Felavatták az Ankara utcát a II. kerületben

​​Tarlós István főpolgármester és Melih Gökcek, Ankara főpolgármestere hétfőn felavatta az Ankara utcát a II. kerületben.

- Egy éve, 2015. február 24-én a török és a magyar kormányfő jelenlétében aláírtuk Ankara és Budapest testvérvárosi megállapodását. Az ankarai főpolgármesterrel, Melih Gökçek-kel kötött egyezmény lendületet adott a két főváros közötti kapcsolatnak. Együttműködés kezdődött többek között a városüzemeltetés, a gazdaság, a kultúra, az oktatás és a turizmus területén, és ami szintén fontos: elindult a párbeszéd két metropolisz, két térség között. Az együttműködés részeként tegnap megnyílt az a fotókiállítás, amely lenyűgöző képekkel mutatja be a török fővárost - mondta Tarlós István. A főpolgármester közölte: a magyar miniszterelnökkel tartott közös egyeztetés során megerősítést nyert, hogy az Ankara utcához közeli Gül baba türbéje kiemelt állami beruházásként újul meg 2017 végéig.

- Az​ elmúlt években közelebb került egymáshoz a magyar és a török főváros, ez nagy részben a diplomáciai kapcsolatok erősödésének köszönhető - hangsúlyozta Melih Gökcek. Az ankarai főpolgármester felidézte: tavaly Budapestről neveztek el utcát Ankara Cukurambar kerületében. "Megtiszteltetés, hogy az Ankara utca Budapest fontos helyén, a Gül baba türbéje közelében található - tette hozzá az ankarai főpolgármester.

A II. kerületi Margit utca, Apostol utca és Rómer Flóris utca találkozásánál kezdődő, korábban névtelen szerpentin közelében több, a török korra emlékeztető közterület található, mint például a a Bég, a Szpáhi, a Turbán és a Mecset utca.

Hírek

RSS megtekintés