Budapestinfó: csillaghegyi árvízvédelem, metrófelújítás, illemhely-helyzet

​Jövő ősszel kezdődhet a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét biztosító parti védmű építése, amelynek átadása 2019. március 31-ig várható – jelentette be szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, a Budapestinfón Tarlós István főpolgármester. Az M3-as metró felújításával kapcsolatban elmondta: az alagúti munkákra a végleges kiviteli tervek birtokában új tendert írnak ki, amelyre ha "nem irracionális, hanem kezelhető" ajánlatok érkeznek, a felújítás jövő júniusban indulhat.

​​

Jövő ősszel kezdődhet a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét biztosító parti védmű építése, amelynek átadása 2019. március 31-ig várható, a kapcsolódó beruházások 2019. május végére készülhetnek el – jelentette be szokásos pénteki sajtótájékoztatóján, a Budapestinfón Tarlós István főpolgármester. Hozzátette: a tervezést a továbbiakban a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. végzi, ehhez – a jogszabályok, valamint a céggel 1997-ben kötött megbízási szerződés alapján – nincs szükség új közbeszerzési eljárás kiírására, amivel „rengeteg időt tudunk megspórolni.” Az eddigi tervező konzorciummal elszámoltak, nettó 35 millió Ft értékű teljesítést elismerve. A végleges nyomvonalváltozat 2017. január 15-ig, a vízjogi engedélyezési tervek pedig 2017. március 31-ig készülhetnek el.  A kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás 2017. áprilisában indítható, a kivitelezési szerződést 2017. augusztusban írhatják alá.

Tarlós István közölte: 2017. január 15-ig minden eddiginél részletesebb szakvélemény fog készülni a Nánási út – Király útja alternatív nyomvonal lehetőségeiről és problémáiról, így azt bárki részletesen összehasonlíthatja a parti változattal.

Az M3-as metró felújításáról szólva a főpolgármester úgy fogalmazott: nagyon szomorúnak tartja, hogy saját politikai közösségének egyes tagjaival is elkeseredett küzdelmet kell folytatnia ez ügyben. Hangsúlyozta: nincs olyan, a Fővárosra tartozó lépés, amit ne tettek volna meg, ne készítettek volna elő időben. Értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy a szaktárca szerint a metrófelújítás nem hozzájuk tartozik, hanem fővárosi kompetencia. „Nem kellene akadályozni a fővárost abban, hogy elkezdhesse a munkát, de jogosítványok hiányában e problémákat nem lehet kezelni, ezért kell a miniszterelnökhöz fordulnom” – tette hozzá.

A főpolgármester elmondta: az alagúti munkák (vágányépítés, biztosító berendezés, automata vonatvezérlő rendszer, vasúti távközlési központi diszpécserrendszerek korszerűsítése) közbeszerzési eljárását a Fővárosi Közbeszerzési Kft. javasolja megsemmisíteni, mivel a beérkező ajánlatok ajánlati ára jelentősen meghaladja a rendelkezésre álló feladat összegét. A kft. által javasolt megoldás szerint az eljárást már az ajánlattételi szakaszban visszavonnák, és azt a végleges kivitelei tervek birtokában indítanák újra. Ezt a BKV metrófelújítási projektigazgatósága tudomásul vette és új eljárást fog indítani, amivel most időt tudunk megtakarítani – emelte ki.

Tarlós István elmondta: a déli metrószakaszon a végleges kiviteli tervek 2016. november 30-ára, az északin 2016. december 10-ére, a középsőnél pedig 2016. december 12-ére fognak rendelkezésre fognak állni. A déli szakaszon a Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) tanúsítványának beérkezési határideje 2016. december 30., január 10-én a kiviteli tervekre az új felhívás meg tud jelenni, a tenderek bontási időpontja 2017. március 15. Az északi szakasznál a KFF tanúsítvány határideje 2017. január 10., a felhívás megjelenése január 25., a lehetséges és reális bontási határidő 2017. április 6. A középső szakaszon 2017. január 30-ra lesz meg a KFF tanúsítvány, a tenderfelhívás megjelenési határideje 2017. január 15., a bontás időpontja pedig 2017. április 27.

A főpolgármester hangsúlyozta: a támogatási szerződésben és az uniónak megküldött IKOP listán 137,5 milliárd Ft áll rendelkezésre a metróinfrastruktúra felújítására, „senki ne csodálkozzon és ne a Fővárost vagy a BKV-t hibáztassa, ha nem tudunk 171 milliárdot kifizetni, ezt hívják fedezet nélküli kötelezettségvállalásnak. Aki nem érti meg, annak nem politikushoz kell fordulnia, hanem orvoshoz” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva Tarlós István azt mondta: ha a metrót úgy kell leállítani, hogy a kivitelezés el sem kezdődött, annak politikai következményei 2018-ra beláthatatlanok. Közölte azt is: támogatja a vizes vb-t, annak fővédnöke is, de a főváros szempontjából összehasonlíthatatlanul magasabb érdek a metrófelújítás bármilyen sportversenynél, akár még az olimpiánál is. Kitért rá, hogy ha nem cserélnék csendben, évek óta folyamatosan a síneket, akkor ma nem tudna járni a metró. A jövőben pedig kisebb hibák, fél napig is tartó leállások gyakrabban is előfordulhatnak. Szintén újságírói kérdésre a főpolgármester úgy válaszolt: ha „nem irracionális, hanem kezelhető” ajánlatok érkeznek, akkor 2017 júniusban el fog indulni a felújítás, ellenkező esetben további csúszás várható.

