Partnerségi egyeztetés a Településszerkezeti Terv módosításáról - XIII. kerület

Tájékoztató Budapest Főváros Településszerkezeti Tervének a Budapest XIII. kerület, Szabolcs utca – Hun utca – Vágány utca – Dózsa György út által határolt területre vonatkozó módosításának partnerségi egyeztetéséről

Budapest Főváros Önkormányzata megindítja Budapest XIII. kerület, Szabolcs utca – Hun utca – Vágány utca – Dózsa György út által határolt területre vonatkozóan Budapest Főváros Településszerkezeti Terve (TSZT) eseti módosításának a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet 42. §-ában foglaltak szerinti egyeztetési eljárását.
 
A TSZT módosításának tervezete a 276/2013. (II. 27.) Főv. Kgy. határozattal elfogadott partnerségi egyeztetés szabályainak megfelelően a Budapest Portálon a Közérdekű adatok\Tájékoztatások, hirdetmények menüpont alatt, és a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján  megtekinthető.
A tervezési területre vonatkozó TSZT módosítás tervezetével kapcsolatban javaslatokat, észrevételeket tenni, véleményt nyilvánítani
 
2014. március 21-től – 2014. április 21-ig
 
• elektronikus levélben a varosrendezes@budapest.hu címre küldve;
• postai úton a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának címezve (1052 Budapest, Városház utca 9-11.);
• a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Budapest V. kerület, Bárczy István utca 1-3.) személyesen lehet.

Tájékoztatjuk, hogy a véleményezéshez szükséges teljes nevének megadása, ennek hiányában véleményét nem tudjuk figyelembe venni. Nevének megadásával az adatkezeléshez szükséges hozzájárulását megadottnak tekintjük. Nevét kizárólag a terv készítéséhez kapcsolódó véleményezésével összefüggésben kezeljük.