Vasárnap kisebbségi önkormányzati választások

Vasárnap lesz a területi – azaz a megyei és fővárosi – és országos kisebbségi önkormányzatok tagjaink választása, ami 13 magyarországi kisebbséget érint. Ekkor választják meg a megyei és fővárosi illetve országos kisebbségi önkormányzatok tagjait a települési kisebbségi önkormányzati képviselők.
 
Szablics János, az Országos Választási Iroda szóvivője elmondta, hogy csak azok szavaznak, illetve csak azok választhatók, akik működő települési kisebbségi önkormányzat tagjai, vagyis akiket a 2010 októberi önkormányzati választáson kisebbségi önkormányzati tagnak választottak a településeken. Őket elektoroknak hívják és lakóhelyüktől függetlenül csak ott szavazhatnak, ahol képviselők, vagyis a mozgóurnás szavazás illetve az igazolással történő szavazás most nem lehetséges.

Az elektorok a kijelölt helyiségekben szavazhatnak, ez általában az adott település polgármesteri hivatalának helyisége. A képviselők csak akkor szavazhatnak, ha megfelelő érvényes iratokkal igazolják személyazonosságukat és lakcímüket. Az OVI szóvivője felhívja az elektorok figyelmét, hogy szavazás előtt ellenőrizzék irataikat, mert érvényes papírok hiányéban nem vehetnek részt a választáson.

Területi listán kiosztható mandátumok száma kisebbségenként hét, az országosan kiosztható mandátumok száma pedig kisebbségenként eltér, attól függően, hogy hány érintett kisebbségi települési önkormányzat van országosan. A legnagyobb kisebbségi önkormányzat a cigány lesz, 53 taggal, a legkisebb a szlovén, 15 taggal. A többi kisebbségnél 21 és 37 között változik majd a létszám - mondta Szablics János.

Ami a listákat illeti, 58 területi választást tűztek ki a 19 megyében és a fővárosban. 67 jelölőszervezet összesen 102 területi listát állított, a legtöbbet a cigány kisebbség, 43-at - mondta Szablics János. Mind a 13 kisebbség állított országos listát, összesen 27-et. A legtöbb országos listát, 5-öt az örmény kisebbség részéről állították. Egy listára szavazhatnak az elektorok a bolgár, szlovén, horvát és német kisebbségek esetében.

A részvételi adatokról a valasztas.hu internetes oldalon vasárnap este 19 óra után lehet adatokhoz jutni. Az eredményeket a területi választási bizottságok a következő napon, hétfőn állapítják meg üléseiken, melyek időpontjai már elérhetők az Országos Választási Iroda internetes oldalán. Ezeken az üléseken állapítják majd meg területi szinten a választási eredményeket, illetve megállapítják az országos részeredményeket is. Az országos végeredményt az Országos Választási Bizottság állapítja meg, január 12-én, szerdán- mondta Szablics János.

A választáson 13 kisebbség képviselői vesznek részt, ezek a: bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán kisebbségek.
 
FH

Hírek

RSS megtekintés