Február 24-én megkezdődik a 2017. évi lakossági lomtalanítás Budapesten

Február 24-én pénteken, a lomok kikészítéssel - elsőként az V. kerületben - megkezdődik az idei lakossági lomtalanítás. Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megőrzése érdekében az FKF Nonprofit Zrt. arra kéri a lakosságot, hogy tartsák be a tájékoztató anyagban leírtakat, és lomjaikat a kikészítés napján csak 18 óra után helyezzék ki! Az elszállítást az előző évek gyakorlatával megegyező módon végzi az FKF Nonprofit Zrt.

A lomtalanítási időpontokat a kerületi önkormányzatokkal történt előzetes egyeztetést követően határoztuk meg, melynek során figyelembe vettük a nemzeti, vallási és kegyeleti ünnepeket is, amikor szolgáltatásunk szünetel.

Aki települési hulladékot közterületen engedély nélkül, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen és időben helyez el, szabálysértést követ el, amelynek büntetési tétele 150.000 Ft-ig terjedhet.

Budapest kerületeit körzetekre osztottuk, ezzel biztosítható, hogy a lomokat koncentráltan szállíthassuk el, így rövidebb ideig okoz kellemetlenséget a lakóknak, nehézséget a gyalogosoknak és a gépkocsival közlekedőknek a lomtalanítás. A lomok kihelyezési időpontjainak betartását a kerületi közterület-felügyeletek, illetve a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai ellenőrzik, szükség esetén intézkedhetnek.

Aki települési hulladékot közterületen engedély nélkül, vagy nem a kijelölt lerakóhelyen és időben helyez el, szabálysértést követ el, amelynek büntetési tétele 150.000 Ft-ig terjedhet.

Az FKF Nonprofit Zrt. Budapest több mint 800.000 háztartását 7-10 nappal az adott körzetben kezdődő lomtalanítást megelőzően hivatalos levélben tájékoztatja a lomok kihelyezésének időpontjáról.

Levelünkhöz hírlevelet is csatolunk, amely általános információkat tartalmaz. Célja a lomtalanítás lebonyolításának ismertetése, továbbá hogy a lakosok választ kaphassanak a leggyakrabban felmerülő kérdésekre is: mit lehet kikészíteni és mit nem; hová és hogyan helyezzék ki feleslegessé vált használati tárgyaikat; milyen módon lehet a jelzettől eltérő időpontban vagy sürgősen elszállíttatni a lomot stb. A társasházak lépcsőházaiban tájékoztató plakátokat is elhelyezünk.

A kerületi lomtalanítási időpontok folyamatosan bővülő listája megtalálható társaságunk honlapján a www.fkf.hu címen. A lakóhely pontos megadásával telefonon 06-80/353-353-as ügyfélszolgálati számunkon, valamint írásban az fkfzrt@fkf.hu elektronikus levélcímen is érdeklődhetnek.

A háztartásokban keletkező, szakszerű ártalmatlanítást igénylő anyagok (veszélyes hulladékok) leadására társaságunk idén is minden körzetben, a lomok elszállításának napján ideiglenes átvevőhelyet üzemeltet, ahol leadhatók a festékek, oldószerek, akkumulátorok, elektronikai hulladékok stb. Ezen átvevőhely címe ugyancsak megtalálható hivatalos levelünkben. 

Az elszállítást követően munkatársaink elvégzik az érintett körzetben az útburkolat takarítását. A járdák takarítása az ingatlantulajdonosok feladata.

Társaságunk tavaly megnyitotta két Szemléletformáló és Újrahasználati Központját (XV. kerület Károlyi Sándor u. 166, és XVIII. kerület Besence u. 1/a), ahol a környezettudatos budapestiek már leadhatják a más számára még használható tárgyaikat, bútoraikat, stb., amelyeket aztán a rászorulók egy minimális tárolási díj ellenében elvihetnek.

Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság

Hírek

RSS megtekintés