Tarlós: a cél az, hogy a lehetőségekhez képest egy helyen tartsunk minél több migránst

​A Magyar Kormány azon fáradozik, hogy az EU tehetetlensége ellenére értelmezhető módon egyengesse az úgynevezett migránsproblémát. Budapest főváros vezetése és a Fővárosi Közgyűlés ennek sikere érdekében igyekszik – bár nem feladata – segítő lépéseket tenni.

A Főváros szerepe fakultatív és mozgástere korlátozott, hiszen ebben az ügyben nem rendelkezik hatósági hatáskörrel, kompetenciával. Célunk, hogy a lehetőségekhez képest egy helyen tartsunk minél több migránst, azért is, hogy ne szóródjanak akadálytalanul szét a városban.

Határozott véleményünk, hogy az okmányok nélküli, beazonosíthatatlan embertömegnek nem szabad törvénysértő módon beözönleni az országba, s ezen belül Budapesten összegyűlnie.

Biztosak vagyunk a Kormány hatékony fellépésében, és egyben visszautasítunk minden olyan olcsó politikai kísérletet, amelyik a városvezetés lakossági érdekkel nem egyező beállítottságára próbál utalgatni – és szintén jogszabályellenesen demonstrálni – a Verseny utcai ideiglenes szociális blokk kapcsán. Semmiféle állandó tábor létrehozását nem támogatnám. Nem elszállásolni, csak átmenetileg ellátni, és amennyire lehet, nem messze a pályaudvartól együtt tartani kívánjuk ezeket az embereket.

Tarlós István
főpolgármester