Megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren

A Vörösmarty téren a hagyományokhoz híven kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékek vásárával, ünnepi műsorokkal és koncertekkel készülnek

Ünnepélyes keretek között megnyílt a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren, ezzel kezdetét vette a Téli Fesztivál a fővárosban. 
 
Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője vásárnyitó köszöntőjében elmondta: talán meglepő, hogy idén korábban nyílnak az adventi vásárok – a Vörösmarty téren mától várják az árusok a látogatókat, a Városháza parkban jövő szombaton, november 21-én, a Bazilika előtt pedig november 27-én gyúlnak ki a fények. A vásárok korai nyitása egyrészt a nemzetközi trendekhez hasonlóan a budapesti karácsonyi vásárok esetében is szükséges lépés, az utazási kedv generálása és a magas színvonalú kézműves termékek gazdag kínálata indokolja.

A Vörösmarty téren a hagyományokhoz híven kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékek vásárával, ünnepi műsorokkal és koncertekkel készülnek, a Városháza parkba elsősorban a fiatalabb generáció tagjainak szerveznek ünnepi programokat, a bazilikánál pedig fényfestéssel és korcsolyapályával is készülnek a szervezők.

Bán Teodóra kiemelte: nagyon fontos a turisztikai szakma összefogása. A 2015. évi téli turisztikai szezonban a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) innovatív fejlesztéssel csatlakozott – a Magyar Turizmus Zrt-vel kötött stratégiai együttműködés keretében – a Budapest Winter Invitation akcióhoz. A BFTK főként kulturális élményekkel, múzeumok bevonásával, ingyenes vezetett városi sétákkal járul hozzá a vendégek kényeztetéséhez, mindezt új fejlesztésével a BWI Budapest Card-dal.  

Dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a megnyitón elmondta: „Fontos hangsúlyozni: az adventi vásárok jelentősége a turisztikai marketing számára is megkérdőjelezhetetlen. A karácsonyi ünnepre alapozott termékfejlesztés kiterjesztheti egy úti cél időbeli vonzerejét, azaz hozzájárulhat ahhoz, hogy az eredetileg „szezonon kívüli" időszak turisztikai szezonná váljon. Egyre felértékelődik az öt érzékszervre ható marketing jelentősége is, amely lehetőséget nyújt egy bensőségesebb és személyesebb kapcsolat kialakítására a látogatókkal, akiknek valódi élményekben van részük. Az adventi vásároknak pedig semmi máshoz nem hasonlítható a hangulata, sajátos színekkel, ízekkel, illatokkal. Remek lehetőséget kínál arra is, hogy ízelítőt adhassunk az ide látogatóknak Magyarország népi hagyományaiból." A vezérigazgató bejelentette: a 2016-os év központi tematikája a gasztronómia.

Kovács Balázs, a Danubius Hotels fejlesztési- és marketing vezérigazgató-helyettese beszédében kiemelte: abban mindannyian egyetérthetünk, hogy az idei esztendő rendkívül sikeres év Budapest turizmusában. A budapesti szállodák rég nem látott növekedést könyvelhettek el: szeptember végéig a piaci árbevétel 17%-al nőtt, az átlag foglaltsága  fővárosi szállodákban több mint 70 százalék. Kovács Balázs kiemelte a városfejlesztés, valamint a marketing és promóciós tevékenység fontosságát a kedvező turisztikai mutatók fenntartásában. Azonban a promóció önmagában nem elegendő, a legjobban megtervezett marketing kampány sem tudna eredményes lenni események nélkül. Minél több, ilyen attrakcióra van szükség, ez jelenti az igazi vonzerőt, amikor egy város a potenciális külföldi turista döntéséért harcol és olyan városokkal verseng, mint Bécs, Prága, adott esetben Róma és Párizs – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

 

A vásár megnyitóján jeltolmács segítette a beszédek tolmácsolását.  Az eseményen részt vett Weisz Fanni, a Salva Vita Alapítvány által működtetett Segítő Vásárlás nagykövete. A szervező BFTK arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a Téli Fesztivál mindhárom belvárosi vásárában nagy szerepet kap a segítő, jótékony tevékenység: karitatív szervezet meghívásával, programok szervezésével.

​Megnyílt a Téli Fesztivál

A Téli Fesztivál keretei között Budapest belvárosában idén is három adventi rendezvény teszi ünnepélyessé a várakozás időszakát. A Vörösmarty téren a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár, a Városháza parkban az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár, a Szent István téren pedig az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvénysorozat várja a karácsonyi készülődőket.

Vörösmarty tér

Kézműves gasztronómiai- és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorral, gyermekfoglalkozásokkal várja a Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár a látogatókat 2015. november 13. és 2016. január 6. között a Vörösmarty téren. Magas minőségű termékekkel, színvonalas kulturális- és gyerekprogramokkal készül az Európa 10 legszebb adventi vására között jegyzett forgatag a főváros egyik legszebb terén. Az évente 3-400 ezer turistát vonzó esemény az utóbbi években számos átalakuláson ment keresztül azért, hogy a külföldi és magyar vendégeknek, valamint a városlakóknak egyaránt minőségi kikapcsolódást, valódi karácsonyi élményt kínáljon. Már hagyománynak számít, hogy szakmai zsűri választja ki azokat a legmagasabb minőségű termékeket, amelyeket bemutathatnak és árusíthatnak a rendezvényen, legyen szó akár kézműves termékekről, ajándéktárgyakról, akár trendi és kifinomult gasztronómiai különlegességekről.

