Mégsem tárgyalják a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot

A főpolgármester visszavonja a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-t.
 
Szűcs Somlyó Mária jelezte: a közterület átnevezését a II. kerületi önkormányzat kezdeményezte. Az előterjesztést Tarlós István visszavonja, és tovább tájékozódik a kérdéskörben - tette hozzá.
 
A testülethez benyújtott javaslat arra a törvénymódosításra hivatkozik, amely szerint közterület, illetve közintézmény nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. Az azóta elfogadott törvényjavaslat indoklása alapján ilyen személynek tekintik Frankel Leót is, ezért a főváros visszaállította volna a II. kerületi közterület nevét Zsigmond király útra.
 
Frankel Leó politikus, a korai szocialista mozgalom egyik vezetője volt, részt vett az 1871. március 18-i felkelésben, majd a Párizsi Kommün munka- és kereskedelemügyi bizottságának tagjává, később annak vezetőjévé választották. A bukás után Londonba menekült, ahol az I. Internacionálé Főtanácsának tagja lett, s részt vett a II. Internacionálé megalakításának előkészítésében is.
 
MTI