Tarlós István hivatalában fogadta Pozsony főpolgármesterét

Milan Ftáčnikot, Pozsony főpolgármesterét fogadta szerdán hivatalában Tarlós István főpolgármester. Tarlós István 2011-ben a pozsonyi fél meghívására látogatott el a szlovák fővárosba, így a mostani kétoldalú megbeszélés ennek folytatása volt.

A tárgyalás fő témája a két főváros közötti együttműködés, továbbá a szlovák fél kezdeményezésére a fővárosi tömegközlekedés és a belvárosi parkolási rendszer volt. A találkozón Budapest Főváros képviseletében részt vett dr. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, dr. Szentes Tamás egészségügyi és szociális főpolgármester-helyettes és Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. vezérigazgatója. 

A kétoldalú megbeszélés a két város közötti együttműködések megerősítésére, valamint a kulturális, szociális területet és közlekedést érintő tapasztalatcserére épült. Milan Ftáčnikot a felszíni tömegközlekedés budapesti helyzete, a 2010 óta létrehozott új rendszer - a Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Városüzemeltetési Központ - működése érdekelte elsősorban, hiszen mint fogalmazott: „Pozsony ugyanarra a problémára keres megoldást, mint Budapest.”
 
Pozsony főpolgármestere elmondta, hogy városukban a berlini fal leomlása óta a vezetőség az autós közlekedést preferálta, minden fejlesztés elsősorban erre fókuszált. Így csupán az elmúlt két évben – megválasztása óta – foglalkoznak a felszíni közlekedési stratégia kialakításával, az eszközpark megújításával, valamint elsősorban a kötöttpályás közlekedés fejlesztésével.

A felek megállapodtak abban, hogy a hatékony együttműködés érdekében támogatják a szakemberek rendszeres és kölcsönös tudás- és tapasztalatcseréjét. Pozsony főpolgármestere kezdeményezte a két főváros múzeumai között kialakítandó szorosabb együttműködést is. A két főpolgármester egyetértett abban, hogy a Visegrádi Együttműködés keretében a fővárosok között is szorosabb együttműködésre van szükség.