Budapestinfó: veszélyben érzi a metrófelújítást a főpolgármester

„Kezdem komolyan veszélyben érezni az M3-as metró felújításának projektjét. Egyesekben van szándék annak meghiúsítására. Ennek könnyen az a következménye lehet, hogy egyszer csak meg kell állítani a metrót, akkor mindenki rá fog jönni, hogy nem olyan mulatságos problémáról van szó, és nem lehet kommunikációs trükkökkel félrevezetni a közvéleményt” – mondta Tarlós István főpolgármester szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, a Budapestinfón.

A főpolgármester kitért a metróügyben a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által a csütörtöki Kormányinfón elmondottakra. Mint Tarlós István fogalmazott: „soha nem úgy ébredek reggel, hogy ma megint miniszterelnökökkel szeretnék beszélgetni. De ha úgy látom, hogy a kancelláriaminiszter a szemébe nevet a budapestieknek, gúnyt űz az M3-as metró problémából, akkor nem nagyon marad más választásom”. A főpolgármester hozzátette: lehet poénkodni azon, hogy a főpolgármester a saját kormánya egyes tagjaival küszködik az egyik legfontosabb budapesti projektért, „csak nem tudom, érdemes-e”.

Megemlítette, hogy egyes hírek szerint a kerületi polgármesterek a metróügybe nem akarnak belekeveredni, mondván, az eddig is a főpolgármester és a kormány ügye volt. Ezzel kapcsolatban Tarlós István elmondta: ezen állítást a kerületi polgármesterek erőteljesen cáfolják, a buszszolgáltatásból való kiszállást is egységesen megszavazták a közgyűlés szerdai ülésén. „Ilyen jelentéktelennek éreznék magukat a kerületi polgármesterek? Akkor minek ide egyáltalán közgyűlés?” – tette fel a kérdést.

A Lázár János kancelláriaminiszter által a metróügyben csütörtökön elhangzottak „félrevezetők és szakmai szempontból is megmosolyogtatók” – hívta fel a figyelmet a főpolgármester. Mint Tarlós István fogalmazott, legutóbb akkor akartak ennyire gyerekeskedni vele, amikor 7-8 éves korában egy általános iskolai osztálytársa két forintért írógép-alkatrészt akart neki eladni repülőgép-alkatrészként, „de az sem jött össze”. Tarlós István hozzátette: a miniszter folytatólagosan buszvásárlásra szólongatja fel már fél éve, miközben a kormány olyan mértékben erőltette a buszszolgáltatást, hogy még felső limit nélküli többletköltség-megtérítést is kormányhatározatba foglalt. „Miniszter urat nem zavarja, hogy május óta a mai napig érvényben van egy kormányhatározat, ami megtiltja a Fővárosnak mindenfajta busz vásárlását az egyedüli lehetséges forrásból, az EIB-hitelből”.

Tarlós István azt mondta: Lázár kijelentése, miszerint nem a kínálatból kell kiindulni, hiszen azt a kereslet fogja majd megteremteni, önmagában sem egyértelmű. Ráadásul a Főváros két esetben is elébe ment ennek azzal, hogy a BKV buszbeszerzésre írt ki tendert az év elején – ezen elindulhatott volna a Lázár által emlegetett 6-8 állítólagos magyar buszgyártó –, majd a kormány nyomására a Főváros tendert írt ki a buszszolgáltatásra. Utóbbi esetében fél éve, május óta húzzák az időt – emelte ki a főpolgármester. Úgy fogalmazott: „Hol vannak a magyar buszok? Többször kértem, állítsanak sorba 50 vagy akár 3 magyar gyártású csuklós buszt a Hősök terén. Kinek az érdeke, miért nem teszik ezt meg? Nem merik bevallani a miniszterelnöknek, hogy nincsenek magyar buszok. Fél évet adtunk rá, hogy a kormány jóhiszemű tagjait félrevezető kevésbé jóhiszemű tagjai bebizonyítsák, hogy vannak ilyen magyar buszok.” A főpolgármester megemlítette, hogy a Volán volt az egyetlen állami cég, amely elindult a buszszolgáltatási tenderen. A Volán már június közepén elindíthatta volna saját busztenderét, de azt csak szeptember 22-én tette meg. „Miért ment szembe a kormánnyal négy hónapon át?” – tette fel a kérdést.