A gasztronómia hódolóinak egy 1200 négyzetméteres teraszon kínálják ételválasztékukat a melegkonyhák, a szervezők idén is felépítették a finomságok teraszát. A hagyományos ételeken túl olyan különlegességeket is megkóstolhatnak a látogatók, mint az aszalt szilvás gulyásleves, a csicsókatócsni, a tépett malacburger, a HUN-DOG, a bárányszendvics sültpaprika-krémmel, a kacsazsírban pirított sütőtök csípős tökmaggal és a lúdmáj kolbász. Az idén a kürtöskalács, a lepény, a sült gesztenye mellett egyéb ínycsiklandó újdonságokkal is bővült a kínálat. A kézműves édességeket kedvelők sem fognak csalódni, mert a kis manufaktúrákban készülő csokoládén és marcipánon kívül flódni, bejgli, rétes, és mézescsók is kapható a forgatagban.

A vásár ideje alatt a látogatókat csaknem kétszáz nívós program várja. A színpadon népzenei, jazz, crossover, alternatív, blues, soul koncertek váltják egymást, hétköznaponként 17-20 óráig, hétvégén pedig 16-20 óra között.

A gyerekeket hétvégenként 11-16 óra között bábszínházzal és zenés-táncos előadásokkal várják a színpadon, a kézműves játszóházban pedig óvodás és iskolás csoportoknak, illetve a térre látogató családoknak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget. December 4-ig péntektől vasárnapig, utána pedig hétköznap délelőtt és délután is várják a gyerekeket, akik a gyertyaöntés, a mézeskalács-sütés, a gyöngyfűzés, a nemezelés és a kosárfonás technikáit sajátíthatják el a fűtött faházban. Részletes program és további információ itt olvasható.

Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár

 
A 2015. november 21-től 2016. január 3-áig tartó rendezvényt idén harmadik alkalommal szervezi meg a Szabad Tér Színház a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Városháza parkban, amely erre az időszakra Budapest fényligetévé változik. A fesztivál kuriózumának számítanak a látványos köztéri installációk: az óriási adventi koszorú, a gyerekek által díszített fenyőfák és Budapest legnagyobb karácsonyfája a FŐKERT Nonprofit Zrt. jóvoltából. Idén újdonságként egy hatalmas hócsúszda is várja majd a családokat.

Az első adventi vasárnapon, november 29-én 17 órakor Tarlós István főpolgármester, a fesztivál fővédnöke gyújtja meg a koszorún az első gyertyát. Ezzel egyidőben felgyullad Budapest ünnepi díszkivilágítása is, amelyet városszerte a BDK Kft. biztosít.

A Városháza parki karácsonyi vásár attrakciója a hagyományos falusi gasztronómiát bemutató látványkonyha lesz pajtával, kovácsműhellyel, kisállatokkal, esténként muzsikusokkal. A minőségi kézműves termékeken és finom falatokon túl a szervezők számos ingyenesen látogatható programot is kínálnak, hogy még tartalmasabbá tegyék az ünnepvárás időszakát. Ez a négy héten át tartó kulturális programsorozat teszi kiemelt jelentőségűvé az Advent Budapesten fesztivált a téli rendezvények között.

A tér központi részén felállított fűtött Üvegházban a hét minden napjára hirdetnek programot, ahol immár hagyományosan bemutatkoznak a város legjobb művészei, együttesei és tehetséges fiataljai. Hétköznap esténként amatőr hagyományőrző csoportok, kórusok, színjátszók, zeneiskolák növendékei mutatják be karácsonyi műsoraikat, a négy adventi hétvégén egész napos rendezvényeket szerveznek. Péntek, szombat és vasárnap bábszínházi előadásokkal, mesékkel, gyerekkoncertekkel, kézműves foglalkozásokkal, betlehemes játékkal várják a gyerekeket, koncertekkel a felnőtteket. 2015-ben a fiatal együttesek mutatkoznak be, nemcsak jazz, komolyzene, világzene, hanem populárisabb, pop és crossover műfajokban is, de lesz kortárs irodalom zenével programsorozat is.
Néhány név a fellépők közül: Fabula Bábszínház, Magyar Népmese Színház, Kabóca Bábszínház, Marica Bábszínháza, ESZME, Farkasházi Réka és a Tintanyúl Zenekar, Eszter-lánc Mesezenekar, Words Are Melodies, Szeder, Aurevoir Zene, Windsingers, Jónás Vera, Enyedi Sugárka Jazz Tett, Amoeba, Swing a la Django, Závada Péter és Rátkóczi Huba, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Bachstage, a népzene új útjait kereső együttesek közül: Eastwing Quartet, Butterfly Effect, Góbé és a MIRNA.

