Tarlós: folytatja a főváros a hajléktalanprogramját

​Novemberben fogadhatja el a Fővárosi Közgyűlés azt a fővárosi rendeletet, amely a szabálysértési törvény módosítása nyomán meghatározza azokat a budapesti területeket, ahol tilos lesz életvitelszerűen élni.

A tiltott területek közé tartozhat – a törvényben meghatározott, világörökségi zónákon kívül (lásd alább a térképen) – 29 bekamerázott, frekventált aluljáró, a játszóterek, gyermekjóléti és –védelmi, köznevelési feladatokkal összefüggő területek, valamint a hidak, felüljárók, és az ezek megközelítésére szolgáló lépcsők – mondta hétfőn sajtótájékoztatón Tarlós István, Budapest főpolgármestere. Mint mondta, személy szerint nem akar túl szigorú rendeletet, számítva a tavaszi választások közeledtével a „várható csatazajra és tányércsörgésre”. Manipulatívnak nevezte az ellenzék hajléktalanok üldözéséről szóló rémtörténeteit.

Hangsúlyozta, hogy a főváros folytatja hajléktalanprogramját, amelyre újabb 80 millió forintos támogatást kaphat a Belügyminisztériumtól. Emlékeztetett rá, hogy a programot 2010 őszén indították, azzal az alapelképzeléssel, hogy az otthontalanoknak mindenképpen ellátást kell nyújtani. A főváros azóta több mint 700 férőhellyel bővítette a szállók kapacitását, hajléktalankórházat építtetett, valamint szociális konzorciumot alakított a probléma kezelésére, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI), a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Menhely Alapítvány bevonásával. A főváros igyekszik a hajléktalanok biztonságáról is gondoskodni, az egyesek által rosszindulatúan „börtönszállókként” emlegetett intézményekben azért van szükség rendőri jelenlétre, hogy egymástól megvédhessék az otthontalanokat, „nem pedig a társadalomtól, magunktól”. Régóta ismert panasz ugyanis, hogy a hajléktalanok azért nem mennek be a szállóra, mert ott megverik őket vagy elveszik tőlük a maradék kis értékeiket. A főváros közműcégei mindezeken kívül több száz főnek biztosítanak munkalehetőséget.

A főpolgármester elmondta: jelenleg 6200 hajléktalanról tud gondoskodni nap mint nap a főváros. Az átmeneti szállókon (3000 férőhely) jelenleg 100 %-os a kihasználtság, az éjjeli menedékhelyeken (2500 férőhely) pedig 85 %-os. Az átmeneti szállókon krízishelyzet esetén további 700 férőhelyet tudnak biztosítani.

Tarlós István a további fővárosi intézkedések között említette az ellátás minőségének javítását, a szociális munkások, a rendőrség és a közterület-felügyelet közötti együttműködés erősítését. A főváros új krízis- és lábadozó-férőhelyeket alakít ki, beköltöztetési csomagokat fog biztosítani, valamint beszerez egy speciális mentőautót, amely a helyszíni ellátásra és fertőtlenítés elvégzésre is alkalmas lesz. Hangsúlyozta, hogy a főváros a hajléktalankérdést a lehető leghumánusabb módon akarja kezelni. – Cserébe annyi az elvárás, hogy a kiemelt, közellátást biztosító helyeket a budapestiek többsége rendeltetésszerűen használhassa – fogalmazott a főpolgármester.

Megismételte, hogy az elmúlt 20 évben kellett volna komolyabban törődni ezzel a kérdéssel, akkor a város most nem lenne tele hajléktalanokkal. Nem vall jóhiszemű és humánus gondolkodásra, és nagyon ravasz, ha annak okán akarnak az emberekben lelkiismeret-furdalást kelteni – főként a baloldali sajtó részéről –, hogy nem lakhatnak az otthontalanok az aluljárókban. Ott ugyanis, „bár nem esik rájuk az eső”, még semmilyen ellátást nem kapnak. Képtelen dilettantizmus naiv vagy álnaiv módon hozzáállni ehhez a problémához, és például azt követelni, hogy a főváros adjon lakást minden egyes hajléktalannak. – Lehet végrehajthatatlan dolgokat követelni, lehet ütni a dobokat, de az egyetlen reális út, ha a főváros a lehetőségeihez mérten a hajléktalanellátás volumenét és minőségét javítja – nyomatékosította. A hajléktalankérdés szociális, közbiztonsági és közegészségügyi probléma is – mondta.

Világörökségi területek Budapesten

A 29 frekventált fővárosi aluljáró

Ajtósi Dürer sor, Astoria, Blaha L. tér, Bocskai út - Fehérvári út, Boráros tér, Deák tér, Déli pu., Ecseri út, Corvin-negyed, Ferenciek tere, Flórián tér, Goldmann György tér, Határ út, Kálvin tér, Keleti pu., Lehel út- Róbert Károly krt., Margit híd (budai hídfő), Móricz Zs. körtér, Nagyvárad tér, Népliget, Nyugati tér, Örs vezér tér, Pöttyös utca, Szentlélek tér, Váci út - Csanádi u., Váci út - Dózsa György út, Váci út - Ipoly u., Váci út - Róbert Károly krt., Váci út - Victor Hugo u.

 

Hírek

RSS megtekintés