Roma-Net projekt: Budapest is elkészítette akciótervét a roma fiatalok társadalmi integrációjára

Csomós Miklós kulturális főpolgármester-helyettes ismerteti a Roma-NET projekt akciótervét.
Budapest is elkészítette a roma fiatalok társadalmi integrációját elősegítő helyi akciótervét a Roma-Net program keretében. Bár a program jövő januárban véget ér, ez korántsem az út vége, inkább a kezdete – mondta Csomós Miklós kulturális főpolgármester-helyettes az „Európa Budapesten – az Európa 2020 Stratégia céljai, fókuszban a roma népesség társadalmi befogadásával” című szeminárium csütörtöki megnyitóján.

Emlékeztetett rá: a Roma-Net program célja a benne részt vevő partnervárosok támogatása olyan helyi akciótervek kidolgozásában, amelyek elősegítik a roma fiatalok társadalmi integrációját, aktív felnőttkorba való lépését, a szolgáltatásokhoz való jobb hozzáférés és integrált akciók által. Valamennyi lépés a célcsoport bevonásával történik, így maguk a fiatal roma felnőttek generálják majd a pozitív változást – hangsúlyozta.

Csomós Miklós kitért rá, hogy a Roma-Net projekt 2010-ben indult Budapest vezetésével, nyolc európai város részvételével. A főpolgármester-helyettes úgy vélekedett, az elmúlt két és fél év együttgondolkodása, a megosztott tapasztalatok, a kölcsönös tanulás jó kiindulópontként szolgálnak. Beszámolt arról, hogy a partnervárosok hat nemzetközi találkozón ismerték meg egymás gyakorlatát, próbáltak meg közös és egyéni megoldásokat találni a meghatározott célokhoz, és valamennyien elkészítette helyi akciótervüket. Minden város létrehozott egy úgynevezett helyi támogató csoportot, az akciótervek az ő közös munkájukban készültek. A budapesti csoport tagjai Kassán és Glasgow-ban jártak, valamint tapasztalatcserén fogadták Glasgow, Karvina és Almería delegációját.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta. hogy a helyi támogató csoport értéket jelent és fontos Budapestnek, programjai elengedhetetlenek a roma közösség társadalmi helyzetének javításában.

A budapesti helyi akcióterv végrehajtásában a Fővárosi Önkormányzatnak együtt kell működnie az egyes akcióterületek által érintett helyi önkormányzatokkal. A cél az, hogy az akcióterületekre tervezett fizikai rehabilitációs programokat az önkormányzatok erős, átfogó, a helyi viszonyokra alkalmazott, a helyi közösségek bevonásával megvalósuló elemekkel támogathassanak. E programok elengedhetetlenek ahhoz, hogy az érintett területek lakosságmegtartó ereje nőjön, hogy erős, összetartó helyi közösségek jöjjenek létre. E közösségek a helyben nyújtott szolgáltatásokon keresztül, a helyi szereplők együttműködésével kezelhetik a társadalmi problémákat, javítva az ott élők életminőségét, és erősítsék az akcióterületek gazdasági, kulturális szerepét.

Az egész projekt célja az, hogy olyan keretrendszert hozzon létre, amelyben az egyén egymásra épülő szolgáltatások révén, a projekt által felölelt szakterületek mindegyikén a számára legmegfelelőbb, személyre szabott felzárkóztató, kompenzáló elemekkel támogatott szolgáltatást kapjon. Fontos szerepet szánnak a családnak is, a tervek szerint a fiatalok, fiatal felnőttek elérésén keresztül tudják befolyásolni a többi generáció, a gyermekek, felnőttek és idősek életkörülményeit, szocializációját.