A vásárba idén is megérkezik majd a Mikulás, és minden vasárnap ünnepélyes keretek között meggyújtanak egy gyertyát a város legnagyobb adventi koszorúján.

Budapest legcsaládiasabb rendezvénye 2015-ben is több jótékonysági gyűjtést szervez a rászorulók részére. Idén a gyerekek a gyerekekért címszóval olyan „integrált programokat" is hirdetnek, amelyeken gyerekcsoportok adnak ajándékba műsort és más ajándékot hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekeknek. Jótékonysági gálaesteket is rendeznek négy alapítvány megsegítésére, amelyeknek kiemelt bemutatkozási lehetőséget is biztosítanak. A Piros Orr Bohócdoktorok, a Salva Vita Alapítvány által működtetett Segítő Vásárlás, a Jótékonysági SütiGyár és az Őrzők Alapítvány javára szervezett pénteki gálaműsorok támogatói jeggyel látogathatók, amelyek teljes összegét az alapítványoknak utalják át. A jótékonysági esteken fellépnek a Virtuózok ifjú tehetségei, Berecz András mesemondó és fia, Berecz Mihály zongoraművész, Nagy Kristóf „Bozont" és a Lakatos Pecek Trió.

Bővebb információ: www.adventbudapest.hu

Adventi Ünnep a Bazilikánál

A rendezvény 2015. november 27-től 2016. január 2-áig várja vendégeit a Szent István téren. Esténként 3D-s karácsonyi fényfestés borítja be a Bazilika monumentális homlokzatát. Idén először a Zrínyi utca teljes egészében forró és illatos ínyencségek sorakoznak fel. A gyerekeket pedig idén is 200 négyzetméteres korcsolyapályával és hétvégeken korcsolya oktatással várják a szervezők.

Sötétedés után félóránként kelnek életre a 37X28 méteres homlokzaton a színpompás, karácsonyi ihletésű rövidfilmek, a tér és a belváros ünnepi fényei varázslatos hátteret adnak egy téli sétához.

Változatos programokkal, jótékonysági napokkal várják a családokat, baráti társaságokat. A Magyar Ökumenikus segélyszervezet a vásárban berendezett „szeretet.éhség" sütödéjében az önkéntesek a látogatókkal és a szervezetet segítő meglepetés vendégekkel közösen készítik a mézeskalács szíveket, amelyekkel az adományozóknak mondanak köszönetet.

A Bazilika előtti vásár mesés hangulatú faházai között számtalan előzetesen zsűrizett, kézzel készített és igényesen kivitelezett ajándék között válogathatnak a térre érkezők, de az Adventi Ünnep a Bazilikánál legalább ilyen széles kínálatot nyújt a gourmet vendégeknek is.  A Szent István tér és környéke egész évben vonzza a látogatókat, a téli szezon indulásával pedig nemcsak a vásár kiállítói, de a tér és a környék bár- és italkultúrájának meghatározó szereplői is izgalmas újdonságokkal várják a vendégeket.

A tér mesebeli hangulatú faházai mellett a Bajcsy-Zsilinszky utat és a Hercegprímás utcát összekötő szakaszon is kézműves kiállítók sorakoznak majd, a karácsonyi vásár emellett a Zrínyi utca felé is terjeszkedik. A Sas utcától a Széchenyi térig a legmenőbb hazai food truckek és street food kiállítók sorakoznak majd fel, többek között a ZingBurger, a KolBice, a BudDog, a Paneer, a MexKitchen, a Balkán Grill, a Beffaló Bill, a DiVino és a Korhely. A több mint harminc utcai étkezésre komponált kiállító palacsintával, grill szendvicsekkel, levesező bárral, újhullámos lepénnyel és lángossal, pljeskavicával, olasz édességekkel és sós finomságokkal kényeztetik majd a környező irodaházak megunt heti menüire szokott dolgozóit és azokat, akik az adventi időszak legnagyobb street food őrületét szeretnék szemügyre venni. Január 1-jén pedig a szervezők Lencse Nappal szeretnék megkoronázni a 35 napon át tartó vásárt az újév alkalmából.

 

Téli Fesztivál

Kézműves gasztronómiai és iparművészeti termékekkel, ünnepi műsorral, gyermekfoglalkozásokkal várja a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár a látogatókat 2015. november 13. és 2016. január 6. között a Vörösmarty téren.
A 2015. november 21-től 2016. január 3-áig tartó rendezvényt idén harmadik alkalommal szervezi meg a Szabad Tér Színház a Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Városháza parkban, amely erre az időszakra Budapest fényligetévé változik.
A rendezvény 2015. november 27-től 2016. január 2-áig várja vendégeit a Szent István téren

Kapcsolódó cikk

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes és Süllei László pápai káplán meggyújtja az első adventi gyertyát az Advent Budapesten téli fesztivál megnyitóján a Városháza Parkban 2015. november 29-én
Az adventi koszorú első gyertyájának meggyújtásával megnyílt az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár vasárnap a Városháza parkban. Itt, valamint a Vörösmarty téren és a Szent István téren december 31-ig csaknem kétszáz programmal várják az érdeklődőket.

Hírek

RSS megtekintés