Változások a közösségi közlekedésben július 5-én délután és este

2014. július 5-én, szombaton rendezik a fővárosban a Budapest Pride felvonulást, amely miatt már kora délutántól várhatóan 19:00-ig számos változás lesz a közösségi közlekedésben. Rövidített vagy terelt útvonalon közlekedik a 4-es és a 6-os villamos, a 9-es, a 15-ös, a 115-ös, a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as és a 105-ös busz, valamint a 70-es, a 72-es, a 73-as, a 75-ös, a 76-os és a 78-as trolibusz. Az M1-es metró délután és koraeste megállás nélkül halad át az Oktogon, a Vörösmarty utca, a Kodály körönd és a Bajza utca állomásokon. Kérik az autóval közlekedőket, hogy ha a belvárost szeretnék megközelíteni, szálljanak át közösségi közlekedésre, a tömegközlekedőket pedig, hogy kötöttpályás járatainkat, elsősorban az M2-es, az M3-as és az M4-es metróvonalat vegyék igénybe. 

M1-es metró

Az M1-es metró várhatóan 15:20 és 19:00 között ugyan teljes útvonalán közlekedik, de az Oktogon, a Vörösmarty utca, a Kodály körönd és a Bajza utca állomásokon megállás nélkül áthalad.

4-es és 6-os villamos

A 4-es és a 6-os villamos várhatóan 15:20 és 16:45 között ugyan teljes útvonalán közlekedik, de az Oktogon megállóhelyen megállás nélkül áthalad. A 4-es és a 6-os villamos várhatóan 16:45 és 17:30 között megosztva, két szakaszon közlekedik, egyrészt a dél-budai végállomások és a Király utca között úgy, hogy a Blaha Lujza tér M megállóhelyen át kell szállni egy, csak a Blaha Lujza tér M és a Király utca között ingázó villamosjáratra, másrészt a Széll Kálmán tér M és a Nyugati pályaudvar M között.

9-es autóbusz

A 9-es busz várhatóan 15:00 és 17:00 között módosított útvonalon, a Margit híd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik, Óbuda, Bogdáni út felé az Astoria Kossuth Lajos utca–Ferenciek tere–Szabad sajtó út–Erzsébet híd–Szarvas tér–Attila út–Alagút utca–Alagút–Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Árpád fejedelem útja útvonalon haladva, ezért nem érinti a Deák Ferenc tér M és a Margit híd, budai hídfő közötti megállókat. A terelt útvonalon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es és a 8-as busz megállóhelye,
Szarvas tér: a 86-os busz megállóhelye,
Clark Ádám tér: a 86-os busz megállóhelye,
Halász utca: a 86-os busz megállóhelye,
Batthyány tért M+H: a 86-os busz megállóhelye,
Bem József tér: a 86-os busz megállóhelye,
Margit híd, budai hídfő: a 86-os busz megállóhelye.
Kőbánya alsó vasútállomás felé az Árpád fejedelem útja–Bem rakpart–Bem József tér–Fő utca–Clark Ádám tér–Alagút–Alagút utca–Attila út–Dózsa György tér–Krisztina körút–Erzsébet híd–Szabad sajtó út–Ferenciek tere–Kossuth Lajos utca–Astoria–Múzeum körút útvonalon haladva, ezért nem érinti a Jászai Mari tér és az Astoria M közötti megállókat. A terelt útvonalon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Bem József tér: a 86-os busz megállóhelye,
Batthyány tér M+H: a 86-os busz megállóhelye,
Szilágyi Dezső tér: a 86-os busz megállóhelye,
Clark Ádám tér: a 86-os busz megállóhelye,
Alagút utca: a 86-os busz megállóhelye,
Döbrentei tér: a 86-os busz megállóhelye,
Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es és a 8-as busz megállóhelye,
Astoria M: a villamospótló busz megállója az Astoria szálló előtt.

