Mikulás-napi forgatag az Újszínházban

Mikulás napján az Újszínház megnyitja kapuit kicsik és nagyok előtt egyaránt, hogy nagy családként ünnepelhessék nézőikkel a Télapó érkezését és egyben advent első vasárnapját. A nagyszabású rendezvény célja, hogy az érdeklődők betekintést nyerjenek a színház működésébe, személyesen találkozzanak a társulat tagjaival és egy felejthetetlen napot töltsenek az Újszínházban.

Délelőtt ünnepélyes megnyitóval indul útjára a forgatag, amit kulisszajárás követ, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a kelléktár valamint a jelmeztár titkaiba. Lesz kézműves foglalkozás, beöltözhetnek jelmezeikbe a kicsik és nagyok, megtekinthetik az Országjáró Mátyás király, valamint A királylány bajusza című mesejátékot. A programsorozat délután interaktív színházi beszélgetésekkel folytatódik, ahol a társulat tagjai mesélnek színházról, életről, ünnepről. Ezen a napon a színház művészeivel bárhol találkozhatnak színházon belül és azon kívül is akár egy meglepetés flashmob erejéig, valamint az egész nap működő színészbüfé is várja a sütizni vagy akár forralt borozni vágyókat.

Az Újszínház fontosnak tartja, hogy Mikulás-napi programsorozatukat olyan gyerekek számára is elérhetővé tegye, akik ezt nem tudják családjuk körében tölteni, így vendégül látja az egyik budapesti árvaház lakóit, ezzel is örömtelibbé téve számukra az ünnepet. A színház erre a napra szintén adománygyűjtést szervez, a ház összes dolgozója gyűjti a játékokat addig, hogy a TEGYESZ-től érkező 50 gyerek karácsonyát még boldogabbá tehessék. A játékokat Csiszár Jenő adja át.