Szombaton nyílt nap lesz a 100 éves szentendrei HÉV-kocsiszínben

2014. július 12-én szombaton 10.00 és 16.00 óra között a BKV Zrt. színes programokkal vár minden közlekedés iránt érdeklődőt és kikapcsolódásra vágyót a szentendrei HÉV-kocsiszín építésének 100. évfordulója alkalmából. 
 
Idén ünnepli 100. születésnapját a Városi Tömegközlekedési Múzeumnak helyet adó Szentendrei HÉV kocsiszín épülete. A háromhajós, vasbetonvázas kocsiszínt, amely az 1990-es évek elejéig szolgálta ki a vonalat, Zielinski Szilárd neves építőmérnök, a hazai vasbetonépítés atyja tervezte, a kivitelezési munkákat pedig Sorg Antal építőipari vállalata végezte. A ma már műemléki védettség alatt álló épület elmúlt évszázadára emlékezve 2014. július 12-én a BKV Zrt. nyílt napot tart a szentendrei HÉV-végállomás, illetve a Városi Tömegközlekedési Múzeum területén.
 
A több helyszínen zajló izgalmas programok – melyek során megismerhető a múzeum és járműparkjának története – a közlekedés iránt érdeklődők és a gyermekes családok számára egyaránt kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak. Kis létszámú szervezett csoportokban, szakemberek kalauzolásával bejárható a HÉV telephely, megtekinthető a legendás MX A szerelvény vezetőfülkéje, fel lehet szállni az egyedi magyar fejlesztésű Ganz metrószerelvényre, a járműben pedig bárki tesztelheti ismereteit az utolsó magyar metróról. Az egész napos ingyenes gyerekprogramok között kicsik és nagyok egyaránt találnak szórakozást: lesz makett-, és sapka készítés, öltöztethető BKV baba, rajzverseny, zsákbamacska, és még számtalan izgalom. A csarnokban pedig a Magyar LEGO-Vasút Klub terepasztala várja az érdeklődőket.
 
A rendezvény nosztalgiabusszal is megközelíthető. A korhű állapotú Ikarus 180-as csuklós busz a BKK nosztalgia díjszabása szerint vehető igénybe az alábbi menetrend szerint:
Deák tér  - Szentendre: 10:00; 12:30; 15:00
Szentendre – Deák tér: 11:30; 14:00; 16:30
 
Minden érdeklődőt szeretettel várunk szombaton Szentendrén! A belépés díjtalan!
 
Helyszín: Szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum – HÉV Végállomás
2000 Szentendre, Dózsa György út 3. (közvetlenül a HÉV végállomás és a Volán pályaudvar mellett)
Időpont: 2014. július 12. szombat 10.00-16.00 óra
 
BKV Zrt.