15-ös és 115-ös autóbusz

A 15-ös és a 115-ös busz várhatóan 13:00 és 15:00 között módosított útvonalon közlekedik.
A Boráros tér felé mindkét járat a Pannónia utca–Szent István körút–Nyugati tér–Teréz körút–Podmaniczky utca–Kálmán Imre utca–Honvéd utca–Báthory utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Szent István körút és a Markó utca megállót. A terelt útvonalon a járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
Báthory utca: a 70-es és a 78-as troli megállóhelye.
A Gyöngyösi utca M, illetve az Árpád híd M felé mindkét járat a Kálmán Imre utca–Podmaniczky utca–Teréz körút–Nyugati tér–Szent István körút–Hegedűs Gyula utca utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Markó utca megállót. A terelt útvonalon a járatokra a 9-es busz Báthory utca, majd Nyugati pályaudvar M megállójában lehet felszállni.
 
Várhatóan 15:00 és 16:45 között
a 15-ös busz két részre bontva, megosztva közlekedik egyrészt a Gyöngyösi utca M és a Nyugati pályaudvar M, másrészt a Boráros tér H és a Kossuth Lajos tér M között,
a 115-ös busz szintén megosztva, két szakaszra osztva közlekedik egyrészt az Árpád híd M és a Nyugati pályaudvar M, másrészt a Boráros tér H és a Kossuth Lajos tér M között.

20E autóbusz

A 20E autóbusz várhatóan 17:00 és 19:00 között Káposztásmegyer felé az Ajtósi Dürer sor–Hungária körút–felüljáró–Reitter Ferenc utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere M és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót.
A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as busz megállója,
Kacsóh Pongrác út: a 901-es busz megállója,
Vágány utca/Róbert Károly körút: a 32-es busz megállója.
A  Keleti pályaudvar M felé a Vágány utca–felüljáró–Hungária körút–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hősök tere M megállót. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
Kacsóh Pongrác út: a 901-es busz megállója,
Zichy Géza utca:  a 74-es troli megállója,
Ajtósi Dürer sor: a 79-es troli megállója.

30-as, 30A és 230-as autóbusz

A 30-as, a 30A és a 230-as busz várhatóan 17:00-tól 19:00-ig Megyer, illetve Káposztásmegyer felé az Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Damjanich utca/Dózsa György út és a Hősök tere megállót. A terelt útvonalon mindhárom járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös troli megállója,
vakok intézete: a 72-es és a74-es troli megállója,
Közlekedési Múzeum: a 72-es és a74-es troli megállója,
Bethesda utca: a 72-es és a74-es troli megállója,
Széchenyi fürdő: a 72-es troli megállója,
állatkert: a 72-es troli megállója,
Gundel Károly út: a 75-ös és a 79-es troli megállója,
A  Keleti pályaudvar M felé a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik. A terelt útvonalon mindhárom járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
Gundel Károly út (Hősök tere M),
állatkert: a 72-es troli megállója,
Széchenyi fürdő M: a 72-es troli megállója,
Kós Károly sétány: a 72-es troli megállója,
Bethesda utca: a 72-es és a 74-es troli megállója,
Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es troli megállója,
Zichy Géza utca: a 74-es troli megállója,
Ajtósi Dürer sor: a 79-es troli megállója.

70-es trolibusz

A 70-es trolibusz várhatóan 15:00 és 17:15 között rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljáró és az Akácfa utca között közlekedik.

72-es trolibusz

A 72-es trolibusz helyett várhatóan 15:00 és 17:00 között 72-es számjelzéssel pótló autóbusz jár rövidített útvonalon Zugló vasútállomás és a Nyugati pályaudvar M között. A pótlóbusz a Nyugati pályaudvarnál a buszvégállomásra érkezik, felszállni pedig a 9-es busz Kőbánya alsó irányú megállójában lehet rá.

73-as trolibusz

A 73-as trolibusz várhatóan 15:00 és 17:30 között nem közlekedik.

75-ös trolibusz

A 75-ös trolibusz várhatóan 17:00 és 19:00 között mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik.
A Puskás Ferenc Stadion M felé a 75-ös troli a Dózsa György út–Gundel Károly út– Állatkerti körút–Hermina út–Ajtósi Dürer sor–Stefánia út felé halad, ezért nem érinti a Hősök tere M és a Zichy Géza utca közötti megállókat. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Gundel Károly út (Hősök tere),
állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
vakok intézete: a 74-es trolibusz megállóhelye.
A Jászai Mari tér felé a 75-ös troli a Stefánia út–Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út felé halad, ezért nem érinti a Zichy Géza utca és a Hősök tere M közötti megállókat. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Ajtósi Dürer sor: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt,
vakok intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye.

