PRO LUMINE Innovatív Világítás Tervezése fődíjat nyert a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.

Az idei pályázat nyertesét az öttagú szakmai zsűri, valamint a május 18-19-én megrendezett XLVIII. Közvilágítási Ankéton részt vevő szakmai közönség 50-50 %-os arányú szavazata alapján választották ki. A három döntőbe jutott pályázat közül a BDK Kft. és Dobó Zoltán tervező közös,  a „Hidak útján – A budapesti Rákóczi híd közvilágításának megújítása, mint alappillér további két budapesti híd LED-es közvilágítás korszerűsítéséhez" című pályaműve nyerte el a szakmai és közönség zsűri egyhangú döntésével a PRO LUMINE Innovatív Világítás Tervezése fődíjat.

A pályázat célja elsődlegesen a Rákóczi híd közvilágítás korszerűsítési modelljének bemutatása volt, amely úttörő szerepet játszott a BDK Kft. további LED-es korszerűsítési programjában, jó alapot teremtett, mintegy modellként szolgált további két budapesti híd korszerűsítéséhez, valamint a 2017-19 között tervezett nagyszabású budapesti, 7000 világítótestet magába foglaló LED-es közvilágítási rekonstrukcióhoz. A világítástechnika területén zajló technológiaváltás támogatására a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Világítástechnikai Társasága, a Magyar Mérnöki Kamara Elektrotechnikai Tagozata és a Magyar Világítástechnikáért Alapítvány pályázatot hirdetett a legszínvonalasabb innovatív világítási tervek és megvalósításuk elismerésére.

A Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. 2012-ben célul tűzte ki, hogy kiemelt figyelmet fordít az energia felhasználás racionalizálására, élenjár a technológiai fejlődésben oly módon, hogy törekedve a szabványos közvilágítás megvalósítására, valamint a közpénzekkel történő átlátható és takarékos gazdálkodásra, tiszta versenyfeltételek biztosításra, a lehető legnagyobb tapasztalatot szerezze meg az új LED-es technológia megismerésében és a korrekt közbeszerzési gyakorlat kialakításában. Ennek keretében sor került az energia megtakarítási célú rekonstrukciókra, valamint 8 LED-es tesztprojekt megvalósítására, ami a társaság tulajdonában lévő eszközök beépített teljesítményének és energia felhasználásának csökkentését eredményezte. Összesítve a társaság által 2013-tól 2016-ig megvalósított közvilágítás korszerűsítések beépített teljesítmény csökkenéséből fakadó megtakarításokat, e teljesítmény csökkenés nélkül összességében 2017-ben  1,1 GWh-val több lenne a Főváros elektromos energia fogyasztása.

A korszerűsítési folyamatban kiemelkedően sikeres volt a budapesti hidak addig még nem korszerűsített részének közvilágítási rekonstrukciója. Sürgős és megoldandó feladatot jelentett a Lágymányosi, ma már Rákóczi híd közvilágításának korszerűsítése 2014-ben, majd ennek sikere nyomán az Árpád híd 2015 évi, majd a Petőfi híd 2016. évi rekonstrukciója.

BDK Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.