Állatkertek Éjszakája rendezvény lesz augusztus 28-án

​Negyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját, ezúttal tizenkét magyarországi helyszínen. Az eseményre augusztus 28-án, pénteken kerül sor a budakeszi, budapesti, debreceni, győri, jászberényi, kecskeméti, miskolci, pécsi, poroszlói, szegedi és a veszprémi állat-bemutatóhelyek részvételével.

Az Állatkertek Éjszakáját 2012-ben rendezték meg először. Akkor országszerte nyolc helyszínen várták programokkal az érdeklődőket. Az első alkalom sikerén felbuzdulva a következő évben további intézmények is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A három éve megkezdett hagyomány természetesen 2015-ben is folytatódik: idén tizenkét bemutatóhely kínál különleges programot az érdeklődőknek az Állatkertek Éjszakája keretében. A programot szervező intézmények fontosnak tartják, hogy az ország minél több pontján részt vehessenek az emberek ezen a különleges eseményen, még több lehetőséget teremtve a nagyközönség és a természet találkozására. Így nagy öröm, hogy szinte minden jelentős hazai állatkert és vadaspark részt vesz a programban.

Augusztus utolsó péntekének estéje, amely az Állatkertek Éjszakájának immár hagyományos időpontja, ebben az esztendőben augusztus 28-ára esik. Ezen az estén az ország tizenegy településén tizenkét bemutatóhely várja esti, illetve éjjeli nyitva tartással és egyedi programokkal az érdeklődőket. A résztvevő intézmények a következők:

Budakeszin:  - a Budakeszi Vadaspark;

Budapesten:  - a Fővárosi Állat- és Növénykert ésa Tropicarium (Campona);
Debrecenben:  - a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertje;
Győrött:  - a Xantus János Állatkert;
Jászberényben:  - a Jászberényi Állat- és Növénykert;
Kecskeméten:  - a Kecskeméti Vadaskert;
Miskolcon:  - a Miskolci Állatkert és Kultúrpark;
Pécsett:  - a belvárosi Akvárium-Terrárium (a Planetáriummal közösen)
Poroszlón:  - a Tisza-tavi Ökocentrum;
Szegeden:  - a Szegedi Vadaspark;
Veszprémben:  - a Kittenberger Kálmán Növény- és Vadaspark.

A legtöbb helyen az Állatkertek Éjszakája programjai este 7-től éjfélig tartanak majd, a belépés éjjel 11 óráig történik.  A résztvevő intézményekbe erre az alkalomra külön belépti jegyet lehet majd váltani, a főváros térségében működő bemutatóhelyek pedig mind a három helyszínre érvényes kombinált belépőjegyeket is kínálnak.

A részletes programokat az egyes állatkertek saját honlapjukon teszik közzé, illetve augusztus 18-án Budapesten egy közös sajtótájékoztatót is tartanak az Állatkertek Éjszakájával kapcsolatos további részletekről.
 
Fővárosi Állat- és Növénykert