Tarlós István idézte Lázár azon szavait is, miszerint a kormány elkötelezett a metrófelújítás iránt. „Ez miből derül ki? Ki húzza fél éve az időt a buszszolgáltatással, ki kelti azt a látszatot, hogy mi akarunk szolgáltatást vásárolni? Május 17-én jeleztem írásban a kormánynak, hogy az gazdaságtalan, erre július 1-jén született a kormányhatározat arról, hogy szolgáltatásvásárlás kell” – emlékeztetett a főpolgármester. Hozzátette: türelmesen vártak fél évig, a Fővárosi Közgyűlés azonban a legutóbbi, szerdai ülésén kénytelen volt lépni, és végleg kiszállt a szolgáltatásvásárlásból. „Összekaparunk annyi buszt, amennyi van, ha egy szakaszra elegendőt sikerül, akkor hozzálátunk a kivitelezéshez” – fűzte hozzá.

Tarlós István azt mondta, a szakmai „röhögő görcsöt kap” Lázár azon kijelentésétől, miszerint a beruházás szakaszolásában is tud segíteni a Fővárosnak. „Ez teljességgel szakmaiatlan. A felújítást műszakilag csak szakaszolva lehet megvalósítani” – mondta.

A főpolgármester idézte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hivatalos levelét, amely szerint a kormány már júliusban határozatot hozott arról, hogy 137 milliárdot biztosít a metró infrastrukturális felújításához. Lázár kijelentése, miszerint a kormány a Kormányinfó előtti ülésén döntött erről, „mérhetetlen cinizmus vagy tökéletes felkészületlenség”.

 A főpolgármester kijelentette: ha a metró ügyében továbbra sem történik semmi hetekig, hónapokig, akkor a projekt meg fog hiúsulni.

Tarlós István azt mondta: attól tart, egyesek el akarják lehetetleníteni a projektet, és ha ez sikerül, tönkreteszik a várost, rettenetes károkat okoznak a kormánynak és a miniszterelnöknek. A metró esetleges leállítása esetén – hiába is akar a miniszter menekülni a felelősség elől – a kormány „hogyan tudna intakt maradni?” – tette fel a kérdést. A főpolgármester kijelentette: ha a metró ügyében továbbra sem történik semmi hetekig, hónapokig, akkor a projekt meg fog hiúsulni. Tökéletes szakmaiatlanságnak nevezte Lázár azon kijelentését, hogy majd a katasztrófavédelem buszaival szállítják el az utasokat. Ha az M3-as metró teljes, 17 km-es vonalán évekig csuklós buszokkal kellene lebonyolítani a forgalmat, akkor napok alatt összeomlana a város közlekedése – hangsúlyozta Tarlós István –, hiszen a csúcsidőben másfél-kétpercenként járó metrónak csupán egy vagonnyi utasát tudja egy csuklós busz befogadni, miközben egy metrószerelvény hat vagonból áll. Úgy fogalmazott: aki ilyenben reménykedik, az úgy csinál, „mintha rajzolni akarna rohanó vizekre.”

Egészen brutális félreértésnek vagy félremagyarázásnak minősítette azon állításokat, miszerint a BKK buszokat lízingelne, és erre vonatkozó busztenderét semmisítette meg a Közbeszerzési Döntőbizottság. „Busztender az, ha venni akarnak, szolgáltatásvásárlásnál pedig busszal lebonyolítandó szolgáltatást vásárolnak idegen cégtől, idegen buszokkal, sofőrökkel” – mutatott rá. Kitért rá, hogy az ügyben a 60 napos jogvesztő határidő után 38 nappal adták be a BKK tenderét érintő felülvizsgálati kérelmet, „ami az egész történetről hű képet ad”. A felülvizsgálati kérelmet azon a címen adták be, hogy a Volán nem tudott azon elindulni, ráadásul ugyanezt a tendert korábban előminősítette és jogszerűnek nyilvánította ugyanez a Közbeszerzési Döntőbizottság. A Volán ráadásul elindult rajta, bent van a pályázata és be is fogadták, vagyis a felülvizsgálat jogcíme nem is állt fenn – emelte ki a főpolgármester. Idézte a KDB indokolását, miszerint a BKK nem írta bele a tenderbe, hogy a buszokhoz sofőrök is kellenek. „Ilyen hülyeséggel még nem találkoztam” – jegyezte meg a főpolgármester, hozzátéve: a BKK azt írta bele a kiírásba, hogy humán erőforrásra van szükség, „azt valóban nem részletezték, hogy ez nem péket, lakatost és tornatanárt jelent”. Tarlós István azt mondta, a KDB elnöke két alternatíva közül választhatott: bolondot csinál magából vagy kirúgatja magát, „józan paraszti ésszel az előbbi mellett döntött”. Hozzátette: mindez nem is releváns, hiszen a közgyűlés úgy döntött, nem ír ki új szolgáltatási tendert. Mivel kormányhatározat tiltja a buszvásárlást, a pótló járműveket „megpróbáljuk saját állományból valahogy összeszedni, a BKK és a BKV ezt most keresi”. A főpolgármester a cinizmus magasiskolájának minősítette, hogy „ránk akarják kenni a buszszolgáltatást, mondván, hogy a tendert mégis csak a BKK írta ki”.

