Római-part: Tarlós István a vízügyi hatósághoz fordul a nyomvonal miatt

Tarlós István sajtótájékoztatót tart a védműről, mellette (balról jobbra) Csók László osztályvezető, dr. Váradi József docens, árvízvédelmi szakértő és Bús Balázs, Óbuda-Békásmegyer polgármestere
Tarlós István a vízügyi hatósághoz fordul, hogy a szakma és a tervezés mondja ki egzakt módon: a part mentén vagy a Királyok útja-Nánási út nyomvonalon épüljön-e meg a római-parti védmű. Tarlós István kiemelte: az első pillanattól kezdve a teljes csillaghegyi öblözetet akarja megvédeni, beleértve a 3,5 km hosszú, Dunával párhuzamos védművön kívül északon a Barát-patak, délen az Aranyhegyi-árok árvízi túlterheléséből származó védelmi igényének megoldását is.

Hozzátette: elsősorban azért gondol part menti védekezésre, mert a Demszky-féle vezetés is határozottan amellett tette le a voksát, arra is nyújtott be uniós pályázatot és a kerület is azt támogatja jelenleg is. Tény, hogy aki ellenzi a parti védművet, ami ez esetben a hivatalos védekezési vonal lenne, az a teljes parti sávot végleg sorsára hagyja, ide értve az össze sportlétesítményt és az 1920-as, 30-as években szabályosan ide épült lakóépületeket is. A dolog azért is különös, mert kiderült, hogy a Királyok útja – Nánási út nyomvonal hivatalosan és jogilag nem fő árvízvédelmi vonal, csak szokásjog alapján.

Folyik a szédítés a kivágandó fák kérdésében is, ezért fontos adat a kerület hivatalos geodéziai felmérése, melynek alapján kiderül, hogy a korábbi hangulatkeltő propagandával nem egyezően a Királyok útja – Nánási út nyomvonalában 607 darab, 10 cm-nél nagyobb átmérőjű fát kellene kivágni, amelyek közül 275 darab védett fa. A heccelők módszereire jellemző, hogy egyik élharcosuk, egy építész, miközben nyilvánosan vadul ellenzi a part menti sáv védelmét, ő maga épületeket tervez megrendelésre ebben a sávban.

Tarlós István emlékeztetett rá, hogy a védmű megépítését 20 éven át ígérték az illetékesek, ígérte Gyurcsány, az MSZP, ígérte Demszky, de a szó szoros értelmében nem csináltak semmit. Mindenki tudja, hogy a csillaghegyi öblözet árvízvédelmét meg kell oldani. Úgy fogalmazott: az ügyben félreértések és részben álproblémák sorozatával állunk szemben, szabályos, felelőtlen hecckampány folyik, melynek egyik nyilvánvaló célja alighanem az MSZP-SZDSZ-es 20 év súlyos mulasztásainak elkendőzése, bagatellizálása. – Ami az árvízvédelmet illetően folyik, az nagyon veszélyes játék. Nagyon kérném, hogy két ügyben, a 3-as metró kérdésében és a római-parti védmű ügyében ne politizáljunk, mert emberéletekről lehet szó – hangsúlyozta.

Kitért arra is: a tudósításokból épp az érintett helyi lakókat és sportvezetőket hagyják ki következetesen. A sejtelmes, valóban jogi kiskaput kihasználó lakásnak használt üdülőparkok éppen azon egyetlenek, amelyeket – lévén magas feltöltésre épültek – nem kell megvédeni. Aláhúzta: akik 20 éven nem építették, most pedig akadályozzák a védműépítést, nagyon veszélyes játékot játszanak azzal, hogy feltehetőleg olcsó politikai haszonszerzés vágyával manipulálják a közvéleményt. Eddig is szabályosan húzták az időt, aminek kiszámíthatatlanok a következményei. A legutóbbi, koronaszint-emelési ügyben is félrevezető írások születtek. A Népszabadság írásában foglaltakkal szemben a védmű koronamagasságának emeléséről szóló levelet az SZMSZ előírásainak értelmében írta alá egyik helyettesem, az emelés mértékét pedig nem mi találtuk ki, hanem a tervező hivatalos levélben küldött, számításon alapuló konkrét műszaki állásfoglalása alapján született a döntés. Ezt a politika aligha bírálhatta volna felül.

Megint idő kell a végleges döntéshez – folytatta Tarlós, hiszen most már nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia és a Műegyetem szakmai javaslatainak beépítéséről kell beszélnünk. Legfontosabb következtetésként a következőket mondta a főpolgármester:

„Következetes a félreértés. A főváros és magam megrendelők vagyunk, a tervezési munka nem a mi feladatunk, én meg akarom védeni a teljes csillaghegyi öblözetet. Ez a szerepem. Annyi a felesleges és homályos motivációjú vita, hogy ezt a szakmának kell lezárni. Szakmán én nem a katasztrófaturistákat és a nyugalmazott halbiológusokat értem. Az országos vízügyi főhatósághoz fordulunk állásfoglalásért a leginkább javasolt nyomvonal véglegesítése érdekében.”

Tarlós István azt is elmondta, hogy felmérette a Fővárosi Csatornázási (FCSM) Zrt-vel a fővárosi árvízvédelmi rendszerét, amelyet 20 év alatt teljesen elhanyagoltak. Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a javítások költsége elérheti a tízmilliárd forintos nagyságrendet. A 2013-as árvízből kiindulva a tapasztalatok félelmetesek, és a jövőre nézve kiszámíthatatlan, hogy mikor lesz hasonló vagy azt meghaladó szintű árhullám – tette hozzá.

Dr. Váradi József főiskolai docens, árvízvédelmi szakértő, a Magyar Hidrológiai Társaság Mezőgazdasági és Vízgazdálkodási szakosztályának elnöke a sajtótájékoztatón emlékeztetett rá, hogy a római-parti gát tervezése egy éve folyamatban van. Az építkezés lényege, hogy a partvonal mentén a gát színes képet fog mutatni. Tévedés, hogy az egész part látképét a mobilgát határozná meg, mert az adottságokhoz igazodó védműrendszer fog épülni. A védmű magassága 2 m 40 cm. Ha a védmű parti változata épül meg, a tervek úgy készülnek, hogy a parthasználat jelenlegi élvezeti értékét ne rontsák, sőt javítsák. Váradi József hozzátette: városfejlesztési feladat, hogy a partot kulturálttá tegyék, a plázshasználat lehetősége pedig megmaradjon vagy még jobb legyen.

Hírek

RSS megtekintés