Tevecsikó született a volt vidámparki területen

Újabb és újabb állatok veszik birtokba új kifutójukat az egykori vidámparki területen, ahol április végén nyitja meg az állatkert az új Holnemvolt Parkot. A kétpúpú tevék április elsején költöztek át, s azóta az Írisz nevű nőstény már világra is hozott egy csikót. Az Iliásznak elnevezett jövevény az első olyan kisállat, aki már a Vidámparktól örökölt területen született.

Megszületett az első kisállat az egykori Vidámparktól megörökölt területen, a hamarosan megnyíló Holnemvolt Parkban. A másfél hete átköltöztetett tevecsapat egyik állata, a nyolcéves Írisz ugyanis szerdán világra hozta első csikóját. Az anyaállat tapasztalatlansága némi nehézséget jelentett, ugyanis Írisz először nem igazán tudta mire vélni az emlőket kereső csikó közeledését, és minduntalan kitért előle, sőt, kicsit még odébb is lökdöste. Ezért a gondozóknak egyesült erővel le kellett fogniuk az anyát, hogy a kicsi zavartalanul hozzájuthasson az anyatejhez. A művelet során nemcsak a csikó kapott rá a dolog ízére, hanem Írisz is rájött arra, hogy pontosan miről is van szó. Ezért azóta már gond nélkül odaengedi a csikóját az emlőkhöz.

A jövevény egyébként hímnek bizonyult és az Iliász nevet kapta a gondozóktól. A kis Iliász anyai ágon régi budapesti tevedinasztia sarja, hiszen nemcsak az anyja, Írisz született Budapesten, hanem már a nagyapja, Juszuf, sőt a dédnagymamája, Johanna is.
 
Nem kevésbé nevezetes az üknagymama sem, hiszen annak idején szerepelt az Egri csillagok című regényből készült, 1968-ban bemutatott színes magyar mozifilmben. Ami az apai ágat illeti, a kis Iliász édesapja Kalifa, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark tevecsődörje, akinek országszerte vannak leszármazottai a tevéket tartó állatkertekben.
 
A jövevény különlegessége, hogy Iliász az első kisállat, aki már az új, a Vidámparktól megörökölt területen jött a világra.
 
Mint ismeretes, a pénzügyi okok miatt bezárt egykori Vidámpark területét a Fővárosi Állat- és Növénykert örökölte meg. Az átvett területet – részben állatokkal benépesítve, részben a műemléki játékokat is üzemeltetve, részben pedig új programlehetőségeket teremtve – április végén tervezi megnyitni az állatkert Holnemvolt Park néven. A közelgő nyitásra való felkészülésként a területre már most több állatot beköltöztettek, a tevék éppen április elsején vették birtokba új otthonukat. Ez azonban azt is jelenti, hogy Iliászt és a többi tevét a közönség most még nem láthatja: megtekintésükre a Holnemvolt Park megnyitása után lesz majd lehetőség.
 
A kétpúpú teve (Camelus ferus f. bactrianus) eredetileg Közép-Ázsiában őshonos. A vadon élő állomány ma már csak néhány száz egyedet számlál, ezért kritikusan veszélyeztetett fajnak számít.
A háziasított forma viszont széles körben elterjedt Közép- és Nyugat-Ázsiában. A kétpúpú teve háziasítása óta eltelt öt évezred során számos fajta és színváltozat alakult ki. Legfontosabb haszonvétele mindig is az volt, hogy málhás, teherhordó állatként használták, de sok helyen a húsát is megették, illetve a szőréből nemezt készítettek. A háziállatként tartott tevék ma már sok helyen a turizmusban kapnak szerepet, hasonlóan az Észak-Afrikában és Arábiában honos dromedárokhoz, azaz egypúpú tevékhez.
 
Fővárosi Állat- és Növénykert
 

Hírek

RSS megtekintés