Tarlós István beszélt arról, hogy a metró állami pénzből épült, az állam nem szívességet tesz, amikor a felújításba besegít és segít pénzt szerezni. „Nem a miniszterek zsebéből származik az uniós támogatás, nem a kancelláriaminiszter úr hozza azt a stelázsiból” – jegyezte meg. Tarlós István azt mondta: elhiszi, hogy ezt a pénzt vidéken is el lehetne költeni, a hódmezővásárhelyi elkerülő út vagy kozármislényi beruházás is fontos, de azt a budapestiek ritkán veszik igénybe, miközben a vidékiek a fővárosba utazva gyakran használják a metrót.

Az állomások felújítására beérkezett magas ajánlatokról szólva a főpolgármester azt mondta: sosem mondta, hogy bárki kartellezik, de tény, hogy nagyon egyformák és egyformán magasak az ajánlati árak. Kitért rá, hogy ellenőrizték a mérnökárat – amelyről egyesek azt állítják, az volt rossz, és a piacnak van igaza –, és az ellenőrző cég is ennyit számolt ki. „Itt valami nem stimmel. A magas ajánlati árak azért nem védhetők, mert sem anyagminőség-, sem technológia-, sem volumenváltozással, sem egyéb okkal nem támaszthatók alá” – hangsúlyozta. Ha pedig mégis az ajánlati árak jók, akkor „miért nem adnak több pénzt a metróra, elvárják, hogy Budapest teremtsen elő 30-40 milliárdot, miközben folyamatosan viszik el a pénzt a fővárostól vidékre?”.

A Főváros önerejéből ezt a problémát nem képes megoldani, főleg akkor, ha a szükséges adminisztratív folyamatokat leállítják, lassítják.

Tarlós István megemlítette: lehet, hogy a miniszter nem akar felelősséget vállalni a metró leállításáért, de semmilyen kommunikációs trükkel nem tudja ezt elérni. Emlékeztetett rá, hogy a metrófelújítási projektet 2012-ben indították el – ahogy az M4-es metróval zöldágra vergődtek és sikerült megszüntetni a BKV hatalmas adósságállományát –, három évvel ezelőtt pedig 1100 oldalas előkészítő anyagot kapott a kancelláriaminiszter a Fővárostól. „Hol, milyen lépést mulasztott el a Főváros? Mennyi ideig feküdtek az anyagok a miniszterelnökségen?” – tette fel a kérdést, hozzáfűzve: ezért kellett a miniszterelnökhöz fordulnia.

A főpolgármester azt mondta: „egyesek, így Lázár szembenevet velem és a budapestiekkel, már-már gúnyt űz e hatalmas problémából”. Hozzátette: a Főváros önerejéből ezt a problémát nem képes megoldani, főleg akkor, ha a szükséges adminisztratív folyamatokat leállítják, lassítják. Ha nem történik semmi előrelépés heteken belül, nagy az esélye, hogy le kell állítani a metrót. „Én támogatom a kormányt, szeretném, ha a Fidesz jól szerepelne a 2018-as választásokon. Ha meg kell állítani idő előtt a metrót, és tovább folyik e – hitem szerint – szándékos időhúzás, az aligha lesz következmények nélküli 2018-ban. Nem miattam, nem miattunk” – nyomatékosította.

Tarlós István beszámolt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-től kapott levélről, amely szerint a cég nem támogatja a hulladéktörvény Főváros által szorgalmazott módosítását. A főpolgármester ezzel kapcsolatban azt mondta: „egészen gyerekesnek tűnő és az önkormányzati törvényben rögzített, fővárosi feladatokkal össze nem egyeztethető” válaszokat kaptak. Megismételte: nem támogatja, hogy vidéki települések veszteségeit a Főváros fizesse. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy a hulladékholding költségvetési nehézségeit is a Fővárossal fizettessék meg.

Újságírói kérdésre válaszolva a főpolgármester elmondta: a kisföldalatti meghosszabbításának tervezéséről döntött a közgyűlés, „ezt nevezik műszaki előkészítésnek, bár lett volna ilyen terv az M4-es metró második szakaszáról vagy a csillaghegyi öblözet árvízvédelmi művéről”. Az egyébként elhagyhatatlan beruházás megvalósítására a főpolgármester csak 2020 után lát esélyt.

Ugyancsak kérdésre válaszolva Tarlós István közölte: az állam visszaveszi az agglomerációs járatok üzemeltetését, de a Budapest-bérletek továbbra érvényesek lesznek az agglomerációs járatok fővárosi szakaszaira.

Hírek

RSS megtekintés