Átadták az Élen a tanulásban, élen a sportban díjakat

Csomós Miklós főpolgármester-helyettes és Nagy Viktor világbajnok vízilabdázó együtt adták át az elismeréseket
Negyvennegyedik alkalommal adták át az Élen a tanulásban, élen a sportban elnevezésű fővárosi kitüntető díjakat az Újvárosháza dísztermében. Az elismeréseket tizenkilenc általános iskolai tanuló, tizenöt középiskolás, hét egyetemista-főiskolás és három speciális nevelési igényű diák vehette át Csomós Miklós oktatási főpolgármester-helyettestől. Az ünnepségen Szentes Tamás főpolgármester-helyettes köszöntötte a díjazottakat.
 
Az Élen a tanulásban, élen a sportban kitüntető cím Budapest legrégebbi hagyományokra visszatekintő programja. Több, később világhírű sportoló kapta ezt az elismerést, a teljesség igénye nélkül megemlíthetjük Magyar Zoltán, Taróczy Balázs, Regőczy Krisztina, Sallai András, Dr. Gyarmati Andrea, az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina, a kétszeres olimpiai bajnok Nagy Tímea nevét – mondta Szentes Tamás. Hangsúlyozta: a nagy sportgeneráció tagjai nem csak a sportteljesítményükkel, hanem a tanulmányi eredményeikben is megmutatták, hogy a koncentrált munka és akarat az élet minden területén erőt, tartást és sikereket ad. Példaképeink megmutatják, hogy lehet együtt a tanulást és a sportot magas színvonalon űzni - tette hozzá a sportért felelős főpolgármester-helyettes.
 
A Fővárosi Önkormányzat 1969 óta minden évben kitünteti a kiváló sport és tanulmányi eredményeket elérő tanulókat. Az elmúlt évekhez hasonlóan nem csak az általános- és középiskolák diákjait jutalmazták, hanem a felsőoktatásban résztvevő felnőttek, illetve a sajátos nevelésben részesülők is kaptak elismerést.

2013. évi "Élen a tanulásban, élen a sportban" fővárosi kitüntető cím díjazottjai

Általános iskolai kategória

​Ssz.  Név Sportág​ Kerület​ Iskola​
​1. ​Richter Dóra ​atlétika  ​I. ​Szilágyi Erzsébet Gimnázium
​2. ​Szabó Attila ​karate ​XV. ​Kossuth Lajos Ált. Isk.
​3. ​Farkas Regina ​akrobatikus torna ​II. ​Fillér Utcai Ált. Isk.
​4. ​Koleszár Mihály Bálint ​öttusa, aquatlon ​XIV. ​Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk.
​5. ​Czagány Dóra ​karate ​XV. ​László Gyula Gimn. és Ált. Isk.
​6. ​Török Dominik Márk ​úszás ​V. ​Szemere Bertalan Ált. Isk. és Gimn.
​7. ​Füredi Rebeka ​taekwondo ​XIX. ​Gábor Áron Ált. Isk.
​8. ​Borovoj Alexander ​műkorcsolya ​XI. ​Ádám Jenő Gyakorló Fenntartói Ált. Isk.
​9. ​Gonzales Jázmin ​ritmikus gimn. ​II. ​Szabó Lőrinc Ált. Isk. és Gimn.
​10. ​Novák Dorottya ​akrobatikus rock and roll ​XI. ​Gárdonyi Géza Ált. Isk.
​11. ​Losonczi Dávid ​birkózás ​XX. ​Gyulai István Ált. Isk.
​12. ​Stefán Bernadett ​modern táncsport ​XIX. ​Eötvös József Ált. Isk.
​13. ​Major Zita ​tollaslabda ​XIX. ​Pannónia Ált. Isk.
​14. ​Szabó Dániel ​judo ​II.

​Csík Ferenc Ált. Isk. és Gimn.

15.​ ​Benczenleitner Bence ​atlétika, kézilabda ​XVIII. ​Kassai Utcai Ált. Isk.
16.​ ​Fehér Nóra ​torna ​XX.

​Gyulai István Ált. Isk.

​17. ​Szenttamási Laura ​birkózás, sumo ​XX.
​Gyulai István Ált. Isk.
​18. ​Szőnyi Lili ​akrobatikus rock and roll ​II. ​Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Ált. Isk.
19.​ ​Szőnyi Panni ​akrobatikus rock and roll ​II. ​Máriaremete-Hidegkúti Ökumenikus Ált. Isk.

Középiskolai kategória

​Ssz. ​Név ​Sportág ​Kerület ​Iskola
​1. ​Schweigert Dávid ​torna ​X. ​Bornemisza Péter Gimnázium
​2. ​Polivka Dóra ​evezés ​V. ​Eötvös József Gimnázium
​3. ​Szűcs Petra ​súlyemelés XX.​ ​Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium
4.​ ​Braun Tímea ​taekwondo ​VIII. ​ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Iskola
​5. ​Tóth Gergely ​vízilabda ​XI. ​Kürt Alapítvány Gimnázium
​6. ​Somogyi Szilvia ​kajak ​VII. ​Alsóerdősori Bárdos Lajos Ált. Isk. és Gimn.
​7. ​Nagy Henrietta ​kick-box ​XIX. ​Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium
​8. ​Szombathelyi Eszter ​műkorcsolya ​I. ​Kodály Zoltán Magyar Kórus Iskola
​9. ​Köles Kata Judit ​jégkorong ​XIV. ​ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola
​10. ​Záhonyi Petra ​vívás ​VIII. ​Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium
11.​ ​Czékus Eszter ​szinkronúszás ​III. ​Veres Péter Gimnázium
​12. ​Csizovszky Ferenc ​judo ​XVII. ​Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium
​13. ​Varga Dániel ​karate ​XV. ​László Gyula Gimnázium és Ált. Isk.
​14. ​Andrási Dávid ​karate ​XIV. ​Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Szakközépiskola
​15. ​Novák Eszter ​öttusa ​XIII. ​Berzsenyi Dániel Gimnázium

Egyetem-főiskola kategória

Ssz.​ ​Név ​Sportág ​Kerület ​Iskola
​1. ​Benke Kálmán ​labdarúgás ​VIII. ​Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Kar
​2. ​Szalma Lilla ​akrobatikus rock and roll ​XI. ​Budapesti Corvinus Egyetem
​3. ​Bartók Miklós ​kardvívás ​VIII. ​Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar
​4. ​Balázs Boldizsár ​kardvívás ​XI. ​Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
​5. ​Vindics Balázs ​atlétika ​XI. ​Eötvös Lóránd Tudományegyetem Informatikai Kar
​6. ​Szűcs Anita ​kick-box ​XII. ​Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar
​7. ​Cserdi Zsófia ​akrobatikus rock and roll ​IX. ​Budapesti Corvinus Egyetem GTK.

Sajátos nevelési igényű kategória 

​Ssz. ​Név ​Sportág ​Kerület ​Iskola
​1. ​Dajka Ferenc ​judo ​XII. ​Fekete István Ált. Isk. és Előkészítő Szakiskola
​2. ​Harkai Tamás ​judo ​XIX. ​Móra Ferenc Ált. Isk. és Egységes Gyógypedagógiai Modszertani Intézmény
​3. ​Mocsáry Csongor ​judo ​XII. ​Fekete István Ált. Isk. és Előkészítő Szakiskola
  

 

 

 

Hírek

RSS megtekintés