Szombat délután több BKV-járat módosított útvonalon közlekedik demonstráció miatt

Demonstrációt tartanak a belvárosban 2014. november 8-án, szombaton várhatóan 15 órától.

A résztvevők 15.00 és 15:30 között a XIV. kerületi, Ötvenhatosok terén a Regnum Marianum emlékműnél gyülekeznek, ahonnan várhatóan gépjárművek igénybevételével a Dózsa György út – Andrássy út – Oktogon – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi István tér – József Attila utca útvonalon a Bajcsy Zsilinszky útig (Erzsébet térig) vonulnak, majd a vonulás befejezése után a Bajcsy Zsilinszky úton az Erzsébet tér melletti BUSZ forgalmi sávban várakoznak várhatóan november 11-én (kedd) 18 óráig. Kérik, aki a vonulás ideje alatt a belvárosban közlekedik, a gyors és kényelmes utazás érdekében a felszíni járatok helyett válassza az M1-es, az M2-es, az M3-as vagy az M4-es metróvonalat.

A rendőrség a demonstráció miatti lezárások mértékét a résztvevők számától teszi függővé, ezért a BKK csak tervezett információkat adhat a forgalomkorlátozásokról. Várhatóan kisebb-nagyobb mértékben módosul a 4-es, a 6-os villamos, a 9-es, a 15-ös, a 16-os, a 20E, a 30-as, a 30A, a 105-ös, a 115-ös, a 230-as, a 914-es, a 914A, a 916-os, a 931-es, a 950-es és 979-es autóbuszok és a 70-es, a 73-as, a 75-ös, a 76-os és a 78-as trolibuszok  közlekedése. A járatok forgalmának korlátozása kapcsán kérik, figyeljék a BKK Info oldalát, illetve a BKK Facebook-oldalát, ahol a közlekedési változásokról folyamatosan tájékoztatást adnak.

Amennyiben a demonstráción nagyobb létszámban vesznek részt, a felvonulás útvonalán a keresztforgalomban 5-10 perces szakaszos útlezárásokra kell számítani, míg a haladás irányában a rendőrség legalább egy sávon megpróbálja fenntartani a forgalmat; nagyobb létszám esetén azonban 10-15 perces lezárások lehetnek.

A közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járatokról folyamatosan frissülő, személyre szabott információk érhetők el mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen. Az ügyfelek a járatfigyelő funkcióra feliratkozva az általuk leggyakrabban használt vagy tetszőlegesen kiválasztott járatról/járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a http://futar.bkk.hu címen, vagy letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas. Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változtatásokról is.