Örökbefogadási akció volt az Illatos úton: 39 kutyus talált új gazdira

Örökbefogadási akciót rendeztek ma a Fővárosi Közterület-felügyelethez tartozó Illatos úti Ebrendészeten. A 94 férőhellyel bíró intézményben többnyire nagy a zsúfoltság. Az akciót immár harmadik alkalommal támogatta a Vigyél haza! Alapítvány, amely külön busszal szállította a leendő örökbefogadókat a Városligetből az Illatos útra. A 10-től 14 óráig tartó rendezvényen 39 kutyus talált befogadó családra.
 
Az akció másik célja, hogy a négylábú társra vágyókat máskor is arra ösztönözzék: a tenyésztők és állatkereskedések helyett inkább az ebrendészetet keressék fel! Az ott lévő állatoknak ugyanis nagyobb szükségük van a segítségre!
 
„Ha kutyát szeretnél, ne vásárolj, hanem fogadj örökbe egy kedves, árva állatot!”- vallja a Vigyél haza! Alapítvány. Az Illatos úti – régen csak sintértelepként emlegetett – intézmény lakóit vagy bejelentés alapján fogták be valamelyik közterületen, vagy talált kutyaként hozták be, esetleg maguk a korábbi gazdák adták le őket, mert nem tudták tovább vállalni az eltartásukat, gyógyíttatásukat. A lényeg, hogy itt szerény körülmények között ugyan, de biztonságban élhetnek ebben az átmeneti időben.
 
Mert ez csak átmenet lehet, ezt mintha ők is így éreznék. Ma, az örökbefogadási nap reggelén 150 különböző korú és méretű kutyus várta, hogy leteljen számára az „átmeneti idő”. Jó néhányuk nem várt hiába. Leghamarabb a kölyökkutyák találtak gazdára, s könnyen választották az emberek azokat is, akik barátságos vakkantással hívták föl magukra a figyelmet, és „mancs kinyúl” mozdulattal adtak pacsit. Közülük volt, aki gyerekes családba került, mást pedig idős bácsi választott társául.

„Meghatóak az egymásra találás pillanatai”- mondta a telep fiatal munkatársa, s mutatta fényképezőgépén a fotókat. A kiválasztott kutyák már új gazdijuk mellett, pórázon várták, míg az örökbefogadás formai követelményei teljesültek. Ugyanis a – korábban már féregtelenített - kutyák védőoltást, külső élősködők elleni cseppet, és mikrocsipet is kaptak, mielőtt új otthonukba távoztak. Az új gazdák pedig az állati áruházba szóló 1000 Ft-os vásárlási utalványt kaptak ajándékul. (E napon 50% kedvezménnyel lehetett örökbe fogadni, csak 2500 Ft térítési díjat kellett a helyszínen fizetni a telep részére.)
 
A telep minden munkatársa, az állatorvostól a gondozókig, mind a huszonhárman azon igyekeztek ma, hogy (állat és ember) mindannyian megelégedetten távozzanak az Illatos útról.

Hírek

RSS megtekintés