Szerdán kezdődik a Sziget utótakarítása

A Fővárosi Közterület fenntartó Zrt. (FKF Zrt.) szerdán megkezdi az óbudai Hajógyári sziget utótakarítását. A munkát hat hulladékszállító jármű és száz munkás végzi. A terület megtisztítását követően két mosó célgép és két önfelszedő seprőgép takarítja a burkolt közlekedő utakat.
 
A fesztivál zavartalan lebonyolítása érdekében az FKF Zrt. munkatársai 450 darab 1100 literes konténert és 150 darab 240 literes tartályt helyeztek ki, melyeket öt nagyteljesítményű tömörítős hulladékszállító géppel ürített, igény szerint naponta több alkalommal is, mivel közegészségügyileg rendkívül fontos volt, hogy a nyári forróságban a kommunális hulladékot elszállítsák.
 
A rendezvény helyszíneinek és a közlekedő utaknak a takarítását minden nap reggel 6 órától harminc fős útgondozó személyzet és egy önfelszedő seprőgép végezte. A külső, a bejárathoz vezető útvonalakon valamint a pénztárak előtti területen további 5 fő dolgozott.
 
Az FKF Zrt. munkatársai a tavalyi rendezvényen összesen mintegy 2800 köbméter hulladékot szállítottak el, illetve takarítottak össze. A szakemberek ugyanerre a mennyiségre számítanak az idén is.
 
Budapesti Városüzemeltetési Központ Kommunikációs és PR Igazgatóság
Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.

Hírek

RSS megtekintés