Nyílt levél Hajdu László polgármesternek

Tisztelt Polgármester Úr!

A 2015. január 1-től hatályba lépett új útdíjrendszer kapcsán a mai sajtóban megjelent egy, a Polgármester Úrnak tulajdonított kijelentés, amely szerint Polgármester Úr egyeztetett Társaságunk vezetőjével ebben a témában. A sajtóban megjelent nyilatkozata szerint ennek során olyan tájékoztatást kapott, hogy a hulladékgyűjtő célgépeink az M3-as és M0-ás autópályák helyett a XV. kerület alsóbbrendű utcáin haladva jutnak el a Fővárosi Hulladékhasznosító Műbe.
 
Részvénytársaságunknak az Ön által említett egyeztetésről nincs tudomása! Vélhetően ennek köszönhető, hogy az Ön által említett vezetői tájékoztatásról téves információ jutott el a sajtóhoz, ugyanis Társaságunk egyik vezető beosztású munkavállalója sem egyeztetett Önnel ebben a témában, ilyen jellegű megkeresés, információ kérés az Ön részéről nem érkezett.
 
Ezért kénytelenek vagyunk tájékoztatni, hogy Társaságunk hulladékgyűjtő járművei 2015. január 1.-től is ugyanazokon a XV. kerületi útvonalakon közlekednek, mint azt megelőzően. Ennek megfelelően a 3,5 tonna feletti célgépeink minden esetben az új jogszabálynak megfelelően bejelentésre kerülnek az állami útdíjfizetési (HU-GO) rendszerbe, az újonnan fizetőssé tett szakaszokra is megváltva az úthasználati jogot.
 
A 3,5 tonna alatti járműveink esetében az összes járműre megvásárlásra kerültek a Pest megyei matricák, vagyis ezen járműveink is jogosulttá váltak az M3-as és M0-ás autópályák most fizetőssé tett szakaszainak használatára.
 
Mindezek alapján sajnálatosnak és megtévesztőnek tartjuk, hogy a sajtóban Önt idézve alaptalan információk jelentek meg. Kérjük, hogy a jövőben az FKF Nonprofit Zrt. érintő kérdésekben előzetes érdemi egyeztetés, személyes megbeszélés történjen, a hasonló esetek elkerülése érdekében.
 
Javaslatom mind két fél érdekét szolgálja!
 
Dr. Horváth Béla Ph.D
vezérigazgató
FKF Nonprofit Zrt.