Tarlós István megnyitotta a Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásárt

Tarlós István főpolgármester beszédet mond a Mobilitás 2014 Autó-kiállítás és Vásár megnyitóján
Véget ért a 2008 óta tartó recesszió, amelyben az autókereskedők 60 százaléka ment tönkre, az utóbbi 14 hónapban újra és folyamatosan emelkednek az új autó eladások - hangsúlyozta Budapest főpolgármestere pénteken a Mobilitás 2014 Autókiállítás és Vásár megnyitóján a Syma csarnokban.
 
Tarlós István beszédében kitért arra, hogy a Fővárosi Önkormányzat felülvizsgáltatta Budapest új közlekedésfejlesztési stratégiájának társadalmi egyeztetésre szánt anyagát, melynek egyeztetése már el is kezdődött. Az átfogó célt szolgáló fő stratégiai célok: az élhető városi környezet; biztonságos, kiszámítható és dinamikus közlekedés; kooperatív térségi kapcsolatok – tette hozzá a főpolgármester.
 
A városvezető a közösségi közlekedés fejlesztéséről szólva kihangsúlyozta, hogy azt nem az autós közlekedés ellehetetlenítése mellett kell végrehajtani. Úgy fogalmazott, hogy „az autósoknak okozott felesleges és mesterséges kellemetlenségek elképzelése ostoba és teljesen elhibázott koncepció”.        
 
 
Az autózásban olyan áttörés kezdődött, mint ami az 1930-as években az elektromos vasúti hajtásban indult el - fejtette ki Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, a kormány elektromobilitással kapcsolatos terveit ismertetve. Az elektromos autó szerinte hamarosan a mindennapi élet része lesz. "A kormány támogatja az elektromos hajtású közlekedést, s azt, hogy Magyarország vezető szerepet játsszon ebben a közép-kelet-európai régióban" - tette hozzá, az ezt segítő Jedlik Ányos tervet ismertetve.
 
A magyar járműipar 100 ezer embernek ad munkát, a kormány támogatja, hogy számuk tovább nőjön - fejtette ki Czomba Sándor, a nemzetgazdasági tárca szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkára. Szerinte a járműiparra különösen igaz az, hogy igényli a szakmunkástanulók magas szintű képzését, azt, hogy a tanulók a munkahelyeken lépést tartsanak a technikai fejlődéssel. Ezt szolgálja, hogy Magyarország - a német és az osztrák mintát adaptálva - áttér a duális képzésre - mondta az államtitkár.
 
Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége (GÉMOSZ) elnöke, a kiállítás szervezője a járműjavító szektor helyzetéről szólva kiemelte: annak teljesítménye évi ezer milliárd forint, de ebből 60 százalék engedély nélkül, feketén zajlik. A legális szakma és a kormány azon fáradozik, hogy a fekete szektor visszaszoruljon - tette hozzá. Reményét fejezte ki, hogy a gazdaság növekedésével egyre több ember tud új, vagy jó minőségű használt autót vásárolni. Gablini Gábor bemutatta azt az 5 tagú magyar Peugeot szerelő csapatot, amely 56 ország 5 ezer szerelője közül idén megnyerte az autógyár világversenyét.
 
Az évtizedes kihagyást követően most megrendezett kiállítás és vásár különlegessége, hogy az összes nagy autómárka képviselteti magát, számos olyan modell látható, amelyek Európa ezen a felén ritkaságszámba mennek. A vásár keretében egy helyen lehet informálódni, és akár dönteni márkákról, felszereltségről, árakról, finanszírozásról. Nem csak megtekinthetőek a legújabb elektromos autók, de ki is lehet próbálni azokat. A kiállítás kiemelt programjai között szerepel a közlekedésbiztonság, a tulajdonosi felelősség kérdése, ami segítheti a budapesti közlekedési kultúrának a javulását is.

Hírek

RSS megtekintés