Fővárosi Közgyűlés: újra emelt szintű a közvilágítás

Több mint nyolcvan napirendi pontot tárgyalt meg szeptember 13-i, rendes ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Ötmilliós támogatást szavaztak meg a rendőrségnek a falfirkák visszaszorítására, döntöttek arról, hogy a vízművekbe olvadjon be a főváros szennyvíztisztító cége. Bővítették a fizetőparkolási zónát a VI. és a XIV. kerületben. Távozik posztjáról Bán Tamás, a Budapesti Városüzemeltetési Központ vezetője. Határoztak arról, hogy szombattól ismét emelt szinten üzemeltetik a közvilágítást, és arról is, hogy a főváros hitelt vehet igénybe a jövő évi gazdálkodásához.
 
Tarlós István főpolgármester a helyszínen módosítást nyújtott be a díszpolgári címek adományozásáról annak érdekében, hogy ne csak a rendeletben szabályozott időpontban, június 19-én lehessen az elismeréseket átadni, hanem más alkalmakkor is. Indoklása szerint a közeljövőben díszpolgári címet adományoznának olimpiai és paralimpiai aranyérmeseknek, valamint posztumusz Kocsis Sándor labdarúgónak.
 
A napirendet 23 igen szavazattal, 9 szocialista képviselő tartózkodása mellett hagyták jóvá. A városligeti árusítás korlátozásáról, valamint a közterület-használati díjakból adható kedvezmények rendszeréről szóló javaslatot az előterjesztő visszavonta.

Ötmilliós támogatás a rendőrségnek a falfirkák visszaszorítására

A Szeretem Budapestet Mozgalom által felajánlott elektronikai eszközöket és ötmillió forint értékű támogatást kap a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a falfirkák és a vadplakátolás visszaszorítására; az ajándékozási szerződést egyhangúlag hagyta jóvá a Fővárosi Közgyűlés. Az egyesület 1,1 millió forint értékben számítógépes eszközöket (egyebek mellett fényképezőgépet és laptopot), továbbá ötmillió forintot ad a rendőrségnek, utóbbit a falfirkálók elfogásának költségeire. Tarlós István főpolgármester a rendőrség adataira hivatkozva jelezte, hogy a graffitiket néhány százan készítik, és közülük csak néhány tucatnyian tömegesen. Ha őket kézre kerítik, akár több száz rongálásért is felelősségre lehet vonni egy-egy rongálót.

A Fővárosi Vízművekbe olvad be a főváros szennyvíztisztító cége

A Fővárosi Vízművekbe olvad a BKSZT Budapesti Szennyvíztisztítási Kft. - erről 27 igen szavazattal döntött a közgyűlés, 8 MSZP-s tartózkodó szavazat mellett. Tarlós István főpolgármester és György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes közös indítványa szerint a főváros arra törekszik, hogy a víziközmű-szolgáltatási ágazati tevékenységeket ugyanazon szolgáltató lássa el. A fúzióra a Fővárosi Vízművek önkormányzati kézbe kerülése után azonnal megnyílt a lehetőség, s a beolvadással kialakítható egy kizárólag önkormányzati érdekeltségű víz- és szennyvízszolgáltató. A megszavazott előterjesztés indoklása szerint a fúziót több jelentős érv is indokolta, például az, hogy regionális központként lehetőség nyílik hazai és külföldi projektekben való részvételre, pályázatokon való indulásra, ahol a víz- és szennyvízágazati referencia előny vagy feltétel.

