Szakmai fórumot rendeztek a TÉR_KÖZ pályázathoz kapcsolódóan

Több mint százan vettek részt az Erzsébet téri Design Terminálban rendezett szakmai fórumon, amelyet a Főpolgármesteri Hivatal városépítési főosztálya a Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett TÉR_KÖZ című városrehabilitációs pályázathoz kapcsolódva szervezett.

A Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ címmel városrehabilitációs pályázatot hirdetett meg a kerületi önkormányzatoknak. A pályázat célja új szemléletű, innovatív és fenntartható városrehabilitációs projektek létrehozása, valamint az üres ingatlanok, területek átmeneti hasznosítása a helyi közösségek aktív bevonásán keresztül. A pályázat civil, szakmai együttműködését szakmai fórummal igyekeztek elősegíteni, amelyet a napokban tartottak az Erzsébet téri Design Terminálban.

A TÉR_KÖZ pályázathoz kapcsolódó szakmai fórumot a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztálya május 10-én tartotta meg a Design Terminálban, az esemény célja az volt, hogy közös platformot teremtsen a civileknek, a szakmának, a beruházóknak és az önkormányzatoknak, elősegítve a megalapozott, minőségi, fenntartható és társadalmilag is támogatott projektek megvalósulását.

A rendezvényen 10 nemzetközi és hazai úgynevezett "best practice"-t, 10 civil projekt javaslatot és 6 önkormányzati elképzelést mutattak be a pályázathoz kapcsolódóan, ötperces előadásokban. Akik nem kerültek az előadók közé, programjavaslataikat egy óriás Budapest-térképen jelölhették meg.

A programra több mint százan érkeztek. A gyors, tömör, de lényegre törő prezentációk egy rendkívül színes, tematikus palettát vázoltak fel a jelenlévők számára, így mindkét fél megtalálhatta magának a megfelelő projektet, szándékot, ötletet vagy éppen helyszínt.

A fórumot követő feladatunk az, hogy a civil, szakmai célokat összekössük és párosítsuk az önkormányzati szándékokkal, ezért minél gyorsabban szeretnénk összegyűjteni a konkrét projekteket és igényeket mindkét féltől. Az elkövetkezendő két hónapban tehát folyamatosan egyeztetünk a felekkel és szakmai támogatást, koordinációt kívánunk nyújtani, hogy minél kreatívabb, minőségi, fenntartható és a társadalmi igényeken alapuló projektek szülessenek – mondta Finta Sándor, a városfejlesztési főosztályvezetője.

A főosztály hamarosan blogot és Facebook-oldalt is indít, ahol a rendezvények összefoglalói, cikkek és vélemények jelennek meg, nem csak a szakmának. A cél tehát az, hogy a rendezvények között fennmaradjon a kommunikáció, a kapcsolat, illetve az, hogy a város fejlődése a széles közönséget is elérje és megszólítsa.

BEST PRACTICE előadások

Közösségi terek - Nagykovácsi főtér, Dr. Balogh Péter István, BCE
Közösségi építészet - Pallók+K, Kukucska Gergő, 1618 Műhely
Közösségi részvételű tervezés - Országbíró sétány, Bardóczi Sándor, Országbíró sétány
Barnamezős rehabilitáció - nemzetközi, hazai példák, Tihanyi Dominika, Újirány
Zöld városi környezet - közösségi kertek, Kertész Mónika, KÉK
Üres ingatlanok, Oravetz Júlia, KÉK

CIVIL KONCEPCIÓK bemutató

Margit utca 9. termelői piac - Szakál Andrea, BLOKK
Zöld gyűrű - Hutter Dóra, Corvinus
Járdák felszabadítása - László János, Magyar Kerékpárosklub
Klauzália: Klauzál tér és környéke - Szabó Gyöngyvér, KÉK
Forgalomcsillapítás: Üllői, Kossuth, Andrássy - Beliczay Erzsébet, Levegő Munkacsoport
ZöldEB: a városi kutyatartás ne legyen problémaforrás! - Dr. László Barbara, Kutyával az Emberért
KőZöld Program: közösségi tervezés - Dr. Dömötör Tamás, Magyar Tájépítészek Szövetség
Közterületek: drogprevenció, hajléktalanság - Miletics Marcell, Baptista Szeretetszolgálat
Kerékpársport a városban - Pichler Róbert, MFBE
Önkéntes ház - Fekete Dániel, Ökumenikus Segélyszervezet

KERÜLETI KONCEPCIÓK bemutató

 

Kapcsolódó cikk

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére: közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására.