Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Duna Karnevált

2014-ben június 14. és 22. között tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Duna Karnevál Nemzetközi Multikulturális Fesztivált, mely alkalomból Csomós Miklós főpolgármester-helyettes köszöntötte a részvevőket a főváros nevében.  
 
A Fesztivál célja alapítása óta, hogy művészeti értékekben gazdag, változatos programokat kínáljon úgy, hogy a magyar kulturális örökség világszintű népszerűsítése mellett, az eltérő kultúrák közötti párbeszédet is elősegítse.
 
A főpolgármester-helyettes a Vörösmarty téren tartott köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a Karnevál a jövőben is mindig hozzá fog járulni Budapest vonzerejének növeléséhez, másrészt elősegíti a fesztiválon megjelent népek, nemzetek egymás iránti tiszteletét és megértését.
 
A külföldi vendégek között egyaránt megtalálhatóak voltak a határon túli magyar hivatásos és hagyományőrző együttesek, valamint Európa más részeiről, Ázsiából és a tengerentúlról érkezett egzotikus társulatok is.  
 
A hazai kínálatból a hagyományos, és kortárs alkotások legfrissebb darabjait mutatták be a színpadokon a legelismertebb társulatok közreműködésével. A táncművészet legrangosabb képviselői közül a Magyar Állami Nép Együttes és a Duna Művészegyüttes állandó szereplője a fesztiválnak.
 
A Duna Karnevál napjainkra Budapest és Európa kulturális életében a nemzeti és nemzetközi hagyományok kiemelkedő képviselőjévé vált.