Átadták a negyedik P+R parkolót a 4-es metró kelenföldi végállomásánál

Gyalogos lejáró a metróberuházáshoz kapcsolódva épült negyedik, utolsó P+R parkolóban a 4-es metró kelenföldi végállomásánál az átadó napján, 2017. január 31-én

​Befejeződtek az M4-es metróberuházáshoz kapcsolódva épült negyedik P+R parkoló építési munkái is Kelenföldön, így a dr. Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes által tartott záróeseményt követően ma 13 órakor átadott 500 férőhellyel már összesen közel 1500 új parkolóhely áll az autósok rendelkezésére. A négy parkoló építése együttesen hozzávetőleg két év alatt valósult meg közel 100%-os európai uniós támogatási intenzitás mellett. Az új metróvonal megépítésének legfontosabb célja a belváros tehermentesítése, a felszíni közúti – elsősorban autós – forgalom fokozatos csökkentése volt, amiben jelentős szerepet töltenek be az P+R parkolók, ahol az agglomerációból, illetve a külső kerületekből érkező autósok egy része lerakhatja járművét és metróval, villamossal, autóbusszal vagy kerékpárral folytathatja útját. Ezt igazolja az a tény is, hogy a három, már korábban átadott P+R jó ideje maximális kihasználtság mellett üzemel.

​​

A kelenföldi vasútállomás térsége kiemelten fontos városrész: az új metróállomás, az autóbusz- és villamos végállomások, illetve az áprilisban átadott Budaörsi úti új, kétszintű közúti csomópont mellett itt létesült a legtöbb új parkolóhely növelve a térség intermodalitását, azaz a különböző közlekedési módok közötti gyors és egyszerű váltás lehetőségét. A négy parkoló közül kettő az Etele téri oldalon valósult meg: az egyik a Volán pályaudvar mögötti területen, a Somogyi úthoz kapcsolódva 221 férőhellyel, a másik a Somogyi út és a Gyergyótölgyes utca sarkán, 247 autónak biztosítva parkolási lehetőséget. A metróvégállomás és aluljárórendszer Őrmező felé eső oldalán a Péterhegyi út, illetve az autóbusz-végállomás melletti területek adtak helyet a harmadik, 485 férőhelyes, illetve a most megnyílt, 500 férőhelyes parkolónak.

A negyedik P+R a MÁV használaton kívüli vágányainak helyén, a szükséges vágánybontási és előkészítési munkákat követően 11 hónap alatt valósult meg, a kivitelezési munkákat – és további két parkoló kivitelezését is – a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. végezte, egy parkolót a JÓ-ÉP Építőipari Szolgáltató Kft. épített, míg a legújabb parkoló területén a vágánybontási és előkészítési munkákat az A-HÍD Építő Zrt. végezte.

Az utolsó beruházáselem valójában jóval több volt, mint hagyományos értelemben vett parkoló-építés, hiszen jelentős útépítési, vízépítési, közműépítési, műtárgyépítési és magasépítési munkák is megvalósulnak a szerződés keretében. A parkolóhoz komplett közvilágítási hálózat és térfigyelő rendszer épült, zöldterületeket alakított ki és fákat telepített a vállalkozó, de feladatát képezte a parkolóból egy lépcső és lift műtárgy megvalósítása is a közvetlen gyalogoskapcsolat biztosítása érdekében a kelenföldi gyalogos aluljáróval. A védőcsövezés, az alaptestek és az elosztó szekrények kiépítésével a kivitelező a parkolót elektromos autók töltésére alkalmas berendezés jövőbeli telepítésére is alkalmassá tette. A 15 töltőoszlop kiépítése nem képezte a beruházás részét, de a Főváros elektromos töltőhálózati koncepciója alapján a tervek szerint hamarosan ezek is megvalósulhatnak – a záróesemény idejére az üzemeltető Budapest Közút Zrt. minta töltőoszlopokat is elhelyezett a parkolóban.

 

A négy, kerékpárosok és mozgáskorlátozottak által is igénybe vehető parkoló építése – a használaton kívül MÁV-vágányok bontási munkáit is ideértve – összesen bruttó 3 milliárd forintból valósult meg a BKV Zrt. DBR Metró Projekt Igazgatóság beruházásában. A tervezési munkákat, igazgatási és egyéb járulékos költségeket is számítva a projekthez az Európai Unió KÖZOP, illetve az áthúzódó projektelemek tekintetében IKOP forrásból együttesen 4,32 milliárd forinttal járul hozzá, ami közel 100%-os támogatási intenzitást jelent.

Szűcs Somlyó Mária

kommunikációs igazgató

Hírek

RSS megtekintés