A metrófelújítás kapcsán a főpolgármester kitért a Demokratikus Koalíció által osztogatott röplapokra is. „Nagyon sajnálom, hogy vannak emberek, akik politikusnak képzelik magukat, két évtizeden keresztül egy szalmaszálat sem tesznek keresztbe, majd mások küszködését látva van képük ilyenek legyártani és osztogatni. Nekem ezekkel az emberekkel nincs beszélnivalóm. Ennél lejjebb már nincs morálisan. Ilyen fokú arcátlansággal, merészséggel és piszoksággal még életemben nem találkoztam” – fogalmazott Tarlós István. Az ügyben a sajtótájékoztatót követően a Főpolgármesteri Hivatal a következő közleményt adta ki: „Budapest városvezetése megállapítja, hogy az M3-as metró felújítása kapcsán a Demokratikus Koalíció részben arcpirító, a valóságot meghamisító röplapokat terjeszt. Egyben azonban a röplap tartalma alkalmas a lakosságban félelemkeltésre, megítélésünk szerint közvetlen közveszéllyel járó esemény bekövetkezésével fenyeget. Jelezzük, hogy a Btk. 338.§-a alapján az ilyen cselekmény három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Tarlós István kitért Demszky Gábor volt főpolgármester M3-as metróval foglalkozó minapi Facebook-bejegyzésére is, amelyet a sajtóban idéztek. Mint mondta, elődje „egy szalmaszálat sem tett keresztbe” a metrófelújítás érdekében, arról a Fővárosi Közgyűlés 20 év alatt egyszer sem tárgyalt. „Abszolút nem ért hozzá, hét éve nincs a Fővárosban, ponyvaregénybe illő, hogy a metróról eszébe jut minősítő nyilatkozatokat tenni” – jegyezte meg Tarlós István.

A főpolgármester beszélt arról, hogy az agglomerációs közlekedés ellátásának feladatát az állam nem át-, hanem visszavette a Fővárostól. Emlékeztetett rá, hogy az állam és a Főváros korábban szerződést kötött, ebben az állam vállalta, hogy kifizeti a szolgáltatás költségét, mivel a Főváros az ő feladatát látja el, helyette. „Ehhez képest az állam egy huncut fillért nem fizetett” – jegyezte meg.

Jövő január végén, február elején születhet meg a végleges megállapodás a Budapesti Fesztiválzenekarral, a Főváros 2017. évi költségvetésének februári elfogadását megelőzően – jelentette be Tarlós István. Megemlítette, hogy nemrégiben jó hangulatú egyeztetést folytattak Fischer Iván zeneigazgatóval, a zenekar pedig egy 11 pontból álló tételes ajánlatot tett a fővárosnak. A felek között folyamatos egyeztetések zajlanak, a pénzügyi kérdésekben Bagdy Gáborral, a tartalmi, kulturális kérdésekben pedig Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettessel.

A Főváros fontosnak tartja a budapesti köztéri illemhely-helyzet javítását, a nyilvános vécék számának növelését – mondta a főpolgármester. Kitért rá, hogy az FCSM jelenleg 51 illemhelyet, a kerületek pedig 16-ot üzemeltetnek. 2010-ben, amikor a csatornázási művek átvette e feladatot, a hálózat mindössze 36 vécéből állt, ezek közül alig 3-4 felelt meg a követelményeknek. Az elmúlt hat évben teljes körűen felújítottak egy tucat illemhelyet: a Déli pu. mellett, a Palota úton, a Margit híd budai hídfőjénél, a Szent István téren, Újpest-városkapunál, az Astoriánál, a Petőfi téren, a Városmajorban, a Lehel téren, a Műcsarnok mögött és a Széchenyi fürdőnél. A nyilvános illemhelyek fenntartása jelenleg egyébként nem szerepel az önkormányzat feladati között, a szervezeti és működési szabályzat módosításával felveszik azt az önként vállalt feladatok közé.

A kormány által kijelölt központi kórházzal kapcsolatban Tarlós István azt mondta: a helyszín kijelöléséhez nincs köze fővárosnak és a kerületeknek, „nem a mi javaslatunk érvényesült, az érintett ingatlanok közül egyetlen fővárosi tulajdonú ingatlan sincs”.

Hírek

RSS megtekintés