Új testvérvárosi megállapodást kötött Budapest és Krakkó

Új testvérvárosi megállapodást kötött Budapest és Krakkó - közölte Tarlós István budapesti főpolgármester hétfő este a Krakkói Várostörténeti Múzeumban, a Közös úton - Budapest és Krakkó a középkorban című kiállítás megnyitóján.

A lengyelországi magyar kulturális évad keretében rendezett tárlatot Tarlós István Krakkó főpolgármesterével, Jacek Majchrowskival együtt nyitotta meg a múzeum zsúfolt konferenciatermében. A megnyitón jelen volt Farbaky Péter, a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) főigazgatója is.

A két város először 2005-ben írt alá ilyen szerződést. Tarlós István szerint az éppen nyíló kiállítás annak bizonyítéka, hogy az új megállapodást tényleges tartalommal fogják kitölteni. A kiállítás koncepcióját ismertetve Tarlós István felidézte: Krakkó és Buda a középkorban is Európa jelentős városai közé tartozott, abban az időben "egyenrangúak voltak akár Nürnberggel, Milánóval, de még Rómával is", mindkét város ugyanazon a Kassán át vezető fontos kereskedelmi úton feküdt és összekötötte őket az Anjou- és a Jagelló-ház története is.

A két város kapcsolatait a kereskedelem, majd a politika is segítette, és az 1364-ben alapított krakkói egyetem "komoly vonzerőt jelentett, jelent ma is a magyar diákoknak" - emelte ki Budapest főpolgármestere, majd leszögezte: Krakkó és Budapest jelenleg a közép-európai térség "két gyorsan fejlődő városa. Történetük a múltban gyökerezik, ám a mozgalmas jelenben folytatódik".

A több mint 450 műtárgyat felsorakoztató, Krakkó és Budapest több tekintetben is párhuzamos fejlődését bemutató kiállítás a közös történelmi eseményekre világít rá a 9. századtól a 17. század elejéig. Felidézi a két város történetét meghatározó személyiségeket - köztük az Anjou és a Jagelló dinasztia tagjait, valamint Báthory István lengyel király, erdélyi fejedelem alakját - és rávilágít a korabeli városlakók hétköznapjaira is. A kiállítás alkalmából gazdag képanyaggal és tanulmányokkal rendelkező lengyel-angol nyelvű katalógust is kiadtak.

Az Áder János magyar és Andrzej Duda lengyel köztársasági elnök védnökségével rendezett, a BTM és a Krakkói Várostörténeti Múzeum együttműködésével, a magyar külgazdasági és külügyminisztérium támogatásával létrejött tárlatot Budapesten tavaly márciustól júliusig mintegy 40 ezer látogató tekintette meg, a Krakkó főterén található múzeumban pedig augusztus 20-ig látogatható.

MTI