Nem ellentét, hanem együttműködés van az elektromobilitás térnyerése érdekében

Csalódniuk kell azoknak, akik az elektromos taxik ügyében valamiféle Nemzetgazdasági Minisztérium és Főváros közötti egymásnak feszülésben reménykedtek. Valójában az elektromobilitás térnyerését mind az NGM, mind a Fővárosi Önkormányzat kiemelkedően fontosnak tartja és saját eszközrendszerével, a közös célt – a budapestiek egészséges környezethez való jogának érvényesülését – szem előtt tartva együtt is küzd érte.

Az elektromobilitás elterjesztését célzó Jedlik Ányos Terv megvalósításáról még 2016 őszén írt alá együttműködési megállapodást Budapest Főváros Önkormányzata és a Nemzetgazdasági Minisztérium. A megállapodás eredményeként közel rövid távon 250 töltőoszlop és 500 töltőhely létesülhet városszerte, melyek számát aztán szándékaik szerint folyamatosan bővítjük. A megállapodásban azt vállalta a Fővárosi Önkormányzat, hogy áttekinti a személyszállítási szolgáltatásokra vonatkozó rendeleteit, és javaslatot tesz a zéró emissziós járművek elterjesztésére a személytaxi szolgáltatásoknál, illetve egy zéró emissziós járművekre épülő közösségi autómegosztó rendszer (car-sharing) bevezetésénél. Mivel úgy véljük, hogy jó példával kell elől járnunk, vállalásunk szerint a fővárosi közszolgáltatásokat ellátó járműpark esetében is megvizsgáljuk a károsanyag-kibocsátástól mentes járművek alkalmazásának lehetőségét. Természetesen tudjuk, hogy ez nem rövid távon megvalósítható elképzelés, és számos feltétele van, de azt gondolom, hogy a zéró emissziós járművek elterjesztése egy nem megmagyarázandó nemes „végcél”.

Az elmúlt hetekben többször szükség volt a szmogriadó tájékoztatási, és néhány esetben a riasztási fokozatának elrendelésére a budapesti légszennyezettségi adatok ismeretében. Ilyen helyzetben különösen furcsának tartjuk, hogy a levegő tisztaságáért más esetben zajosan aggódók most – egy elektromosautó-töltő átadáson elhangzottakat kiforgatva – törekvéseinket finoman szólva sem pártoló hangulat- és riadalomkeltésre alkalmas főcímekkel jelentetnek meg cikkeket.

A Fővárosi Önkormányzat és az NGM célja is az, hogy elsősorban ösztönző szabályozási környezettel támogassa a zéró emissziós járművek elterjedését, és bízunk benne, hogy ebben valamennyi felelősen gondolkodó politikai erő, újságíró és taxitársaság, taxis érdekképviselet támogatására számíthatunk. Az elmúlt években bizonyítottuk, hogy a budapesti taxisokra partnereinkként tekintünk, megkérdezésük nélkül őket érintő kérdésekben eddig sem döntöttünk és ezután sem döntünk.

Szeneczey Balázs

főpolgármester-helyettes