76-os trolibusz

A 76-os trolibusz várhatóan 15:20 és 17:30 között két részre bontva, megosztva közlekedik
egyrészt a Jászai Mari tér és a Lehel tér M között a Jászai Mari tér–Hollán Ernő utca–Csanády utca–Lehel utca–Lehel tér–Victor Hugo utca–Pozsonyi út–Budai Nagy Antal utca–Jászai Mari tér útvonalon,
másrészt a Keleti pályaudvar M és a Károly körút (Astoria M) között a Keleti pályaudvar és a Wesselényi utca között megszokott útvonalán, majd Wesselényi utca–Károly körút–Dohány utca–Rottenbiller utca felé, innen pedig ismét eredeti útvonalán.

78-as trolibusz

A 78-as trolibusz várhatóan 15:00 és 17:15 között rövidített útvonalon, a Keleti pályaudvar M és az Akácfa utca között közlekedik.

105-ös autóbusz

A 105-ös busz várhatóan 15:00 és 17:00 között módosított útvonalon, a Margit hídon át közlekedik, ha az utasforgalom indokolja, a szokásosnál sűrűbb követéssel.
A Gyöngyösi utca M felé a 105-ös busz a Clark Ádám tér–Fő utca–Jégverem utca–Bem rakpart–Gyóni Géza tér–Margit híd–Szent István körút–Nyugati tér–Teréz körút–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca–Dózsa György út terelt útvonalon halad, ezért nem érinti a Széchenyi István tér és a Hősök tere M közötti megállókat. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Halász utca: a 86-os busz megállóhelye,
Batthyány tér M+H: a 86-os busz megállóhelye,
Bem József tér: a 86-os busz megállóhelye,
Margit híd, budai hídfő H: a villamospótló busz megállóhelye a hídon,
Jászai Mari tér: a 9-es, a 91-es és a 191-es busz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye.
Az Apor Vilmos tér felé a 105-ös busz a Dózsa György út–Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Teréz körút–Nyugati tér–Szent István körút–Margit híd–Germanus Gyula park–Árpád fejedelem útja–Bem rakpart–Bem József tér–Fő utca–Clark Ádám tér terelt útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M és a Széchenyi István tér közötti megállókat. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye,
Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es és a 73-as trolibusz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
Jászai Mari tér: a 9-es és a 91-es busz megállóhelye,
Margit híd, budai hídfő H: a 86-os busz megállóhelye,
Bem József tér: a 86-os busz megállóhelye,
Batthyány tér M+H: a 86-os busz megállóhelye,
Szilágyi Dezső tér: a 86-os busz megállóhelye.
 
A105-ös busz várhatóan 17:00 és 19:00 között már a Lánchídon át, de a Bajcsy-Zsilinszky út–Podmaniczky utca módosított útvonalon közlekedik, ezért a Gyöngyösi utca M felé nem érinti a Bajcsy-Zsilinszky út M és a Hősök tere M közötti megállókat. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye,
Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,
Báthory utca: a 72-es és a 73-as busz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelye.
Az Apor Vilmos tér felé nem érinti a Hősök tere M és a Bajcsy-Zsilinszky út M közötti megállókat.
A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Honvédkórház: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállóhelye,
Báthory utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,
Szent István Bazilika: a 9-es busz megállóhelye.
 
Az Andrássy úton és közvetlen környezetében számos közúti zárás lesz érvényben. A közúti lezárások, valamint az azok miatti, tömegközlekedési járatokra érvényes forgalomkorlátozások a rendőrségi döntések függvényében változhatnak. A forgalomkorlátozásokról friss, pontos információkat adnak a rendezvény ideje alatt a BKK facebook oldalán, a BKK Info oldalán, illetve a BKK Info mobilapplikáción  keresztül (az Android változat itt, az iOS változat itt elérhető). A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a rendezvények idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom.
A forgalomkorlátozások okozta nehézségek miatt a közlekedők megértését és türelmét kérik és köszönik!
 
Budapesti Közlekedési Központ

Hírek

RSS megtekintés