsúbeszédében felidézte, hogy évtizedes barátság kötötte össze a Budapest díszpolgára címmel is kitüntetett alkotóval. A főpolgármester emlékeztetett arra, hogy Jókai Anna életműve igazi erkölcsi minta; munkáiban mindig a jóra igyekezett felhívni a figyelmet. Jókai Anna magyar író volt, a miénk és minden olyan emberé, aki hisz a társadalom, a közösség összetartó erejében - hangsúlyozta. Tarlós István elmondása szerint Jókai Anna mély emberi érzéseket felszínre hozó alkotásai sok irodalmi élményre vágyó embernek jelentettek emlékezetes élményt. Az író teljes életművet hagyott hátra, munkásságát maga is lezártnak tekintette. Halálával mintha a saját életművébe lépett volna át - méltatta Jókai Annát a főpolgármester.
A gyászszertartáson részt vett Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke is.
MTI
Az alábbiakban olvasható Tarlós István főpolgármester beszéde:
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Gyászolók!
„Az a baj, hogy nem tudom elhinni a halált, a teljes megsemmisülést, mindig odatolakszik egy kérdés: ha egyszer véges, akkor minek elkezdeni azt, ami születése pillanatában már pusztulásra ítéltetett?"
Amikor Jókai Anna gondolatát olvasom a halálról, újra felidézem közös beszélgetéseinket az elmúlásról, a hitről, a hivatásról, az erkölcsről.
Sokan tudják, hogy Jókai Annával évtizedes barátság fűzött össze. Nem hétköznapi barátság volt ez, hanem egy mélyebb gyökerekből táplálkozó lelki összetartozás, támogató és segítő együttműködés.
Az írónő életútja számomra végig erkölcsi minta, követendő példa volt. Arra tanított, hogy az Istentől kezünkbe kapott eszközökkel, az ő művészetében gyönyörű, emberszavú költészettel hogyan lehet egy nagyobb közösség számára értéket mutatni.
Emberekről, emberi sorsokról és érzésekről írt, se gyűlöletre, se uszításra, se rágalmazásra nem volt hajlandó. Műveiben arról beszélt, mit, hogyan kéne tenni. Mindig a jóra igyekezett felhívni a figyelmet, amit Pál apostol így ír le rómaiakhoz írott levelében. „Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval."
Tisztelt Jelenlévők!
Jókai Anna magyar író volt. Magyar, a miénk és minden olyan emberé, aki hisz az emberek alkotta közösség, a társadalom valóságos összetartó erejében.
Ő nem külsőségekben látta a nemzeti érzés lényegét, hanem - hasonlóan Széchenyi Istvánhoz - hitte, a magyarságnak szellemileg, erkölcsileg kell felemelkednie ahhoz, hogy végre megtalálja a helyét.
A hit, remény és szeretet hármas egységében rejlő erő árad a következő gondolatából is:
„Én azt a muníciót kaptam, hogy tovább adjam mások szavait, sok síró ember helyett kell beszélnem végtelen alázattal, és Isten mérlegén majd arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy mit tettem azzal, amit kaptam?"
Művei "völgylátásból" születtek. Elindult a hegyre, majd visszanézve, időről-időre más perspektívából látta az előtte lévő dolgokat. Az ember formálódik élete során, így formálódott benne az írás is.
„Talán nem kéne mindenáron arra törekedni, hogy te alakítsd a világot, talán hagyni kéne, hogy most már a világ hasson rád. Csak úgy egyszerűen, hétköznapian, befogadni" - írta.
A szabadság gondolata ad megnyugvást az irodalmat szerető embernek is, amikor esténként leül egy jó könyvvel a kezében és szinte észrevétlenül új életélményt szerez az olvasólámpa fénykörében.
Jókai Anna mély emberi érzéseket felszínre hozó alkotásai sok irodalmi élményre vágyó embernek jelentettek ilyen kivételes estét.
Hitt a műveiben és abban, hogy azt írta meg, amit neki ezen a világon meg kellett írni. Utolsó éveiben ezt úgy idézte fel: „Ha megkérdezik : Min tetszik dolgozni?, azt felelem: Kérem szépen, a halálomon. A halálomon dolgozom". Az életművét lezártnak tekintette, nem gyötörte a gondolat, hogy valamit nem fejezett be.
Halálával mintha a saját életművébe lépett volna át, hiszen az elmúlás és a túlvilág fontos és visszatérő téma legtöbb művében. Határozott véleménye volt az öregedésről és a halálról. Tudta, hogy életünk minősége összefügg halálunkkal. Gondolataiban nincs borúlátás, regényeiben a halál percei természetesek.
Így írt erről: "Magot nevelni a hervadásban: csak a növénynek egyszerű. Az öregség nem nyugalom, hanem megfeszített akarat. Két mankónk: az önirónia és a bátorság. Energiánk pedig az eszközként használt szenvedés. A hova nem rajtunk áll. A miért az Isten titka. A hogyan a mi szabadságunk".
Mint főpolgármester, a Budapesten élő polgárok nevében búcsúzom Jókai Anna írónőtől, Budapest díszpolgárától, mint személyes jó barát, mint művészetének feltétlen tisztelője megrendülten állok emléke előtt, habár jól tudom, hogy „testben élni maga a halál".
„Ne féljetek" című regényében írta: „A halál nem félelmetes; azaz csak annyiban, mint az élet maga. Föl vagyok készülve, tökéletesen. Csak elõbb még véghez kell vinnem."
Nem félt és minden fájdalma ellenére tiszteletre méltóan véghez vitte azt, amire már régóta készült.
Legyen neki könnyű odaát!
