Megdőlt a virágültetési Guinness-rekord

Zajlik a virágültetési Guinness-rekord megdöntése a Margitszigeten

Megdőlt szombaton a Margitszigeten a tömeges virágültetési Guinness-rekord. A Főváros és a Főkert családi rendezvényén a mintegy 1170 résztvevő több mint 11 000 tő virágot ültetett el kevesebb mint négy óra alatt.

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Ehhez a jelmondathoz kapcsolódóan Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Főkert Nonprofit Zrt., idén is megszervezte a Föld napjához kapcsolódó, virágültetési Guinness-rekord kísérlettel egybekötött, nagyszabású környezettudatos családi napját. A rendezvényt Tarlós István főpolgármester fővédnökségével rendezték meg április 25-én, a Margitszigeten, délelőtt 10 órától este 21 óráig.  Az eseményt Szalay-Bobrovinczky Alexandra főpolgármester-helyettes nyitotta meg, aki hangsúlyozta a közös tenni akarás és a környezetvédelem fontosságát.

A program célja az volt, hogy erősítse az „én városom” életérzést, valamint, hogy felhívja a figyelmet: a városi tér mindenkié. Közösen használjuk, alakítjuk, élvezzük az általuk nyújtott előnyöket, éppen ezért közösen is kell tennünk zöldfelületeink, tereink szépségéért, megóvásáért.

A családi napon bemutatkoztak Budapest közművállalatai is, akik mind stratégiai céljuknak tűzték ki a fenntarthatóságot, a környezettudatos személet terjesztését és az edukációt.

A rendezvényre kilátogató több ezek vendég este megcsodálhatta a margitszigeti szökőkutat, amelyet szombat este üzemeltek be újra, a téli szünet után. A szökőkút április 26-tól minden nap, reggeltől estig óránként változó zeneszámokkal várja a nézőket.

A Fővárosi Önkormányzat Sport Osztálya sportos programokkal színesítette a családi napot. A lakosság nagy örömére számtalan sportág is képviseltette magát a budapesti sportszövetségek kitelepülésével (tollaslabda, természetjárás, parkröplabda, nordic walking, különféle szabadidősportok, kalandpálya). A nagyszínpadon több alkalommal sikeres élő cardioboksz bemutatót tartott csapatával Bánóczi Zoltán, többszörös magyar válogatott, Budapest-bajnok ökölvívó. A meghívott vendégek között volt többek között Rippel Ferenc, nemzetközi hírű artista és többszörös Guinness-rekorder és Szabó Győző színművész.  

Főkert

Hírek

RSS megtekintés