Orbán Viktor és Tarlós István aláírta a Budapest-szerződést

Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester ünnepélyes keretek között aláírta a Budapest 21 elnevezésű szerződést a Városházán pénteken.
 
„Ma végképp véget ért egy legenda; a megállapodás egyszer és mindenkorra rendezi a kormány és a főváros kapcsolatát, a szerződés teljes akarategyezőségről és együttműködésről tesz tanúbizonyságot” – mondta Tarlós István. Hozzátette, a megállapodás eloszlatja azt a legendát is, miszerint „csak működtetünk, és nincsenek álmaink. Vannak álmaink, és azok megvalósítása most elérhető közelségbe került.”
 
A főpolgármester kiemelte: a hagyaték feldolgozása embert próbáló feladat volt a kormány és a főváros részéről egyaránt. Ismertette, hogy az állam, a kormány a fővárosi önkormányzat adósságának 60 százalékát veszi át. „Sokan azt mondják, ezzel csak a kamatterhektől szabadulunk meg, de az átvállalásnak nem ez a valódi jelentősége, hanem az, hogy 2010 októberére a város a hitelképessége határára ért, korábbi hitelszerződések is veszélyben forogtak. Az adósságátvállalás fontos következménye, hogy a város hitelfeltételei meghatározó módon javulnak, ez itt a döntő” – hangsúlyozta.
 
Tarlós István hozzátette: a kormány olyan támogatásokat vállal 2014-20 között a fővárosi fejlesztések vonatkozásában, olyan együttműködést ajánl a fővárosban megvalósuló állami beruházások vonatkozásában, ami a megegyezést operatív tartalommal és nemsokára kitapintható eredményekkel tölti meg. A Budapest-szerződés része a főváros Duna-menti területeinek egységes fejlesztése és hasznosítása, a városfejlesztéssel kapcsolatos általános projektek, kiemelten a közlekedési beruházások. A szerződés „általában is megfogalmazza a főváros és a kormány együttgondolkodását”.
 
A legnagyobb örömmel üdvözlöm a megállapodást, köszönetet mondok az adósságátvállalásért és a szerződésért Orbán Viktor miniszterelnöknek és a kormánynak” – hangsúlyozta a főpolgármester. Utalt rá, hogy a kabinet és a főváros között további konkrét együttműködés és további megállapodások várhatók. „Nagy napnak mondhatjuk a mait. Hiszek benne, hogy Budapest már másfél év múlva mást fog nyújtani megjelenésében is, mint 2010-ben, nemcsak a működésében” – fogalmazott. Tarlós István kitért rá, hogy a megállapodás tartalmazza a fővárosi közösségi közlekedés problémájának megoldását, „nem rövid, hanem közép- és hosszú távon, határidőket is említve”.

Hosszan és sokat dolgoztunk a megállapodáson, alaposan, hónapokig egyeztettük annak tartalmát. Alapvetően Tarlós Istvánnak köszönhető, hogy azt sikerült tető alá hozni – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki köszönetet mondott a főpolgármesternek az együttműködésért, készségességéért.

A kormányfő úgy fogalmazott: a kormányt az a gondolat vezette, hogy Budapest elsősorban a budapestieké, de egyben a nemzet fővárosa is, ezért mindenkié: a vidékieké, az Amerikában, Erdélyben, Délvidéken, Felvidéken élő magyaroké is. Orbán Viktor hangsúlyozta: Budapest a magyar gazdaság motorja is, ha Budapesten nem jól mennek a dolgok, az ország sem fejlődik. Ha gazdasági növekedést akarunk, ahhoz Budapestnek is fejlődnie, növekednie kell – szögezte le.

A miniszterelnök azt mondta: „elismeréssel figyeltük azokat a heroikus erőfeszítéseket, amelyeket a főpolgármester és a főváros vezetése tett azért, hogy a várost működésképes állapotban tartsa. Mindannyian tudjuk, a működőképesség fenntartása ilyen örökség mellett komoly bravúrnak tekinthető” – jelentette ki. Ahhoz, hogy a főváros derűs és boldog hely legyen, többre van szüksége, mint működtetésre, hangsúlyozta. Ma megnyílik a lehetőség, hogy a jövőről, a fejlesztésekről is beszéljünk. A városnak van gyomra, de szárnya is. Előbbi rendben volna, most a szárnyait kell kiterjeszteni, hogy olyan jövő felé induljon, ami a polgárokat büszkévé teszi” – fejtette ki.

A kormányfő emlékeztetett rá, hogy a város adósságcsapdában élte éveit. Kitért rá, hogy a kormány azért a főváros adósságának 60, és nem a törvényi minimumként meghatározott 40 százalékát vállalta át, mert nem átmeneti segítséget akart Budapestnek nyújtani, hanem ki akarta szabadítani az adósságcsapdából. Erre most lehetőség nyílik, fellélegezhet a város, mázsás terhektől szabadul meg” – fogalmazott a kormányfő. Kijelentette, a kormány nem akar lemondani arról, hogy Budapest a világ fővárosainak élmezőnyébe tartozzon.
 
A pénteken aláírt megállapodás azért is viseli a „Budapest 21” címet, mert arról szól, hogy a főváros a 21. században is a világ egyik legversenyképesebb fővárosa legyen. Orbán Viktor elmondta: a szerződést munkabizottság létrehozásával is megtámogatják, és folyamatos tájékoztatást fognak adni a budapesti fejlesztésekről egyenként kötött újabb megállapodásokról.