Tarlós István: Budapesten minden fejlődés és jövőbeni kibontakozás alapja a közlekedés

A közlekedésfejlesztés volt az idei kiemelt téma a Műszaki Értelmiség Napján, amelyet 2007 óta minden évben megrendeznek a Budapesti Műszaki Egyetemen. A Fókuszban a közlekedés elnevezésű egész napos rendezvény megnyitóján köszöntőt mondott Tarlós István főpolgármester.

„Széchenyi István a közlekedés fejlesztésében a magyar gazdaság fellendítésének legfőbb biztosítékát látta. Budapesten ma minden fenntartható fejlődés és jövőbeni kibontakozás alapja ugyancsak a közlekedés. Ehhez mindenekelőtt hosszú távú és megalapozott tervekre van szükség” – hangsúlyozta Tarlós István. A főpolgármester kiemelte: Budapest vezetése ma huszonhét, egyenként ötvenmillió eurót meghaladó nagyberuházás előkészítésén dolgozik, és ezeknek a projekteknek a többsége a főváros közlekedésének fejlesztését szolgálja.  

 

Tarlós István a jövőbeni terveket illetően kijelentette: 2014 tavaszán befejeződik a 4-es metró nagyberuházása, tervezés alatt van a 3-as metró felújítása és északi irányú meghosszabbítása. Ugyancsak ebben a tervezetben szerepel a villamos és trolibusz járműprogram második üteme, a kisföldalatti rekonstrukciója és kelet felé történő meghosszabbítása, a csepeli és a ráckevei HÉV összekötése a metróval. „Szintén a terveinkben szerepel, hogy jelentősen felújítjuk a fővárosi járműparkot, amelynek során mintegy 1100 busz cseréjére, valamint új buszok és villamosok üzembe helyezésére kerül sor. Mindezek évtizedes hiányosságok pótlását is jelentik” – tette hozzá Tarlós István.

A magyar mérnöktársadalom hagyományosan legnagyobb rendezvénysorozatának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a műszaki értelmiség szerepére a magyar nemzetgazdaságban. A mostani egész napos programon az érdeklődők a légi, a vízi és a vasúti forgalom aktuális helyzetéről és a jövő kérdéseiről, a fővárosi közlekedésről, valamint Széchenyi Istvánról hallgathatnak előadásokat.​

Összefoglaló

Hírek

RSS megtekintés