A Városigazgatóság Főosztály és a FÖRI levele Bús Balázs polgármesternek

​Tisztelt Polgármester Úr!
 
Megállapítást nyert, hogy sem a III. kerületi önkormányzat, sem a III. kerületi közterület-felügyelet nem rendelkezik érvényes tulajdonosi hozzájárulással a II. kerület Bécsi úti, Újlaki templom előtti, a Főváros tulajdonában lévő oszlopon kamera elhelyezéséhez. Azaz a kamerát szabálytalanul, a szükséges engedély hiányában szerelték fel.

Amennyiben ennek ellenkezőjét tudnák igazolni, azt szíveskedjenek bemutatni a fővárosi Városháza Városigazgatóság Főosztályán a kézhezvételtől számított 3 (három) munkanapon belül.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a SIEMENS céggel kötött semminemű esetleges megállapodás nem helyettesíti a Főváros adott pontos helyszínre vonatkozó tulajdonosi hozzájárulását.

A SIEMENS semmi esetre nem jogosult tulajdonosi hozzájárulás kiadására, és a FÖRI-nek tett nyilatkozatuk szerint ilyet nem is adnak ki.

A fővárosi Városháza és a FÖRI a legközelebbi jövőben felülvizsgálja a III. kerületi helyszíneket annak tisztázása érdekében, hogy vannak-e a kerület más pontján is a fenti esethez hasonló, szabálytalan kamerák.

Fővárosi Önkormányzat Városigazgatóság Főosztály

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság