Tizedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet

2011. szeptember 16-22. között tizedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek központi gondolata a környezettudatos közlekedés, a fenntartható mobilitás. Az idei rendezvény jelmondata: „Közlekedj ÖKOsan! – Alternatív mobilitás” A program keretében idén is lesz egy hétvége, amikor autómentessé válik az Andrássy út. A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV számos, érdekes, a fővárosi közlekedés szempontjából fontos programot szervezett erre a hétre.
 
Immáron tízedik alkalommal rendezi meg a főváros szeptember 16-22. között az Európai Mobilitási Hetet. A rendezvény mottója: „Közlekedj ÖKOosan”. Az eseménysorozat – hasonlóan a várospolitikához – azt a szemléletet igyekszik sugározni, hogy a város egyik pontjából a másikba gyorsan, de környezetkímélő módon lehessen eljutni, azaz elsősorban nem autóval – mondta sajtótájékoztatóján Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója. Hozzátette: Budapesten is kulcsfontosságú cél, hogy a környezetbarát közlekedési módokat részesítsék előnyben és fejlesszék.
 
A BKK vezetője a programok közül kiemelte: a hétnapos sorozat nyitányaként - immár hagyományosan - próbára teszik a közösségi közlekedést, az alternatív mobilitás eszközeit a személyautókkal szemben. Szeptember 16-ára városi közlekedési versenyt hirdetnek, amelyben három csapat (tömegközlekedők, kerékpárosok és autósok) tagjai kapják feladatul, hogy a városban megadott pontokat érintve, ügyeket intézve célba jussanak, és kiderüljön, metróval, villamossal, busszal, vonattal, bringával vagy autóval lehet-e gyorsabban körbejárni Budapestet.
 
Az Autómentes hétvégére lezárt Andrássy út 2,5 kilométeres korzóvá alakul, ahol mintegy 100 résztvevő kínál interaktív programokat a látogatóknak. Az Autómentes Hétvégén a lezárt Andrássy út Kodály körönd és Izabella utca közötti szakaszán egész napos programokkal várják az érdeklődőket. Kiállítják a 86-os vonaláról ismert modern MAN autóbuszt, valamint azt az 5-ös vonalon közlekedő Ikarus 263-as buszt, amelyet több pályázó közül a kecskeméti Katona József Gimnázium művészetek iránt fogékony diákcsapata öltöztethetett vidám színekbe. Emellett rendhagyó múzeumi térben egy Ikarus 180 típusú, muzeális buszban tekinthetik meg a busztörténeti kiállítást, valamint fotótárlaton mutatják meg az évfordulós járműveket, a MILLFAV-ot, a felújított siklót és az 55 évvel ezelőtt útjára indított UV-t.
 
Szombaton, kapcsolódva a hétvége környezettudatos eszméjéhez ökoprogramokon hívják fel a figyelmet arra, mit lehet tenni környezetünk megóvásáért: PET palackot zsugorítanak, népszerűsítik a szelektív szemétgyűjtést és ökojátékokkal mutatják meg a gyerekeknek, milyen fontos a környezetvédelem. Mindezek mellett színpadi programokkal, gyerekfoglalkoztatóval, ugrálóvárral, ajándéktárgyak árusításával és a többi megjelent közlekedési vállalattal közös játékkal várják az érdeklődőket.
 
Szombaton négy oktatóbuszon lehet kipróbálni, milyen egy ekkora járművet vezetni az Andrássy úton. Vasárnap pedig interaktív játékok mellett a BKV felépíti a világ legkörnyezetkímélőbb buszát, méghozzá PET palackokból. Az építésben a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai segítenek, akiknek már van rutinjuk ebben, hiszen nem olyan régen PET vonatot építettek.
 
A nagy érdeklődésre való tekintettel az Autómentes Hétvégén a BKV Deák téri múzeumában nyitva tart a Talált tárgyak kiállítása.
 
Vitézy Dávid hozzáfűzte: a fővárosi közlekedés jövőjét meghatározó döntéseket is a programsorozathoz igyekeztek illeszteni. Vasárnap, az Autómentes Hétvégén Völner Pállal, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkárával aláírják az 1-3-as villamos fejlesztéséről szóló támogatási szerződést. A projekthez több mint 40 milliárd forintos uniós támogatást kaphat Budapest. A BKK vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy hét éve folyik a beruházás előkészítése, sok műszaki-szakmai gond volt vele, de amióta azt a BKK átvette, sikerült az összes rendezetlen kérdést lezárni, a műszaki hiányosságokat orvosolni, így a projektről a kormány is dönthetett.
 
A Budapesti Közlekedési Központ szeptember 20-án, kedden délután, 13 és 17 óra között szakmai fórumot szervez a hamarosan induló Budapest Bicikli, azaz a BuBi rendszeréről a BME-n. A közbringa-rendszert számos európai nagyváros példája nyomán Budapesten is megvalósítják. Az 1,1 milliárd forint összértékű beruházáshoz az EU 900 milliós támogatást ad, a projekt keretében 1000 bringát lehet majd 74 dokkoló állomáson kölcsönözni a belvárosban, önkiszolgáló rendszerben. A BuBi uniós támogatási szerződését szeptember 22-én a Critical Mass előtt írja alá Tarlós István, Völner Pál és Vitézy Dávid.
 
Az Andrássy úton szeptember 17-18-án számos kulturális rendezvény várja a közönséget – mondta Csomós Miklós kulturális főpolgármester-helyettes. A hagyományokhoz híven idén is lesz Színházi Korzó az Andrássy úton: TeARTrum Fesztivál elnevezéssel, ahol elsősorban független színházi társulatokkal találkozhatnak a színházbarát látogatók a FÜGE szervezésében. Az események öt fővárosi fenntartású színház is jelen lesz, több mint 50 standon lehet előre megvenni az idényre a jegyeket. A FÜGE színpadán 30 változatos színházi program várja az érdeklődőket, lesz hajószínpad is, bemutatókkal. Csomós Miklós hozzátette: jövő pénteken a pesti Broadway-n is lesz színházi évadnyitó. A fővárosi színházigazgatók felvetése nyomán pedig jövő márciusban Színházak Éjszakáját rendeznek Budapesten. A Dunakorzón fiatal alkotók készítenek installációt, a téma a Duna, emellett gyerekeknek szóló rajzverseny is szerveznek, hogy ők hogyan képzelik a folyó jövőjét.
 
Vitézy Dávid ismertette a rendezvénysorozat miatti legfontosabb forgalomkorlátozásokat. Eszerint szombaton 0 órától vasárnap reggel 6-ig lezárják a Lánchíd-József Attila-Andrássy út-Hősök tere útvonalat. Azt kérte, hogy a látogatók lehetőleg gyalog, kerékpárral vagy közösségi közlekedéssel közelítsék meg a helyszínt. (A rendezvényhez kapcsolódó forgalmi változásokról szóló részletes tájékoztatót itt nézheti meg.)

Hírek

RSS megtekintés