A beolvadás támogatást jelent a Fővárosi Vízművek 12 milliárd forint összegű tagi hitelének refinanszírozásához, az ahhoz szükséges hitelképesség biztosításához, illetve az adósszolgálattal kapcsolatos kötelezettségekhez, és mintegy 20 százalékos forgalomnövekedést jelent a társaság működésében. A javaslat indoklásában megemlítették az is, hogy a beolvadás után hatékonyabb lesz a működés, éves szinten pedig 250 millió forintot meghaladó költségcsökkenést eredményez. A főváros kötelezettséget vállalt arra is, hogy a Fővárosi Vízművek külföldi részvényeinek megvásárlásához szükséges hitel teljes futamideje alatt - legfeljebb 15 évig - kizárólag a társaságot bízza meg a víziközmű vagyonkezelésével, a főváros területén kizárólag a Fővárosi Vízművek lehet a vízszolgáltató.

Kibővítik a fizetőparkolási zónát Terézvárosban és Zuglóban

A VI. és a XIV. kerületben újabb területeken kell parkolási díjat fizetni - várhatóan októbertől - a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki döntése értelmében. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes 20 igennel, 12 tartózkodás mellett elfogadott előterjesztése szerint a VI. kerületben a Bulcsú utcának a Lehel utca és a Ferdinánd utca közötti szakasza lesz fizetős, ott időkorlát nélkül lehet majd parkolni óránként 400 forintért. A Lehel utcának a Ferdinánd híd és a Bulcsú utca közötti szakaszát szintén időkorlát nélküli várakozási területté nyilvánították.

A XIV. kerületben a Dózsa György út - Vágány utca - Róbert Károly körút - Ajtósi Dürer sor által határolt területen belül 8 és 18 óra között kell a parkolásért fizetni, időtartam-korlátozás nincs. Az Állatkerti körúton és a Gundel Károly úton 480 forintot kell fizetni óránként. Az 56-osok terén 320 forint lesz a tarifa, de háromórányi várakozás díjának kifizetése után aznap már nem kell újabb jegyet váltani.
 
A Hungária körút - Erzsébet királyné útja - Francia út - Kerepesi út - Dózsa György út - Ajtósi Dürer sor által határolt területen szintén 8 és 18 óra között kell majd fizetni a parkolásért 240 forintot óránként, és ott nem lesz időtartam-korlátozás.

Távozik a BVK vezérigazgatói posztjáról Bán Tamás

Saját kérésére felmentette a Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) vezérigazgatói posztjáról Bán Tamást a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, a vezérigazgató a társaság igazgatósági elnöki posztján folytathatja a munkát. Bán Tamás az egyhangúlag meghozott határozat értelmében szeptember 17-én távozik a posztról. (Bán Tamást egy másik szavazással a testület megválasztotta a BVK igazgatósági elnökévé. A posztot szeptember 18-tól töltheti be.) Tarlós István főpolgármester az ülés elején tájékoztatta a képviselőket, hogy lemondott posztjáról a BVK igazgatósági elnöke, Fodor István, valamint a testület két tagja, Bienerth Gusztáv és Papp Géza.

Szombattól ismét a korábbi, emelt szinten működik a közvilágítás

Erről egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés. A Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. idén július 1-jétől alapszinten végzi a köz- és díszvilágítási szolgáltatást. Ez a korábbi 4150 óra helyett 3990 óra üzemidőt jelent. A közvilágítást azóta nem a megvilágítási szint alapján kapcsolták fel, hanem a közvilágítási naptár szerinti konkrét időpontokban. Ez azt jelenti, hogy 10 napos ciklusokra pontosan meghatározott időben kapcsolják be és ki a szolgáltatást. Az emiatti eltérés átlagosan körülbelül napi 10-15 perc az emelt szintű szolgáltatáshoz képest, de a gyorsabban sötétedő időszakokban ez szélsőséges esetben összességében napi 50-60 percet is jelenthet, amit fokozhatott egy-egy viharos nap. A rendszer rugalmatlansága miatt azonban az is előfordult, hogy bizonyos napokon még világos volt, amikor bekapcsolt a közvilágítás. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes indoklása szerint a fenti problémák közlekedés- és közbiztonsági veszélyek forrásai lehetnek, ráadásul az elmúlt időszak tapasztalatai szerint a megtakarítási lehetőségek nincsenek egyensúlyban a döntés társadalmi hasznosságával.

