Margitszigeti: futókör több mint másfél ezer javaslat érkezett eddig a Főváros kérdőívére

​Több mint 1500 észrevétel, javaslat érkezett eddig a margitszigeti futókör fejlesztésével kapcsolatban a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztálya által közreadott kérdőíven.
 
A beküldött válaszokból egyértelműen kiderül, hogy a lakosság szereti és büszke a Margitsziget jelenlegi funkcióira, természeti értékeire és támogatja a sportjellegű fejlesztéseket. A kérdőívet kitöltők rendszeresen járnak a Margitszigetre, elsősorban sportolás, azon belül is futás céljából. Sokan támogatnának további sportfejlesztéseket, egyebek mellett kosár- és röplabdapálya kiépítését vagy a kerékpáros közlekedést elősegítő intézkedéseket. A Fővárosi Önkormányzat kiemelt célja a szigeti labdapályák fejlesztése, jelenleg keresik az e célra igénybe vehető pályázati forrásokat. A Margitszigetet érintő kerékpáros fejlesztésekről – forgalomkorlátozás bevezetése, kerékpársáv és biciklitárolók kialakítása – jelenleg is folynak az egyeztetések. Ide tartozik, hogy a tavasszal induló közbringarendszer, a MOL Bubi egyik dokkolója a Margitszigeten a sportuszoda buszmegállójánál lesz.
 
A beküldött észrevételek zöme egybecseng a Fővárosi Önkormányzat szándékaival, ezek közé tartozik a pálya szélesítése, a betonalapozás elvégzése, a teljes futókör kivilágítása, térfigyelő kamerák felszerelése, valamint az, hogy a szigetre sportolni járók a Margitszigeti Atlétikai Centrum (MAC) épületében igénybe vehessék a felújított öltözőket, mellékhelyiségeket, zuhanyzókat és csomagmegőrzőt. A beérkezett javaslatok szerint szükség volna a futókör védelmére is, mert gyakran előfordul, hogy bringóhintóval, babakocsival vagy kutyával sétálók is felmennek a pályára. A kérdőíves észrevételekből jól érzékelhető a gyalogosok és a futók közötti konfliktus. A Főváros ennek enyhítésére a futókör bizonyos részeit gyalogosjárdákkal, táblákkal és felfestésekkel védené.
 
Sok válaszadó javasolta, hogy a fő indulási pontoktól felfestésekkel jelezzék a futóknak a megtett kilométereket. Felmerült, hogy az Árpád híd alatt, az autósok és gyalogosok keresztezési pontjánál a futópálya piros felfestésével és táblákkal figyelmeztessék lassításra a gépkocsivezetőket.
 
A kérdőívet kitöltők fontosnak tartják, hogy szabadtéri edzőpark épüljön a szigeten, amit a Főváros szintén pályázati forrásokból tervez megvalósítani. Többen felvetették, hogy a futókör mentén közösségi tereket alakítsanak ki; standokat, pihenőtereket, egészséges ételeket kínáló büfét – e javaslatokat az üzemeltetés és a további fejlesztések során fogják vizsgálni.
 
A Margitsziget egészének fejlesztését illetően is számos ötlet érkezett; népszerű téma a köztisztaság és a közbiztonság javítása szemetesekkel, (mobil) illemhelyekkel, több ivókúttal, sokan rámutattak a kihasználatlanul álló épületek problémájára, ezeket a javaslatokat a most induló, a sziget fejlesztésével foglalkozó munkacsoporti megbeszéléseken fogják elemezni és hasznosítani.
Tarlós István főpolgármester programjának megfelelően a Főváros korábban döntött a Margitsziget fejlesztési koncepciójáról, amelynek része a szigeti futókör felújítása. A beruházási javaslatot a Fővárosi Közgyűlés 2013. december 11-i ülésén egyhangúlag elfogadta. A futókör fejlesztése hamarosan indul a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által előírt szabványok alapján. A Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának a futókör fejlesztéséhez kapcsolódó kérdőívén március végéig várják a további válaszokat, javaslatokat, észrevételeket.
 
 
Szűcs Somlyó Mária
kommunikációs igazgató
 

Hírek

RSS megtekintés