Forgalomba álltak a vadonatúj Karsan midibuszok a budai várnegyedben

Az első Karsan ATAK midibuszok a budai Várban

​2015. november 19-én, csütörtökön a budai Vár és környéke közlekedésének fejlesztését célzó program keretében forgalomba állnak a vadonatúj Karsan ATAK midibuszok első példányai. Az Euro 6-os kibocsátási normának megfelelő, dízelmotorral felszerelt járművekből összesen 16 közlekedik majd, amelyek november végéig ütemezetten kezdik meg a munkát az I. kerületben. A midibuszos járműpark fejlesztésének teljes költsége 909 millió forint, amely uniós támogatással valósulhatott meg.

Ünnepélyesen átadták azokat a Karsan ATAK midibuszokat, amelyekből mától november végéig összesen 16 áll forgalomba a fővárosban. A várnegyedben eddig közlekedő buszok elöregedtek és felszereltségükben sem felelnek meg a mai kor elvárásainak, ezért az új dízelbuszok a budai Várban és vonzáskörzetében, a 16-os járat vonalán közlekednek, amely idegenforgalmi szempontból is fontos területeket érint.

A bemutatón Dr. Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy az új járművek forgalomba állítása nem pusztán a járműflotta bővítését jelenti, hanem egyúttal annak a fejlesztési folyamatnak egy fontos pillérét is, amely során a budai Vár környéke is megújult. A tavalyi évben felújítást végeztek azon az útvonalon, ahol a Vár menetrend szerinti új autóbuszai járnak mától: a Szentháromság téren, a Dísz téren, a Tárnok utcában, a Hess András téren, a Mátyás templom körül, a Fortuna utcában, a Szentháromság utcában, a Hadik szobornál, a Bécsi kapu térnél és az Országház utcában.

A török Karsan új, ATAK típusú midibuszai kevésbé terhelik a budai Vár környezetét és úthálózatát, komfortosak, valamint kedvező az energiafelhasználásuk, ezáltal az üzemeltetésük is. Mind a 16 jármű alacsonypadlós, EURO6-os környezetvédelmi besorolású dízelmotorral szerelt. Az új midibuszok egyik nagy előnye, hogy elődjeiknél kevesebb lábtartó dobogós üléssel rendelkeznek, amelynek köszönhetően hatékonyabban lehet kihasználni az utasteret. A busz befogadóképessége 39 fő, az ülőhelyek száma 21.

Az alacsonypadlónak köszönhetően az új járművek akadálymentesek, a mozgáskorlátozott utasok egy rámpa segítségével tudnak feljutni rájuk, de az idősek és a babakocsival közlekedő anyukák is könnyen tudnak be- és ki szállni. A klimatizált – télen meleg, nyáron kellemesen hűvös – utastér tovább fokozza a komfortérzetet. A Karsan ATAK buszok nagy ablakfelületeket kaptak, amelyek sok fényt engednek be és jó kilátást nyújtanak a várra és környékére, így a turisták által frekventált budai Várban és vonzáskörzetében közlekedő népszerű járatok teljes mértékben az utaskényelem jegyében üzemelnek majd. A járművek kis tengelytávolsága könnyűvé teszi a navigálást és segíti a szűk területen történő mozgást, ami elengedhetetlen a Várbuszként induló járatoknál.

Budapesti Közlekedési Központ

Hírek

RSS megtekintés