Hitelt vehet igénybe a főváros a jövő évi gazdálkodásához

Tízmilliárd forint hitelt vesz igénybe a fővárosi önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához, emellett pedig 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeretet nyittat. Erről a Fidesz-KDNP 18 igen és az ellenzéki képviselők 12 nem szavazatával döntött a Fővárosi Közgyűlés csütörtökön.  Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indítványában jelezte, hogy a 2013. évi központi költségvetés fővárost érintő hatásai még nem ismertek, így az ebből fakadó finanszírozási kockázatok kivédése érdekében szükséges egy középlejáratú hitelkeret-szerződést megkötni. A főpolgármester-helyettes 10 milliárd forint összegű, általános önkormányzati finanszírozási célra szóló hitelkeret igénybevételére tett javaslatot. A banki források szűkösségére hivatkozva öt kisebb összegű (1, 1,5, és háromszor 2,5 milliárd forint) hitelkeretre írnak ki tárgyalásos közbeszerzési eljárást. Emellett a likviditás folyamatos, biztonságos fenntartása érdekében egy legfeljebb 25 milliárd forintos folyószámlahitelkeret-szerződést is megkötnek. Ennek oka, hogy az önkormányzat költségvetési gazdálkodása, feladatai teljesítése során a beérkező bevételek és a teljesítendő kifizetések ütemezése nem hangolható össze teljes mértékben.

Bagdy Gábor a döntés után azt hangsúlyozta újságíróknak, hogy nem hitelfelvételről határozott a testület, hanem arról, hogy a főváros számára nyíljon meg egy lehetőség, hogy hitelt tudjon felvenni. Mint mondta, ennek több hónapos átfutási ideje van, és mire a költségvetési koncepció az állami költségvetés ismeretében elkészül, mód lesz arra, hogy a hitel tényleges összegéről döntsenek. Szólt arról is, hogy a hitelkeret megnyitására a főváros nehéz pénzügyi helyezet miatt van szükség, amelynek "meghatározó és legfontosabb indoka" az előző városvezetéstől megörökölt helyzet. Hozzátette, hogy ezt a helyzetet többé-kevésbé sikerült konszolidálni, ugyanakkor a mai világgazdasági helyzet további nehézségeket okoz.

Körzeti megbízotti irodák lesznek két hajléktalanszállón

Ingyenes használatra ad át irodákat a Fővárosi Önkormányzat a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak (BRFK), amely két budapesti hajléktalanszállón alakít ki körzeti megbízotti irodát a lakókörnyezet, illetve az intézmények biztonságának fenntartása érdekében. A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki határozata értelmében az úgynevezett Fűtött utca programban részt vevő, IX. kerületi Aszódi utca 18-20., valamint a IV. kerületi Váci út 102. szám alatti épületben lesz önálló bejáratú előállító és regisztrációs helyiség.

Tarlós István főpolgármester arról beszélt, hogy Budapest soha nem lesz képes az egész ország hajléktalan problémáját megoldani. Segíteni emberi kötelesség, de nem lehet az érintettek követeléseihez igazítani az egész város működését – vélte a városvezető, hozzátéve, hogy a hajléktalanoknak lehetnek alapigényeik, de legyen benne arányosság. Az ülésen szót kapott Takács Attila, A Város Mindenkié csoport aktivistája, aki azt mondta, hogy az irodák létével nem lenne baj, ha nem indult volna el egy olyan folyamat, amelyben „kriminalizálják” a hajléktalanságot. Szólt arról is, hogy minél nagyobb befogadóképességű egy ellátó intézmény, annál gyakrabban fordulnak elő közösségi problémák, lopások, ezért álláspontja szerint a tömegszállások helyett a kisebb, emberibb intézmények létrehozása felé kellene elmozdulni.

Hírek

RSS megtekintés