Megnyílt az Ankarát bemutató kiállítás a Városháza parkban

​Május 9-ig látható a Városháza parkban az a fotókiállítás, amely Törökország fővárosát, Ankarát mutatja be. A kiállítás hétfői megnyitóján beszédet mondott Melih Gökcek, Ankara főpolgármestere és Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes.

Alig több mint egy év telt el azóta, hogy Ankara és Budapest testvérvárosi megállapodást kötött. Ennek keretében együttműködés kezdődött többek között a városüzemeltetés, a gazdaság, a kultúra, az oktatás és a turizmus területén. A török és a magyar miniszterelnök jelenlétében létrejött megállapodás fontos mérföldkő a két főváros és a két ország történelmében: elindult a párbeszéd a két város és a két térség között. Az együttműködésnek köszönhető, hogy megnyithatjuk ezt a kiállítást Budapest központi helyén, a Városháza parkban - mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra.

A főpolgármester-helyettes kiemelte: Törökország olyan partner, amellyel komolyan kell számolni, a 75 milliós ország jelentős potenciállal bír Budapest beutazó turizmusát illetően. 2014-ben a magyar fővárosba érkező török turisták száma meghaladta a 126 ezer főt, emellett Törökország is fontos célpont a magyarok számára - hangsúlyozta.

- A ma nyíló fotókiállítás előzménye az, hogy Budapest és Ankara 2015 februárjában testvérvárosi kapcsolatot létesített. Elsőként Budapest mutatkozott be a török fővárosban kulturális napok rendezésével, ma pedig a török főváros mutatkozhat be Budapesten - mondta Melih Gökcek. Ankara főpolgármestere hangsúlyozta: a két ország kapcsolata az elmúlt években nagy mértékben javult, ennek egyik mérföldköve volt a testvérvárosi megállapodás.

A fotókiállítás, amely Abdulhamid Yalcin fotóművész munkáiból áll, május 9-ig tekinthető meg a Városháza parkban.

Hírek

RSS megtekintés