Halottak napja: megemlékezések a fővárosi temetőkben

Mécses egy budapesti temetőben lévő sírkövön halottak napja alkalmából

A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. idén is gondoskodik arról, hogy a hozzátartozók méltó módon emlékezhessenek meg szeretteikről, ezért tartja meg ismét a két leglátogatottabb temetőben a világi és ökumenikus megemlékezéseit.

2015-ben az eseményen Fehér Anna szaval verseket, Varga Miklós énekel. A közel egy órás műsort Vincze Kinga vezeti le.  Három történelmi egyház (katolikus, evangélikus, református) képviselői várják közös imára az emlékezőket. Idén a két említett temető bejáratát belülről az alkalomhoz illő, kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg a Budapesti Temetkezési Intézet.

A megemlékezések helyszínei és időpontjai
​Újköztemető 53-as „szóró" parcellájában ​október 31-én 17:30 órakor
​Farkasréti temető ​november 1-jén 17:30 órakor


(Idén a Fiumei úti Sírkertben a megemlékezést a hétköznap munkanapi időpont miatt nem tartják meg.)
 
2015-ben a halottak napi ünnepkör több napra oszlik, így várhatóan a legforgalmasabb napok a következők lesznek: október 30. (péntek), október 31. (szombat), november 1. (vasárnap).

Temetési rend és ügyelet

Az ünnepekre való tekintettel a temetések október 29-től november 2-ig szünetelnek. A budapesti temetőkben október 31. és november 1-jén ügyeletet tartunk, az ügyfélszolgálati irodák reggel 8.00 és 18.00 óra között tartanak nyitva.

Temetők nyitvatartása

A temetők október 30-tól november 2-ig 7.00 órától 20.00 óráig tartanak nyitva. Az Újköztemető október 23-án is 7.00 órától 20.00 óráig tart nyitva. november 3-tól visszaáll a szokásos nyitvatartási rend: 7.30 – 17.00 óráig.

Kisbuszok

A kiemelt temetők belső forgalmának segítése érdekében az Újköztemetőben október 23-án 16.00 óráig egy, október 31-től november 2-ig három mikrobusz segíti ingyenesen a közlekedést.

A Fiumei úti sírkertben október 31-én és november 1-jén segíti a közlekedést mikrobusz. Igénybevétele ingyenes.

A mikrobuszok 8.00 és 17.00 óra között közlekednek.

Gépjárműforgalom

Október 30-tól november 1-ig a temetőkbe TILOS a gépjármű behajtás az Újköztemető és a Fiumei úti sírkert kivételével.

Az EU országokban érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező temetőlátogatót szállító gépjárművet időkorlátozás nélkül beengedjük a temetőkbe, abban az esetben, ha ezt a temetői gyalogosforgalom sűrűsége megengedi.

Rendkívül indokolt esetben a temető vezetője, vagy megbízottja a nagyon idős, ill. járóképtelen, de mozgáskorlátozott igazolvánnyal nem rendelkező személyt szállító gépkocsit október 30-tól, november 1-ig beengedheti a temetőbe a gyalogosforgalom függvényében.

A mozgáskorlátozott és nehezen mozgó látogatóinkat arra kérjük, hogy ezeken a napokon lehetőség szerint 07.00 és 12.00 óra között keressék fel a temetőket! Fentiek alól kivételt képez az Angeli úti és a Tamás utcai temető, ahol nincs lehetőség a gépjárműforgalomra.

Az Újköztemetőben október 23-án, valamint október 31-én nyitástól november 2-án temetőzárásig díjmentes a gépkocsi- behajtás. A Farkasréti, Erzsébeti, Óbudai temetőben november 2-án a temetőnyitástól zárásig ingyenes a gépkocsi-behajtás.

Biztonság

A forgalom zavartalan lebonyolítása érdekében a temetőkben megerősített rendészeti szolgáltatást biztosítunk, illetve a kerületi rendőrségi egységek, közterület-felügyelők és a polgárőrség tagjai is járőröznek a forgalmas napokon.

A várhatóan leglátogatottabb napokon, tehát október 31-én és november 1-jén, mentőautó is vigyázza a látogatók biztonságát az Újköztemetőben.

Halottak napi megemlékezések további helyszínei
​Angeli úti temető​november 1-jén 15.00 órakor
​Cinkotai temető​november 1-jén 14.00 órakor és 15.00 órakor
​Rákospalotai temető​november 1-jén 13.00 órakor
​Tamás utcai temető​november 1-jén 10.00 órakor
​Csepeli temető

​november 1-jén 16.00 órakor

november 2-án 16.00 órakor

​Óbudai temető

​november 1-jén 10.00 órakor

november 2-án 10.00 órakor

​Megyeri temető​november 1-jén 17.00 órakor
​Pestlőrinci temető​november 1-jén 15.00 órakor

 

FOSZFORESZKÁLÓ ÚTFESTÉS AZ ÚJKÖZTEMETŐBEN. A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. fontosnak tartja a temetőlátogatók biztonságát és tájékoztatását, ezért a halottak napjára készülve foszforeszkáló útjelzést telepített az Újköztemetőben. A jelzés a főbejáratnál induló gesztenyesoron fut végig és egészen a Szóróparcelláig mutatja az utat. A tartós útburkolati jel alapú felfestés 12 órás utánvilágítással rendelkezik és akár csekély napfény esetén már szürkületben is teljes értékűen világít, az esti órákban pedig biztonságosabbá teszi a közlekedést.

Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.

Kapcsolódó cikk

Mindenszentek és halottak napja miatt a BKK idén is rendkívüli, sűrűbben és nagyobb kapacitással közlekedő járatokkal segíti a temetők gyorsabb, kényelmesebb megközelítését. A hozzátartozóik, ismerőseik nyughelyét meglátogatóknak a rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt az egyéni közlekedés helyett célszerű a megszokotthoz képest sűrűbben közlekedő rendes és rendkívüli tömegközlekedési járatokat, azok közül is az Új köztemető és a Farkasréti temető felé a kötöttpályás villamosjáratokat használni a sírkertek megközelítésére.

Hírek

RSS megtekintés