Tarlós: 300-400 milliárdos uniós támogatást kaphat a főváros

Tarlós István, Budapest főpolgármestere előadást tart a Magyar Közgazdasági Társaság Corvinus Egyetemi Ifjúsági Bizottsága által szervezett rendezvényen

​Budapest 300-400 milliárd forint európai uniós támogatáshoz juthat a következő hét évben - közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön a Budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadása során.

A főpolgármester Magyar Közgazdasági Társaság Corvinus Egyetemi Ifjúsági Bizottsága által szervezett rendezvényen elmondta: a 2014-2020 közötti uniós pénzek felhasználásával több, hosszú évek óta húzódó beruházást is be lehet fejezni. - Fel lehet újítani a 3-as metró infrastruktúráját, befejeződhet az 1-es villamos pályahosszabbítása, össze lehet kötni a bécsi úti villamost a Budapest-Esztergom vasútvonallal, és megvalósulhat az Újpalotát a Baross térrel összekötő villamosvonal is – hangsúlyozta Tarlós István. Hozzátette: az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) keretében 4,5 milliárd forintból létrejöhet Kelenföldnél a szükséges közlekedési csomópont és P+R parkoló, 4-5 milliárd forint értékben érkezhet forrás a Duna-parti területek rendezésére, és 2 milliárd forint értékben további P+R parkolók épülhetnek a fővárosban. Kiemelte: 3,7 milliárd forintból felújíthatnak több központi aluljárót, és számos közlekedési csomópont újulhat meg, például Deák Ferenc tér, az Astoria, a Blaha Lujza tér, a Népliget, a Kálvin tér, a Nagyvárad tér és az Árpád híd.

 

A 3-as metró infrastruktúrájának felújítására 125 milliárd forintot kaphatnak - jegyezte meg. Tarlós István közölte, hogy az elmúlt négy évben 220 sikeres pályázaton vettek részt, illetve támogattak. Ennek eredményeképpen egyebek mellett 157 lakóépület, 33 középület és 30 egyházi épület újult meg.

A főpolgármester kijelentette: Budapest ma is számos megoldandó feladattal áll szemben. Ilyenek közé sorolta elsősorban a környezeti és közlekedési problémákat, az árvízvédelem helyzetét, az építészeti és kulturális örökség megőrzését, a gazdasági érdekeltségek működési feltételeinek javítását, valamint a turizmust és a sportot élénkítő beruházások elősegítését.

A városfejlesztési koncepcióval kapcsolatban arról beszélt, hogy annak alappillérei "az élhetőség, a fenntarthatóság, és az esélyegyenlőség". Szólt arról is, hogy 2020-ig a mai 8 helyett, 11 állandó fürdőt üzemeltet majd Budapest, és "európai szintű" felújítások is lesznek. 

 

Tarlós István közölte: a Városliget-projekt megvalósításának üteme kérdésessé vált finanszírozási kérdések miatt. Megjegyezte, az állatkert fejlesztését az állam 25 milliárd forinttal támogatja. 

Az árvízvédelemről elmondta, hogy az új előírások alapján "sok a magassághiányos védvonal". A legrosszabb a helyzet a Margitszigeten, Angyalföld északi részén, a csillaghegyi öblözetben, a Római-parton, valamint a Víziváros, a Bem tér környékén. Az árvízvédelmi létesítmények megfelelővé tételéhez körülbelül 50 milliárd forintra lesz szükség a becslések szerint - közölte.

A hajléktalanság problémájáról szólva hangsúlyozta, hogy ezt elsősorban szociális kérdésként kezelik és csak másodsorban rendészetiként. 

Az előadást rendező MKT Corvinus a Budapesti Corvinus Egyetemen működő ifjúsági szervezet a Magyar Közgazdasági Társaság leányszervezete, amely 1997-ben alakult meg az MKT Ifjúsági Bizottság munkájának segítségével.

Hírek

RSS megtekintés