Városrészt neveztek el Göncz Árpádról a XIII. kerületben

Göncz Árpád íróról, műfordítóról, volt köztársasági elnökről neveztek el ünnepélyesen egy városrészt a főváros XIII. kerületében kedden.

Az Árpád híd pesti hídfőjénél tartott ünnepségen Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes úgy fogalmazott: az ilyen gesztusokkal, mint ez a névadó ünnepség, lesz a város része Göncz Árpád és szellemisége, "egyfajta élő lelkiismeretként". Budapest fejet hajt a rendszerváltozás folyamatában meghatározó szerepet betöltő államférfi emléke előtt - mondta, hozzátéve, talán nem ugyanúgy látják a világot minden kérdésben, de céljuk közös: jobb hellyé tenni Magyarországot.

Tóth József (MSZP) polgármester azt mondta: az elnevezéssel a kerület Göncz Árpád szellemisége, felfogása, életútja előtt tiszteleg. A kerület vezetője szerint a környék méltó emlékhellyé válhat, mert a következő tíz év fővárosi megújulásának központi terepe lehet. Göncz Árpádra példaként lehet tekinteni, mert egész életében a köz ügyét szolgálta, "legmagasabb méltóságában is közember maradt" - emelte ki.

Az ünnepség végén a városrészt jelölő táblát és a Göncz Árpád-emlékkövet a polgármester és a néhai államfői családjának tagjai leplezték le. A megemlékezők közül többen virágokat helyeztek el az emlékkőnél.

A Göncz Árpád városközpont elnevezés a Róbert Károly körút és a Váci út kereszteződésének közvetlen környezetét jelöli. Az elnevezésről márciusi ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Göncz Árpád tavaly ősszel, életének 94. évében hunyt el.

​MTI