Munkahelyteremtésről rendezetett konferenciát a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Újbudán

Gazdaságélénkítésről és munkahelyteremtésről rendezett konferenciát csütörtökön a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és Újbuda Önkormányzata a kerületi jó gyakorlatok bemutatására fókuszálva. A rendezvény keretében sor került a Közalapítvány és az Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására is.

 

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke és  dr. Hoffmann Tamás, Újbuda Önkormányzatának polgármestere megállapodást írnak alá

A programon részletesen bemutatásra került a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén elfogadott Budapesti Gazdaságélénkítési és Munkahelyteremtési Stratégia.  A 2015-2021-as időszak fejlesztési céljait meghatározó innovatív szemléletű dokumentum 51 programot nevesít, 4 közülük a Közalapítvány gondozásában valósul meg. A konferencia résztvevői voltak a gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés meghatározó fővárosi szereplői – a kerületek és a versenyszféra vezetői, vállalkozók és szakértők.

A Fórum elején Szabolcs Attila országgyűlési képviselő köszöntötte a résztvevőket és örömét fejezte ki Budapest legnagyobb lélekszámú kerülete és a BVK közötti együttműködés létrejötte miatt. A megnyitóban a házigazda Újbuda Önkormányzatának polgármestere, dr. Hoffmann Tamás elmondta, hogy Újbudán 20.000 vállalkozás működik a legkisebb családitól a nemzetközi multikig. Készen állnak arra, hogy a többi kerületnek is továbbadhassák a már bevált vállalkozásfejlesztési jó gyakorlataikat.

Ezt követően Szalai Piroska, a Közalapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy a stratégia megalkotásával Fővárosi Önkormányzat újabb lehetőségeket nyitott a kkv-k fejlődésének támogatására. Ducsai-Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy egyik legfőbb céljuk a KKV-k exportjának növelése, ezért is indítanak el ősztől egy közép-európai hálózatrendszert 8 országban összesen 22 irodával.

Kerékgyártó Gábor ifjúsági és vállalkozásfejlesztési tanácsnok a kerekasztal beszélgetés keretében bemutatta az Újbudai Üzleti és a Spin-Off Klubot, a Hallgatói Startup Pályázatot, a kerületi vállalkozók pedig élő példákkal szolgáltak az innováció, a világpiacra jutás, a családi vállalkozásból fakadó előnyök és hátrányok témáiban.

Hírek

RSS megtekintés